8.Fejezet: Változások

 Szép kora őszi vagy inkább vénasszonyok nyara volt. A nap besütött a Mark család nappalijába. Az óarany kárpitozású fotelek már kissé tompábban csillogtak a rézsútosan bevetődő késő délutáni nap fényében mint három évvel ezelőtt. Harmonizált a füstös ízű skót whisky színével, amit a szobában ülő három anya ivott. Aranyfénye kellemesen simogatta a szobában ülőket. Azon ritka alkalmak közé tarozott ez a nap, amikor a három család nagy része együtt lehetett. Ez mostanában ritkán fordult elő, mert a fiataloknak ezer dolguk volt és nem a szülőkkel, rokonokkal töltötték el az idejüket. Máshová vitte őket a sorsuk.

A férfiak a garázsban bütyköltek valamit az egyik autón, de az is lehet, hogy csak csodálták és megbeszélték kiváló tulajdonságát és a spéci felszereltségét. Az éppen itthon tartózkodó fiatalok a kertben múlatták az időt. Karinát vették körül, aki kivételesen itthon maradt szombaton és éppen a nála kisebbeknek mesélt egyetemi kalandjairól. Ez is ritkaság számban ment, mert ő már 21 éves volt, és mint ilyen a nagyobbakhoz tartozó nem igen szokott a kisebbekhez – úgymond - leereszkedni.

Leona kinézett a terasz ajtón. Ahol ő ült épp rálátott a fiatalokra. Elmerengett, majd megszólalt.

- Hogy múlik az idő. Nem rég még nyolcan voltak az utódaink, akik mindig velünk töltötték napjaikat. - nosztalgiázott Leona.

- Ez igaz, de ne bánkódjunk azon, hogy saját életük útját járják, hanem inkább örüljünk annak, hogy megállják a helyüket az életben közvetlen szülői beavatkozás nélkül is. Mert megállják- mondta Nicol.

- Ez igaz. Emlékeztek rá, hogy izgultunk mindig, amikor valamelyik gyerek tovább tanulás, pályaválasztás előtt állt. - emlékeztette a másik két anyát Clare.

- Valóban, de úgy tűnik mindegyik jól választott. - vélekedett Nicol.

- A választásuk érdekesen alakult. Néhányuk a szülei szakmája szerint, mások épp azzal ellentétesen, a többiek meg semmihez nem köthetően választottak hivatást. – állapította meg Leona.

- Emlékszel Clare - mondta Nicol - hogy Karina mindig utánad koslatott. Kiszedegette a papírkosaradból az eldobott tervrajzaidat és mindig átrajzolta.

- Persze. Meg arra is emlékszem, hogy a házakhoz, amiket berendeztem állandóan gyönyörű kerteket rajzolt.

- És végül is kertészmérnök lesz belőle. - mondta Clare.

- Igen az valóban a te szakmád követéséből ered, habár egy kicsit más, mint a tied, de mindenképpen hasonlít abban, hogy az emberek életterének kialakítása a témája a munkájának. - tette hozzá Nicol.

- Nem úgy, mint Viola élethivatása. Emlékeztek, hogy mi az apjával mennyire szerettük volna, ha ő is jogot tanul, mint Isabella. De ő szánt szándékkal inkább elrontotta a felvételijét, mert annyira színésznő akart lenni. - emlékezett vissza Leona. - Ezzel szemben Isabella már pici korában is ha csak talált hozzá partnert mindig ügyvédeseit játszott. És jól választott. Nem rég felhívott az ügyvédi iroda vezetője és nagyon megdicsérte. Azt mondta kiválóan vesz részt a tényfeltárási feladatokban. Az pedig a jó döntések meghozatalához nagyon fontos.

- Örülj neki, hogy jól választott Isabella és jól megy neki a munka az ügyvédi irodában, ahol gyakornok. Violából meg úgy tűnik sikeres színésznő lesz. Milyen ragyogóan szerepelt a legutóbbi vizsga darabjában is. Még az is lehet, hogy egyszer Oszkár díjat kap. – dicsérte Violát Clare.

- Ja és akkor az egész család szépen kiöltözik és mindannyian bevonulunk a díj átadási gálára. - mondta nevetve Leona.

Ezen aztán fergetegesen elkezdtek kacagni. Boldogan, hogy az elmúlt évek alatt voltak gondjaik problémáik, de összességében jól alakultak a dolgok.

Erre fergeteges kacagásra léptek be a férfiak a nappaliba.

- Mi van lányok? Minek örültek ilyen nagyon? - kérdezte belépve a szobába Ferenc.

- A gyereket néztük, hogy milyen jól el vannak együtt a kertben. Arra gondoltunk, hogy múlik az idő. És mivé lettek nagyobb gyermekeink. - válaszolt férje kérdésére Leona.

- Azon már én is gondolkoztam, hogy mitől függ a gyerekek pályaválasztása. Mekkora szerepe van benne a szülői példának, milyen a szerepe a környezetnek, amiben felnőnek. - elmélkedett Eric. Miközben töltött a férfiaknak egy kis vacsora előtti italt. - Hát a mi társaságunkban volt szülők szakmájának követése és ellenszegülés is. Én mindenesetre örülök, hogy Bert gazdasági főiskolára ment. Így legalább az én nyomdokaimban haladhat egy magasabb szinten.

Erre Vendel is megszólalt:

- Én meg annak örülök, hogy André jó eredménnyel végzett a műszaki egyetemen. Ő most már legalább a saját lábára állhat.

- Ennek én is örülök, de annak nem, hogy még mindig nem véglegesítették kapcsolatukat Isabellával. - mondta elszontyolodva Clare.

- Ezt én is sajnálom- mondta szomorkásan Leona - ha összeházasodnának talán nem sokára unokáink is lehetnének.

- Lányok ne keseregjetek. Lehet még annyi unokátok, hogy meg is sokalljátok. - Próbálta a vidám hangnembe visszaterelni a társalgást Ferenc.

- Kíváncsi vagyok a kicsik, Valéria és Robert milyen továbbtanulást választanak. - mélázott el Nicol. - Mert Robert és Valéria fakultáció nélküli középiskolába jár.

- Igen, de szerintem ráérnek még dönteni. Inkább később döntsenek, mint aztán megbánják, és hamar kelljen pályát módosítaniuk.

-A pályamódosítás a mai rohanó, rohamosan változó és fejlődő világunkban teljesen természetes dolog. Nyitottnak kell lenni és ha kell alkalmas időben késznek kell lenni a változtatásra- mondta kinyilatkoztatás szerűen Vendel.

Ezen kicsit többen elgondolkoztak, mert mióta ismerik Vendelt, és amit tudnak az előéletéről mindig is azzal foglalkozott, mint most. Mocorog valami Vendelben, talán valami változtatás utáni vágyik?

- Valóban szerencsések vagyunk a gyerekeinkkel. Jól alakul a sorsuk. Bár én egy kicsit most aggódom Lilla miatt. - mondta Nicol.

- Miért mi történt?- kérdezte Vendel és Leona egyszerre.

- Talán az orvosin van valami probléma? - kérdezte Clare.

- Nem szerencsére a tanulmányaival nincs probléma- mondta Nicol, de magában arra gondolt, hogy most még nincs, de ki tudja mi lesz később- Ő is jól választott szakmát. Kicsi kora óta empatikus és segítő kész volt. Talán az is a baj, hogy nagyon erős a hívatás tudata és nagyon is tisztában van a tudásával és adottságaival és nem nagyon hagyja magát irányítani. Magánéleti problémákra gondolok annak a levélnek az alapján, amit legutóbb kaptam tőle. Osztotta meg gondjait a társasággal Nicol.

Nicol nem túlzott, amikor aggodalmairól beszélt.

Lilla mostanában egy kórházban gyakornokoskodott. Mielőtt oda került, izgult, hogy milyen lesz az élete gyakorlott orvosok ápolónők között, milyen lesz a gyakorlatban alkalmazni az egyetemen tanultakat.

Nagy izgalommal ment az első nap a kórházba. Arra is nagyon kíváncsi volt ki lesz a mentora, amikor aztán találkozott a rezidensek vezető orvosával elállt a lélegzete és szaporábban kezdett verni a szíve. Az orvos pont olyan volt, mint amilyen férfit álmaiban szokott elképzelni. Magas, napbarnított arcú, sötétszőke hajú, sötét borostyán színű szemű, kisportolt alkatú Adonisz volt. Ráadásul kedves és sármos.

Lilla csinos vonzó jó alakú igazán vonzó fiatal nő volt. Nem csoda, hogy megakadt egymáson a szemük.

A doktor megkülönböztetett figyelemmel bánt Lillával. Ezzel nem is volt semmi baj, nagyon jó esett Lillának.

A többiek sem irigykedtek, mert Lilla jól teljesített és nem kellett őt érdemtelenül előnyben részesíteni.

De ez nem tartott sokáig, csak addig, amíg az orvos - nevezzük nevén Oliver- randizni nem hívta Lillát.

Lillának kiugrott a szíve a helyéből, de összeszedte magát és nagyon udvariasan nemet mondott. Úgy gondolta nem volna helyén való, ha a mentorával járna. Becsületes józan gondolkodású lány volt. Úgy vélte nem jó a dolgokat összekeverni. Tudta, hogy a szemeszter végén új mentort kapnak és ki akarta húzni a szorosabb kapcsolat kezdetét akkorra, amikor már Oliver nem a mentora.

Szép terv, de ketten kellenek hozzá. A helyes doki hiúságában sértve érezte magát. Annyira megbántotta az elutasítás, hogy kifordult önmagából. Innentől kezdve megromlott a viszony Lilla és közötte. Olyan feladatokat adott Lillának, ami még nem az ő tudásának megfelelő volt. Ha nem tudta megoldani és segítséget kért nyilvánosan a többiek előtt kicikizte. Ezzel teljesen romba döntötte Lilla önbizalmát. Lilla már ott tartott abbahagyja a tanulmányait, mert a mentora véleménye olyan kényszerképzetet alakított ki benne saját magáról, hogy azt kezdte hinni alkalmatlan az orvosi pályára. Tetézte a bajt még az is, hogy a jó doktor minden alkalmat kihasznált és flörtölt Lilla előtt a többi lánnyal a csoportból. A szerencse az volt, hogy az értelmesebb lányok  tudták, hogy a figyelem nem nekik szól, csak Lilla bántására szolgál.

Lilla kétségbe volt esve és ezeket írta meg anyjának.

Nicol nagyjából elmesélte a társaságnak lánya helyzetét. Nem tért ki minden részletre, de ez is eléggé lehangolta a társaságot.

A nyomasztó hangulatot Karina beviharzása oldotta fel azzal, hogy bejelentette:

- A vacsora az asztalon, gyertek.

A társaság megkönnyebbülten, hogy nem kell a kínos történetről tovább beszélniük, kissé a kelleténél viharosabban átcsörtetett az étkezőbe.

 Lassacskán közeledett a félév vége, amikor is Lilla megszabadul „kínzójától”. De nem akart elszakadni Olivertől. A tanuláson kívül semmi máson nem járt az esze, csak azon, hogyan tudná a kapcsolatukat helyreállítani. Nyíltan nem akart közeledni. Ettől visszatartotta az önbecsülése. Azt szerette volna ha Oliver magától rájön, hogy Lilla - hajlandó sőt mit hajlandó- semmire sem vágyik jobban, mint Oliverrel barátkozni - de úgy igazán.

Ezért a megjelenésével próbálta magára vonni a figyelmet. Ez elég sokba került, mert, semmit nem talált elég jónak, amit a szekrényében talált. Biztosra akart menni és ezért az Interneten órákat töltött azzal, hogy megnézte mi a legújabb trendi viselet. Ennek megfelelően sürgősen beszerzett egy izgalmas ruhát és egy klassz cipőt.

Másnap volt a szemeszter utolsó gyakorlata. A következő szemeszterben már más lesz a mentora. Tehát itt az utolsó lehetőség, amikor rendezheti Oliverrel a helyzetét. A szerencse, meg az, hogy ő volt a csoport legjobb hallgatója, Lilla malmára hajtotta a vizet. A másnapi utolsó gyakorlaton Lilla demonstrált, ami azt jelentette, hogy a gyakorlat egész ideje alatt ő lesz a középpontban és Oliver mellett fog állni.

Lilla biztosra akart menni. Testileg, lelkileg, külsőleg, belsőleg készült a találkozásra. Előző este teljes nagytatarozást végzett magán. Hajat mosott, manikűrözött, vett egy lazító, illatos fürdőt. Illat gyertyát gyújtott, halk relaxációs zenét tett a lejátszóba. Miközben a kellemes környezetben, a kádban relaxált, erősítő buzdító mantrákat mondogatott (ezt is a neten olvasta), hogy másnap minden sikerüljön.

És eljött a nagy nap. Lilla frissen, kipihenten, önbizalommal telve berobbant a gyakorlatra.

Fantasztikusan csinos volt. Az új ruhája, aminek a fölső része ciklámen színű volt az szoknyarésze rőt vörös, nagyon jól illett a haja színéhez. A hajába tett egy kicsi vörös rózsát. Egy trendi Converse tornacipőt vett fel. ( Ami azon kívül, hogy divatos volt, mint később kiderült nagyon hasznos is volt, mert a gyakorlat témája a vizit volt és 3 óra hosszat tartott. Ennyi ideig nem kényelmes cipőben állni fárasztó lett volna.)

A belépője hatásos volt. Minden szem feléje fordult. Minden szem, még Oliveré is. És Lilla úgy látta mintha felcsillant volna Oliver szeme, amikor ránézett. Ezt jó jelnek vette.

A gyakorlat végén egy mondva csinált ürüggyel bement Oliverhez. Ajtóstul csak nem állhatott oda, hogy Oliver megbántam mégis csak akarok veled barátkozni.

- Doktor úr - kezdte, mert bár magán beszélgetésben tegeződtek, most meg akarta tartani a hivatalos látszatot. - A demonstráció dokumentálásával kapcsolatban szeretném, a segítségét kérni.

- Most? Nincs túl késő, ezzel a kéréssel elő állni?- kérdezte Oliver nem barátságtalanul, csak tárgyilagosan.

- Kérdések lehetnek túl későiek és túl koraiak is- válaszolta Lilla - de én úgy gondolom, hogy amíg valami nincs befejezve soha semmi nem késő.

- Na, most ezt nem értem. - mondta Oliver, de a szeme mást mondott. Mást mond és mást gondol. Nagyon is értette mit mond Lilla, csak miután Lilla korábbi visszautasításával nagyon belegázolt a lelkébe, ő sem akarta magát kiadni, amíg nem teljesen biztos benne mit akar Lilla. És ezt Lilla is megérezte. Merész lett.

- Most elkéstem, lassú voltam, de a dolgok kiegyenlítődnek. Amikor nemrég feltettek nekem egy kérdést elhamarkodtam a választ, mert a kérdés túl hamar jött, gyors volt. Akkor most kvittek vagyunk - vallott színt Lilla.

- Ami elmúlt, az elmúlt - makacsolta meg magát Oliver.

Lilla kezdett ideges lenni.

- Valóban kétszer nem lehet belelépni ugyan abba a folyóba, de meg lehet kísérelni. - mondta Lilla rábeszélően.

- A dolgokat nem lehet megismételni.

- Csak, ha nem akarjuk. - durcáskodott Lilla és ez jól látszott az arckifejezésén is.

Oliverben megszólalt a vészcsengő, nem akarta, hogy Lilla visszakozzon. Férfiúi önbizalmát nagyban növelte és a hiúságát is kellemesen legyezgette, hogy Lilla megkövette őt, és ő is szeretett volna kibékülni Lillával. Tetszett neki, és Lilla javára írta, hogy a lány őszintén, de árnyaltan viselkedett.

- Akkor, ha most elhangozna ugyanaz a kérdés más lenne a válasz?- kérdezte.

- Ahhoz fel kell tenni a kérdést- biztatta a férfit Lilla.

Nem volt mit tenni Olivernek meg kellett ismételnie a kérdést.

- Találkozunk holnap? - kérdezte várakozás teljes hangon.

Csaknem földrengés lett akkora kövek zúdultak le Lilla szívéről. De belebújt a kisördög és azt mondta:

- Nem.

Olivérben megállt a lélegzet, de mielőtt megszólalhatott volna Lilla odapenderült hozzá és azt mondta:

- Ma!

Oliverből boldog felszabadult kacagás tört ki, Lilla is vele nevetett.

Két kacagás hullám között Oliver megkérdezte:

- Nem lesz túl gyors?

- Sőt túl lassú. - vágta rá Lilla.

Ezen megint nevetni kezdtek, és csak nevettek-nevettek boldogan.

André szótlanul ült a szobájában. Nemsokára csengettek, és ő lesietett kaput nyitni. Isabella állt ott, egy szép lila nyári ruhában. A haja lófarokban volt feltűzve, és az oldalán egy csinos fekete táska lógott, "I love Anglia" felirattal. Ez egy volt azokból a jelekből, amik arra utaltak, hogy egy keresztféléves programban, Angliában járt és nem rég jött haza. Köszöntek és felsétáltak André szobájába. Este, amikor Isabella csinos sötétlila boleróját magára öltve, violaszín cipőjében kisétált a kapun, André még komorabb volt, mint mielőtt a lány odajött. A 14 éves Robert bátyjához lépett, a saját szobájából is hallotta, hogy bátyja és annak barátnője a délután folyamán egyszer hangosan veszekedtek egymással. És amikor elhaladt bátyjának szobaajtaja előtt, akkor kihallott pár mondatot a beszélgetésből, pedig nem akart hallgatózni, azok odabent olyan hangosan beszéltek, hogy még a földszinten mosogató Clare is hallotta, hogy nem éppen egy meghitt estét tölt fia és párja. Ha egyáltalán párja még Andrénak Isabella. Erről akarta bátyját megkérdezni Robert is, aki azt a két mondatot hallotta:

„- Tudtam, hogy ez lesz. - mondta André.

- Én is úgy éreztem, hogy hiába kezdenék újra. Ennyi külön töltött idő után. - válaszolt Isabella.”

És mivel Robert kíváncsi volt a beszélgetés lényegére, odament a mélabús Andréhoz.

- Mi történt, végleg szakítottatok? Vagy valami más baj van?

- Angliában megismerte Davidet. - fogalmazta meg tömören a lényeget André.

Clare is hallotta, a fiúk beszélgetését és hozzászólt:

- Bocs, hogy beleszólok, de David az új barátja Isabellának?

- Igen, azt mondta. - Válaszolt André. - És már éreztem korábban is, hogy valami nem stimmel. Már tulajdonképpen rég külön voltunk, csak most lett ez kimondva. A fél év alatt, amit Angliában töltött Isabella, eltávolodtunk egymástól. Nálunk nem jött be a külön töltött idő, mint Viktornál és Violánál. Hát ennyi.

Karina vidáman toppant be és André szomorú arca sem hangolta le. Teljesen megváltozott, mióta legutóbb láttuk. Hosszú sötétbarna haját, most vállig érő tépett frizura váltotta fel. Féloldalas frufruja, pedig nem volt már sehol. Arca szép szív alakú volt még most is és ezt kiemelte ez az új hajviselet. Arcán vidám pirosság derengett fel. Nagy barna szemei most vidáman csillogtak, szép fekete szempillái és íves szemöldöke még szebbé tették arcát. Örömének az volt az okozója, aminek elmúlása miatt André komor volt. A szerelem. Már hetek óta csak Bruno körül járt az esze, aki egy közeli boltos fia. A jóképű, napbarnított, sötétbarna- majdnem fekete- hajú srác egészen megbolondította Karinát. De az ő szíve is szerelemre gyulladt a lányért. Végre három évvel a Viktorral való szakítás után Karina megint járt valakivel és ez egészen felvillanyozta a lányt. Anyja Clare örült, hogy a lánya ilyen boldog, és szívesen beszélgetett vele, de mostanság más fontos dolgok is szóba kerülnek a vacsoraasztalnál. Például, hogy Lilla már fél hónapja jár Oliverrel, Elek nagybácsi pedig másodszor is megházasodik. Már eljegyezték egymást szerelmével és Júliusra tervezik az esküvőt.

André meg el akar már költözni, külön életet szeretne élni a szüleitől, és állást is keres. Sok a megbeszélni való.

Elek bácsiék esküvője nagyon szép volt. Július 12.-én tartotta, a menyasszonyával. A templomban a szép pár megcsókolta egymást, majd a menyasszony nyoszolyólányai kíséretében kisétált a templomból. Majd háttal a vendégseregnek eldobta gyönyörű fehér rózsákból és szegfűkből álló mesterin összeállított csokrát. A csinos fehér ruhás, rózsaszín csipkés nyoszolyólányok mind magasra tartották a kezüket, hogy elkaphassák a csokrot, ami egyes szokások szerint azt jelenti: Ők fognak legközelebb házasodni. Karina fehér kesztyűs keze majdnem elkapta, aztán Viola nyúlt magasra érte, de a csokor átrepült a nyoszolyólányok során. A rokonok fejei közül valakinek kivöröslött a feje búbja és - pinkre festett körmű, szép vékony keze - egy villámgyors mozdulattal elkapta a csokrot. Mindenki tapsolt körülötte, de egy kicsit elcsodálkoztak: hogy került ide Rosalie? Hiszen nem rokona senkinek, se a Mark, se a Gem családból. A menyasszony boldogan hajtotta hátra arcáról fátylát, hetven éves volt, míg férje nyolcvan. Barátságos szürke szemei és aranyszőkére festett haja került elő a fátyol alól és a kissé telt alkatú, de szép nő megszólalt:

- Jaj, drága keresztlányom, Rosalie! Remélem, találsz magadnak valami hozzád illő férjet!

A Mark család végleges döntés felé közeledett: elköltöznek. Még a hideg tél előtt el akartak költözni, külön házakba. Vendel - aki mostanában egyre többet beszélt a szakmaváltásról és az átképzésről- felségével Clare-rel, Karinával és a 14 éves Roberttel egy amiens-i kisebb házba akartak költözni. Mivel kereskedők voltak, a házat kissé kipofozva el akarták adni, csak hogy az ingatlanpiac nem éppen a legjobban állt. Éppen ezért kapóra jött az a hír, hogy egy hozzájuk hasonló nagy család - akikről egy ismerősük beszélt- pont egy nagy házat keres, a környéken. Így aztán miután a család összeült és jól megbeszélte a költözést. Eddig csak néhány gondolat fordult meg a fejükben a költözéssel kapcsolatban, hogy mivel a legnagyobbak már kirepültek, így túl nagy nekik ez a ház. És akármennyire is jóba voltak Vendelék, Ericékkel, ez a sok együttlét több okot adott a veszekedésre. Amilyen jól hangzott egykor a nagy házba költözés, most a sok év alatt éppen az ellenkezője derült ki. Mert ugye már majdnem négy éve itt laktak.

Szeptember elején felhívták a vásárló jelölt nagycsaládot is, és közben új lakhely után néztek.

A dolgok szerencsére jól alakultak a költözés körül. Vendelék már ki is néztek néhány kisebb amiens-i házat. Úgy gondolták, hogy ha nem költöznek messzire, akkor a legalább Robert zavartalanul járhat továbbra is az eddigi iskolájába. Karina, meg úgy is bejár a városba a kertészetire. Így aztán végül felhívták a házak tulajdonosait. Az ár és a kinézet iránti paramétereiket még egyszer átvitatták. Így pár ház kiesett és kettő volt, amik között még nem tudtak dönteni. Az egyik egy szép kis házikó volt, átlagos színekkel és kerttel. A másik valamivel nagyobb, de sok felújítani való volt rajta. Végül a kisebbet választották, az egyezkedések után elkezdték a költözködést.

Nicol és Eric úgy döntöttek, hogy elköltöznek Amiensből. Nincs benne olyan különleges dolog, ami visszatartotta volna őket. Így egy kis házat kerestek azon a környéken, amit úgy szerettek, Párizs mellett. És Párizs mellett, Versailles szélén találtak egy csinos kis házat, ahonnan kocsival fél óra volt Párizs, Amiens pedig kettő. Ez egy kis vitára adott okot, mert az unokatesók nagyon jól megvoltak és így kissé eltávolodnának egymástól. Valériát ezen kívül az is aggasztotta, hogy a régi iskolájától olyan messze költöznek, hogy majd nem is fog tudni visszajárni. Még két évet maradjanak legalább, kérte a szüleit, akkora majd befejezi a középiskolát és majd Párizsban megy egyetemre. A szülők ezen elgondolkoztak, csakhogy megint mást mondott a 19 éves Bert, aki Párizsban járt egyetemre. Lilla, pedig már Oliverrel jár kicsit több,mint egy hónapja, és azt tervezgetik, hogy összeköltöznek. Hát igen, a lassúságot gyorsasággal pótolják. Egy költözés egyébként nem öt perc, és egy kicsit elő kell készíteni a Versailles-i lakást a beköltözéshez. Lilla és Oliver ez idő közben egyre jobban összejöttek, és másfél hónap telt el a kibékülés óta, és végre világgá kürtölték: összeköltöznek. Olivernek volt egy kis albérlete Versailles-ben, egyelőre azt osztotta meg szerelmével.

A többiek, pedig ez időtájt már megkezdték a beköltözést. Mint rózsaszirmok, akiket szétfújt a szél, mindenki külön költözött, vagy szerelmével, vagy a még kis korú gyerekeivel és férjével.

És elérkezett a nagy nap. Egy költözés mindig nagy izgalommal jár. Érzelmileg is megterhelő. Mert mondogatjuk, hogy törekedni kell a nem kötődésre, de ha valamit megszerettünk attól nehéz érzelem mentesen elszakadni. Jelen esetben kilépni belőle, mármint a régi otthont elhagyni. A szülők és a fiatalok is életüknek egy fontos szakaszában éltek ebben az otthonukban. Bár melyik életszakasz nem fontos? De mégis, a  kisebb gyerekek a kiskamasz korból, a  nagy kamasz korba léptek, a nagyobb gyerekek közül néhányan már önálló életet élnek, saját otthonukban. A szülőknek pedig, akik eddig gyerekkorú gyermekek szülei voltak, meg kellett birkózniuk azzal a feladattal, hogy felnőttek szülei lettek. És mindezek a változások ebben  házban történtek, amit most készülnek elhagyni.

Az izgatottságot fokozza az is, hogy egy ismeretlen helyre, ismeretlen házba mennek. A házról is csak ott lakva fog kiderülni, hogy milyen benne élni. Milyenek lesznek a szomszédok? És a nagy, kérdés mennyire fog megváltozni az életük, hogy a szülői testvérek családjai szétköltöznek. Mindenesetre csendesebb lesz a ház. De biztos, hogy ez annyira jó? Kérdések és kétségek tartják izgalomba a családokat.

Aztán ott vannak még  gyakorlatias izgalmak. Milyen idő lesz? Esőben költözni borzalmas. Milyen lesz a költöztető cég? Minden megérkezik-e károsodás nélkül?

A költözés napján az égiek kegyesek voltak a költözőkhöz. Verőfényes nappalra ébredtek.

Az előző napokban már csaknem mindent becsomagoltak. A csomagolás megkezdése előtt hosszas megbeszélések, mondhatni viták eredményeként megállapodtak, hogy a közös helyiségek berendezéseit hogyan osztják el a két család között.

Annak ellenére, hogy a költözködés szlogenje a nem kötődés volt,  egészen mulatságosnak mondható események is lettek volna, ha vitatkozó felek nem vették volna nevetségesen véresen komolyan azokat. Mulatságos volt (a  külső szemlélő számára, de nem  úgy a résztvevők  számára) amikor egy-egy berendezési tárgyon hajba kaptak.

Például Vendel és Eric is szerette volna a  nappaliban levő ülőgarnitúrából a kedvenc foteljét magával vinni.

Ők már meg is egyeztek, de akkor jöttek az asszonyok, hogy nem néz ki túl jól egy hiányos garnitúra? No jó akkor melyik családé legyen? Nagy harcok, érvek és ellenérvek után, sorsoltak és Vendeléknek kedvezett a szerencse. Akkor meg André szólt bele, hogy miért ragaszkodnak egy használt garnitúrához, miért nem vesznek újat inkább? Ezen meg a szüleik háborodtak fel, hogy miért szól bele, hogy ők mit visznek az új lakásba, amikor már elköltözött tőlük.

Még ennél is nagyobb problémák voltak a konyhában. A két nő minden darab használati eszközt, háztartási gépet, tányért, bögrét, poharat, lábast, külön-külön megfontolás tárgyává tett. Az idők végtelenjéig válogattak volna, ha a férjeik véget nem vetettek volna az osztozkodásnak. Vendel  félre hívta Claret és rábeszélte, hogy hagyja az egészet a fenébe, majd mindenből vesznek újat amire szükségük lesz. Ez nagyon tetszett Clarenek, ugyanis imádott vásárolni.

Azért, hogy a nagy energiával szétválasztott földi javak a kijelölt rendeltetési helyre kerüljenek a Mark család csomagjait  és bútorait fekete ragasztó szalaggal jelölték meg, a Bloom családét pedig vörössel. Az egyik család csomagjait a nappali egyik felében, a másik családét a nappali másik felében halmozták fel. Nem lett volna szerencsés, ha utóbb Amiens és Versailles között kellett volna pótszállításokat csinálni.

André is segített a költözködésben. A férfiak kiosztották a feladatokat és mindenkit a kijelölt posztjára állítottak. André feladata volt ellenőrizni, hogy minden csomag a megfelelő teherautóba kerüljön. 

Fizikailag nem volt megterhelő feladat, de felelősségteljes volt. André helyzete magaslatán állt. Kicsit ugyan unta. Így amíg ott álldogált az utcán és ellenőrizte, hogy a fekete jelzésű csomagok az egyik, a vörös jelzésű csomagok a másik kocsiba kerüljenek - gondolkodott sanyarú sorsán, már mint Isabellával történt végleges szakításán, a hirtelen jött magányosságán.  Ezen közben egyszer csak ráköszönt valaki.

- Szia, André!

André fölkapta a fejét és a hang irányába fordult. Egy ragyogó fiatal nő köszöntötte. Annak ellenére, hogy nem olyan régen láthatta Elek bácsi esküvőjén, nem ismerte fel hirtelen Rosaliet. Van ez úgy, hogy ha akkor látunk meg valakit, amikor nem számítunk, rá hirtelen nem ismerjük meg. De ez csak egy villanásig tartott.

- Szia Rosalie! - köszönt vissza kicsit tétován, mert még megakasztotta őt a meglepettség. - Mi szél hozott ide?

- Bennél voltam.

- Á Bennél. Hogy van Ben? Rég láttam.

- Jól van. De hogy-hogy rég láttad? Itt laktok egymás mellett. - lepődött meg Rosalie.

- Mostanában sokat voltam távol. Jól vannak Vikyvel? - kérdezte André.

- Ó nagyon. Emlékszel Ben évekkel ezelőtti balesetére, az nagyon összekovácsolta őket.

- Ennek örülök. - mondta André- Magában arra gondolt, hogy lám másokat egy szokatlan élethelyzet összekovácsol, az ő szerelmük Isabellával meg elmúlt, mert Isabella fél évig távol volt. Ettől kicsit elfelhősödött az arckifejezése.

Ez nem kerülte el Rosalie figyelmét.

- Valami baj van?- kérdezte.

- Nem, semmi- mondta bizonytalanul André.

Rosalie nem lett volna nő, ha nem érzi meg mi bántja Andrét. Jó ráérzéssel megkérdezte.

- Isabella hogy van?

- Gondolom jól- válaszolt André.

Találat. Rosalie most éppen egyedül volt, megnézte jobban Andrét és úgy találta lehetne vele valamit kezdeni. Már csak a becserkészés taktikáját kell megtervezni. Csak semmi ajtóstól a házba, mert ez Rosaliere jellemző volt, amivel aztán sokszor az ellenkezőjét érte el mint amit szeretett volna. Úgyhogy témát váltott.

- Hová költöztök?

- Bloomék Versaillesbe, az én szüleim és a testvéreim itt maradnak Amiensben egy kisebb házban- mondta André.

Rosalie gyorsan kapcsolt és kedvezőnek találta a szituációt. Itt valóban lehet valamit kezdeni, ha úgy van, ahogy gondolja.

- És te?

- Én még nem tudom. Párizsba szeretnék. Bár kicsit messze van Amienstől, de Versailleshez közel van. Így gyakran találkozhatom az unokatestvéreimmel. Úgy gondolom Párizsban könnyebb albérletet szerezni és több a munkalehetőség is. - sétált bele a csapdába André.

- Isabellával együtt költözetnétek? - kérdezett rá Rosalie.

- Nem. - bökte ki André szomorúan. Kicsit furcsa volt neki Rosalie kérdezősködése, de jobban elfoglalta őt a saját problémája. Talán nem is olyan rossz, ha megoszthatja valakivel.

- Csak nincs valami baj? - kérdezte Rosalie.

- Már nincs: szakítottunk.

Ha nem lett volna ennyire magába zuhanva André, akkor nem kerülte volna el a figyelmét, hogy Rosalie arca úgy ragyogott fel mintha bekapcsoltak volna egy nagy teljesítményű reflektort. De minden hátsó gondolat nélkül- csak azt látta, hogy egy ragyogóan csinos mosolygó barátságos nő áll vele szemben és ez tetszett neki.

Rosalienek lázasan pörgött az agya.

- Milyen érdekes, én is most keresek albérletet Párizsban.

- Csakugyan? – A kérdés kissé naivnak hangzott.

- Igen. Te merre szeretnél lakni Párizsban?- kérdezte Andrét Rosalie.

- Majdnem mindegy, de inkább a belső kerületekben. Persze, ha Monmartreban kapnék egy megfizethető lakást az nagyon jó lenne.

Rosalie szemben állt a házzal és észrevette, hogy időnként meglibben a nappali szoba függönye és ebből rájött, hogy valakik figyelik őket. Úgy érezte, hogy a Mark és Bloom család nem igazán kedveli őt. Nem tudta ennek az okát. Hiszen kiderült, hogy ő Ben testvére, akit rászedett egy másik rokon. Ezért ugyan csak nem haragszanak rá. Minden esetre jónak látta befejezni a beszélgetést, már pedig eredményesen.

  - Van egy pár jó címem. Látom most elfoglalt vagy, de a napokban összefuthatnánk. Szívesen megmutathatnám neked, és ha te is jónak látod, együtt megnézhetnénk a lakásokat. Aztán ami fönnmarad, a rostán abból választhatsz te is meg én is - javasolta Rosalie.

André elgondolkodott. Tetszett neki az ötlet, de mielőtt válaszolhatott volna Rosalie tovább folytatta:

- Nekem  nagyon nagy segítség  lenne, ha együtt néznénk meg a lakásokat, sokkal biztonságosabb  férfivel menni, mint egy nőnek egyedül.

André udvarias fiatalember volt és különben is jót tett az önbizalmának, hogy valakinek szüksége van az ő férfiúi segítségére. Rögtön kötélnek állt.

- Rendben, akkor találkozzunk. - mondta.

Megbeszélték, hogy hol és mikor találkoznak és Rosalie boldogan távozott örülve a randinak.

Alig ment el Rosalie Vendel szólt a szállítómunkásoknak, hogy elmehetnek ebédelni és Andrét is ebédelni hívta. Lezárták a kocsikat mindenki ebédelni ment. Mivel már majdnem mindent becsomagoltak, meg idejük sem volt rá, nem főztek, hanem a közeli pizzázóból hoztak egy rakat pizzát.

Eleinte csendben komótosan ettek. A reggel óta tartó rakodásban csomagolásban bizony megéheztek. Azonban a csend beszédes volt. Szinte hallani lehetett, ahogy a kimondatlan kérdések furdalják a családok oldalát. André is észrevette, hogy készül valami.

Végül is Clare nem bírta tovább magában tartani a kíváncsiságát.

- Jól beszélgettetek Rosalievel?

- Igen- hangzott a rövid válasz.

Nesze semmi fogd meg jól.

- Mi járatban volt erre?- kérdezte Vendel.

- Talált már vőlegényt a keresztanyja esküvői csokrához?- kérdezte a szókimondó Valéria.

André csak kapkodta a fejét. Rövidre akarta zárnia témát, de őszinte válasza olaj volt a tűzre.

- Nem tudok válaszolni a kérdésitekre, semmi ilyenről szó sem volt. Csupán arról beszéltünk, hogy ő is albérletet keres Párizsban meg én is. És van egy csomó jó címe, amit együtt megnézünk.

- Randit beszéltél meg vele? – Folytatta továbbra is szókimondóan Valéria. A többiek egyelőre tapintatosan visszafogták magukat.

- Nyugodj már meg Valéria, ne szaladj ennyire előre! Az, hogy megnézünk, egypár lakást még nem azt jelenti, hogy randizunk. - mondta André.

- Ebben te biztos vagy?- kérdezte Vendel mosolyogva.

André elképedt. Miért nem hagyják békén? Nem gyerek már, hogy így beleszóljanak az életébe. Ráadásul egy ártatlan dolog miatt.  Sőt végül is miért ne járhatna Rosalievel? Olyan kedves volt a lány és nagyon csinos. És André meg olyan egyedül van mióta Isabellával szakítottak. El is határozta, hogy legközelebb, ha találkozik Rosalievel az együtt járás lehetőségének figyelembevételével fog vele beszélgetni. Amikor ez a gondolat befészkelte magát a gondolataiba és mindjárt jobb színben látta a világot és derűsebben tekintett a jövő felé. Már nem is figyelt a családjára, a többiek azóta már témát is váltottak. A szállítómunkások megérkezése végett vetett André ábrándozásának és az ebédnek is.   

A nagy rámolásban mindenki megfeledkezett arról, hogy Valéria csomagjait az Amien-i házba kell vinni. Ami nem véletlen hiszen Valéria a Mark családhoz tartozik ezért csomagjai fekete ragasztószalagot kaptak. Így be is kerültek a Versailles-be menő kocsiba. Szerencsére  Valéria gondos volt és mindegyik csomagjára ráírta egy fekete vastag filccel a nevét is.

Ugyanis Valéria nem költözik a családjával Versailles-be.

-Utolsó évét járja a helyi gimnáziumban. Év végén fog érettségizni. Az unoka testvéreivel is nagyon összeszoktak. Valéria megkérte a szüleit, hogy hagy maradhasson Amiens-ben a Mark családnál.Nem lett volna szerencsés az érettségi előtt iskolát váltani. A szülők hosszas vita után beleegyeztek ebbe. Markék örömmel fogadták, hogy Valéria náluk marad.

A csomagok kocsira rakásánál történt  a kis tévedés feltépte a sebeket.

Nicol egyáltalán nem örült, hogy Valéria nem költözik velük Versailles-be hanem itt marad Vendelékkel Amiens-be.

-Valéria ne tekintsük ezt égi jelnek? -kérdezte mosolyogva és próbált tréfás hangnemben megszólalni- Nem nagy sikerrel. 

-Jaj anya már megint kezded? Megbeszéltük, hogy maradok.-csattant fel Valéria szokásos stílusában.

- Ne kapj be az csak nem baj, hogy magam mellett szeretnélek tudni?-csitította lányát Nicol.

-De már megállapodtunk és miért kezded elölről az egészet. Nem idegenben leszek hanem a rokonainknál.

-Annyira fogsz hiányozni- mondta Nicol sírósan.

- Anya ez érzelmi zsarolás.Ne hidd azt, hogy nekem könnyű. Különben sem én találtam ki a költözést. És csak 1 évről van szó.

- Egy év nekem egy örökkévalóság- szipogott Nicol.

-Anya ne már. Most miért csinálod ezt. Megbeszéltük, hogy így lesz jó. Ugyanolyan jól tudod mint én, hogy milyen nehéz egy összeszokott társaságba beilleszkedni. Emlékezhetsz rá, amikor ide költöztünk is milyen nehezen találtam barátokat. De akkor könnyebb volt a helyzet mert amúgy is osztályt váltottam. akkor kezdtem a gimit. Azért érettségire készülni nem semmi dolog.-replikázott Valéria.

-Nem hinném, hogy neked gondot okozna a beilleszkedés és barát  szerzés. Csinos kedves okos lány vagy.

De már látom te ennyit sem tudsz megtenni a szüleidért  és testvéreidért. A neked könnyebb helyzetet választod.-mondta duzzogva Nicol.

-Engem hagyj ki ebből.-szólt közbe Eric- Egyáltalán nem értem miért kell ezzel most előhozakodni. megállapodtunk, hogy Valéria itt marad.  Biztos neki sem- könnyű.

- Miért lenne könnyű?-kapott a szón Valéria-Nekem se mindegy, hogy a családommal élek-e vagy sem.

Különben is még pár év és én is elköltözöm mint a többiek akik már önálló életet élnek.

-Vissza járhatnál Versailles-ből is. Csak 1,5 órányira van vonatta. A Kék expresszel csak egy óra.

-Igen és akkor kimaradok mindenből ami iskola után van. Nem találkozom a barátaimmal, nem megyek buliba. Hogy teremtsek kapcsolatokat Versaillesben ha  csak délután vagyok otthon.Elutazom az életemet.vitatkozott tovább Valéria.

-Tanulhatsz a vonaton, nagyon jól felszerelt a Kék express, még netezhetsz is.

-Anya ezt nem gondolod komolyan.-és most Valériának sírósodott el a hangja.

A többiek lázas tevékenység látszatát keltve matattak. Mindenki tudta milyen nehezen született meg a döntés Valéria maradásáról a Bloom  családban. De már kicsit unták Nicol aggályosodását és idegesítette is őket, mert még volt éppen elég dolguk a költözéssel kapcsolatban.

Mindenki egyszerre akart megszólalni.

-Nicol vigyázunk Valériára, megígértük.-mondta Clare.

-Anya hagyd már békén.-kérlelte anyját Bert.

-Most már túl kellene ezen lépni.-javasolta Eric.

-Mindennap felhívlak és minden este beszámolok e-mailban ahogy már ígértem.-békítgette anyját Valéria.-És hétvégén meg a szünetekben otthon leszek.Leglalább csendesebb lesz a ház. Úgy is szoktad mondani, hogy sokat és hangosan beszélek.

-De biztosan felhívjál- enyhült meg Nicol.

-Jól van lányok munkára fel mert ránk esteledik.-zárta le a kínos beszélgetést Vendel.

A feszültség oldódott. Valéria csomagjait leszedték és átrakták a másik kocsiba.

Mindenki megnyugodott. Különösen az unoka tesók. Akik már nagyon megszokták, hogy együtt laknak.

Már ameddig lehet. Mindannyian tudták, hogy ez nem fog sokáig tartani. Nem csak azért mert az év leteltével Valéria a szüleihez költözik, de azért sem a világ rendje, hogy a felnőtté váló fiatalok a saját életüket a szüleiktől elvállva élik. Így tanulják meg az önálló felnőtt életvitelt.  

Eric és Nicol csodálattal nézett szét Versaillesi házukban. A nappalijukban álltak, szép világoszöld falához jól illettek a világos színű bútorok. A természetes és halványbarna színű könyvespolc és asztal,  a szürke és földszín közt elhelyezkedő árnyalatú fotel és székek, a világos függönyök, tökéletesen illettek egymáshoz. A fotel új volt, de az asztalt, a függönyöket és a könyvespolcot a közös házból hozták ide. Ami nagyon feldobta a szobát az a világos és kissé sárgás árnyalatú zöld fal volt. A plafont, pedig fehéren hagyták, mert így világosabb maradt a szoba. Jó sok munkájuk volt ezzel a házzal. És közben még a cégre is koncentrálniuk kellett. Vendel -annak ellenére, hogy ő is költözködött- kivette a részét a céggel járó munkákban. Sokat segített, de kiderült, hogy azért ilyen szorgos, mert ezzel szeretné kárpótolni a többieket amiatt, hogy kilép a cégből. Ezt csak akkor mondta el, amikor már a költözködés nagyján túl voltak. Az egyébként is sok gonddal jár és nem akarta még jobban megnehezíteni a saját- és a rokonai életét.

Viszont mikor elmondta a dolgot, akkor egy kisebb vitába bonyolódtak Ericékkel. De Nicol megpróbálta megnyugtatni a férjét és ez többé- kevésbé sikerült, csak egy baj volt: ő sem volt nyugodt. Gemék és úgy tűnt, ki akarnak húzódni az üzletből, és akkor csak ő, Eric és Eric testvérei maradnak benne.

Vendel, viszont ész érvekkel magyarázott mindent és azt is elmondta: Clarehez szeretne csatlakozni és már jelentkezett is egy tanfolyamra, hogy átképezze magát. Így ő is lakberendező lehetne, hisz ez a munka annyira megtetszett neki. Így aztán nem volt mit tenni, Eric és Nicol beleegyezett a dologba, aláírták a fontos papírokat, Vendel pedig egy hét múlva már el is kezdte a tanfolyamot. Így már nem voltak annyira összekötve, mindenki tette a maga dolgát. Ericéknek sok dolguk akadt, de most hétvége volt, Vasárnap és végre megállt egy kicsit a rohanó élet.

Október közepe volt, az előző házukat már Október elején megvette az új lakos és ezért véglegesen csak akkor költöztek át ide. De persze addigra már minden le volt festve és egy-két bútor is el volt helyezve. Valéria korábbi elhatározása szerint Vendelékhez költözött ideiglenesen. Eddig két hetet volt ott, de hétvégén mindig hazajött. Most is otthon volt, és majd az őszi szünetet is otthon tölti. Sajnos Versailles több órányira volt Amienstől és ezért csak így tudták megoldani. Valériának a szobája még egyébként sem volt készen. A falak már be voltak festve, ahogy kérte: okkersárgára. Az ágya is ott állt már szép feliratos ágyneművel, és a tükrét is felszerelték. Az ablakkeretet nem régen festették le, de a festékszag már szerencsére kiszellőzött a szobájából. Még egy szekrény volt a szobában- üresen- körülötte, pedig mindenütt dobozok, meg néhány táska. Valéria éppen pakolászott. Az egyik dobozból egy könyvet halászott elő, majd beletette az iskolatáskájába. Az apja, Eric lépett be a szobájába és így szólt:

- Felszerelhetnénk ma a könyvespolcodat. Jó?

- Rendben, de még van egy kis tanulni valóm. Viszont az még ráér, kezdjük el a polc felszerelését most!

Végül is ezzel ment el a délután nagy része. Valéria bátyja Bert is segített nekik, akinek a szobája már jobban be volt rendezve, mint Valériáé. Az egyik fala kék volt, a többi fehér. Neki már nem csak az ágya és a szekrénye, hanem az íróasztala, a könyvei és a ruhái is a helyén voltak. Sőt már egy poszter is fent volt a falán. A szülők hálószobájában - ami fehér és natúr színeket tartalmazott- szintén nagyjából minden a helyére került. Csak egy félig teli doboz meg néhány elszórt ruha jelezte a költözést.

A konyhájuk falát bordóra festették és a világos és sötét színek fele-fele arányban voltak benne.

Egy szintes lakás volt ez, egy kis kerttel. A kaputól köves út vezetett a ház ajtajáig, azon belépve pedig az ember a nappaliban találta magát. A nappali jobb oldalán egy íróasztal is állt rajta egy számítógéppel, majd bekanyarodott az asztal és ott is egy számítógép volt rajta. Itt dolgozott Clare és Eric. A kanapé előtt, pedig egy TV foglalt helyet. Az íróasztal közelében- tehát jobb oldalon- 2 ajtó volt, egy ami a szülők hálószobájára és egy ami Valéria szobájára nyílt. A nappali másik oldalán az étkező asztal mellett, volt egy tágas átjáró a konyhába. Itt nem is volt ajtó, de egy függönyt terveztek azért a két tér elszeparálására. E mellett volt a fürdőszoba. Ez még nagyon félkész állapotban volt. Csak a WC, a mosdó volt kész benne. Sajnos a tusoló még félkészen állt, de azért már lehetett használni. Bert szobáját a nappali U alakban körül ölelte. A fürdőszobával szemben volt a bejárata. És kívül a falán volt a TV. Lillának nem volt külön szobája, de amikor náluk járt akkor a kanapén aludt vagy ha Valéria nem volt otthon, akkor az ő szobájában.

A nappaliban megcsörrent a telefon. Nicol volt a legközelebb, így ő vette fel. Gem Ferenc volt a vonal másik végén:

- Szia, Ferenc vagyok!

- Szia!

- Ugye tudod, hogy mi sokat gondolkoztunk azon: mi lenne ha magunk folytatnánk az üzletet?

- Igen, döntöttetek?- kérdezte lemondóan Nicol.

- Most, hogy elköltöztetek nehezebb tartani a kapcsolatot, de nem is ez a lényeg- hiszen ez még csak-csak megoldható lenne és nem is akarom elkenni a dolgot. Tehát a lényeg, hogy inkább egyedül folytatnám, mármint nélkületek. A saját cégemmel, amiben ugye még van néhány ember- szóval mégsem teljesen egyedül.- mondta Ferenc és közben kissé erőltetetten nevetett.- El kéne rendezni az ügyet, szóval találkozhatna még egyszer utoljára az egész cég. Akár Vendelékkel is -bár Vendel kiszállt- ő is a cég tagja.

Éppen ezért meghívnánk a két családot magunkhoz.

A szóáradat után, Nicol csak ennyit tudott kinyögni: - Megbeszélem Ericcel.- majd még gyorsan hozzátette- köszönjük a meghívást, remélhetőleg el tudunk menni.

-Hát akkor szia! Szeretettel várunk!

- Szia!- és Nicol letette a telefont, anélkül hogy hozzátette volna: hívunk majd, vagy valami hasonlót.

- Szeretettel várunk!- ejtette ki halkan és ironikusan a két szót.- Micsoda udvariasság, mint valami hivatalos levélben.

Rosalie és André találkozásának napján a fiatalok (külön-külön a saját otthonukban) ragyogó reggelre ébredtek. Kora délutánra beszélték meg, hogy találkoznak és elmennek Párizsba lakást nézni Andrénak.

Bár sok tenni valója volt Rosenak a munkájával kapcsolatban, nagyon nehezen tudott a munkájára koncentrálni. Gondolatai minduntalan a délutáni találkozón és legfőképpen Andrén jártak.

Eddig csak látásból ismerte Andrét és most egészen más megvilágításban látta a fiút. Korábban nem gondolt rá, hogy közelebbi kapcsolatot létesítsen Andréval. Régebben, ha megkérdezték volna, hogy tetszik-e neki a fiú, azt mondta volna, hogy nem. Maga is csodálkozott, hogy mi ez a változás. Mert most határozottan tetszett neki André és nagyon szeretett volna vele járni. Arra gondolt, hogy talán azért nem látott lehetőséget a barátkozásra, mert André hosszasan Isabellával volt egy pár. Persze mindegy is, a lényeg, hogy Rosalie úgy érezte - és ahogy ábrándozott egyre jobban - hogy már-már szerelmes Andréba.

De megállj parancsolt érzelmeinek. Nem szeretett volna mindjárt az elején hibázni. Mostanában nem volt sikeres a kapcsolataiban. Évek óta kereste már azt a férfit, aki mellett úgy mond megállapodhatott volna. Így utólag elemezve a történéseket rá kellett jönnie, hogy beleesett abba csapdába, amibe olyan sokan  Ha megismert egy férfit és annak voltak számára szimpatikus tulajdonságai nem figyelt eléggé és nem próbálta jobban megismerni, hanem fölruházta olyan tulajdonságokkal is amire vágyott, hogy szerelme olyan legyen. Egy darabig jól is működtek a kapcsolatok, de aztán akarva akaratlanul kiderült, hogy sok mindent csak beleképzelt partnerébe. És akkor menetrendszerűen jött a kiábrándulás és a kapcsolat vége. Ezért most nem akart hibázni. Elhatározta, hogy figyelmesen megismeri Andrét, hogy később ne érje csalódás. Nem szeretett volna megint egy futó kapcsolatot. Úgy gondolta, a lakáskeresés jó alkalom, hogy minden elkötelezettség nélkül jól megismerje Andrét. És amennyit tudott róla a jellemével kapcsolatban az is szimpatikus volt neki. Ez már kezdett túl szép lenni. És most következett a szerelmes leányok szokásos aggodalmaskodása, mert Rosalie már-már belelovalta magát a szerelembe. Aggodalmaskodott, hogy ő vajon tetszik-e Andrénak egyáltalán. Szerencsére óvva intette magát, hogy nehogy beleessen a másik hibába - amit nagyon sokan elkövetnek-  hogy megpróbál mindent megtenni, hogy André tetszését elnyerje, így aztán némileg más képet mutat magáról mint amilyen. Aztán az idő múlásával a magára erőltetett viselkedés terhessé válik és lefoszlik róla és ennek természetes folyományaként André szakít vele. Jaj, nagyon bajosak ezek a kezdődő kapcsolatok. Így töprengett Rose és várta a találkozást.

Nagyon igyekezett.

Szerette volna az ismeretséget barátsággá, együtt járássá alakítani. Ezért jó néhány címet összegyűjtött. Nehéz dolga volt. André mindenképpen a Monmartre-on szeretett volna lakni. Túl azon, hogy a Monmartre-on nagyon drágák a kiadó lakások, sőt nem is nagyon vannak.

Nem lett volna önmaga, ha nem próbálta volna megváltoztatni André elképzelését, ezért begyűjtött néhány más környéken levő lakáscímet is. Leginkább annak örült volna, ha együtt vesznek ki egy lakást. Akkor minden kötelezettség nélkül együtt lehettek volna és idővel kialakult volna a kapcsolatuk is.

A megbeszélt helyen egy kis caféban találkoztak. Amikor Rosalie meglátta Andrét, jó eső melegség öntötte el. Örömmel állapította meg, hogy igen is tetszik neki André, és egyre jobban.

Ez azonban nem térítette el attól a szándékától, hogy lebeszélje őt arról, hogy a Montmartre-ra költözzön.

- Biztos a Montmartre-ra akarsz költözni?- kérdezte.

- Igen.- hangzott  a határozott válasz.

- Rendben. Szereztem itt  4 címet. De tudod, ezen a környéken régi házak vannak. A kis lakások a régi nagy polgári házak tetőterében vannak. Ezek voltak régen a cselédek lakásai. És ezeket komfortosították, úgy ahogy. És sajnos lift ezekben a házakban nincs - ecsetelte  a helyzetet kezdte Rosalie.

- Nem baj. Utána néztem. Legfeljebb a  4.-re kell menni és a két utolsó emelet nem magas. Tehát nem kell többet lépcsőzni mintha a 3.-ra mennék. Jó a lábam - tette hozzá André elvigyorodva.

- És a barátaidra nem gondolsz?- kérdezte Rosalie.

André egy pillanatra elgondolkozott.

- Aki látni akar, feljön. Különben is csak fiatal életerős barátaim vannak, És, olvastam, hogy erősíti a szívet a lépcsőzés - mondta  André.

Ez most ugrat engem? Gondolkodott el Rosalie.

- Rendben, akkor menjünk.

Az első lakás, amit megnéztek nagyon érdekes volt. Sajnos André rögtön beleszeretett.

Kezdődött azzal, hogy természetesen a 4. emeleten volt. Lift persze ezekben a házakban nincs.

Amint caplattak felfelé, Rosalie megjegyezte:

- Ezt megmászni mindennap minimum kétszer, fölér egy konditeremmel.

- Legalább arra nem kell költeni- védte meg a házat André.

Meglepetésükre, amikor felértek a harmadikra, elfogyott a lépcső.

- Hogyan tovább?- kérdezte Rosalie.

Tekergették a nyakukat, aztán megláttak egy nyilat,  ami alá a keresett lakás száma volt kiírva.

A nyíl irányába mentek, amíg elértek egy ajtóhoz, ami inkább padlás ajtónak látszott, mint lakás ajtónak.

Amíg megtorpantak egy kicsit, hogy eldöntsék  mit tegyenek, egy fiatal férfi jött ki az ajtón.

-  Helló. A lakást jöttetek megnézni?- kérdezte. - Jó helyen jártok, Jack vagyok.

Ők is bemutatkoztak.

- Gyertek utánam mondta Jack és kilépett az ajtón. Az ajtón túl egy kicsi függőfolyosó félére értek, ami látszólag nem vezetett sehová, de Jack  egy fal mentén befordult és kinyitott egy vasajtót.

André  és Rosalie értetlenül összenéztek.

Aztán bementek a lakásba, vagy mibe. A kiadandó valami egészen meglepően nézett ki.

Egy kb. 4 méterszer 6 méteres helyiségbe értek, amiben nem volt semmi és ajtókat sem láttak, csak az egyik oldalán mintha teljes szélességében beépített szekrény lenne. Az ajtóval szemben egy, a helyiség  teljes szélességében egy nagy,  a padlótól kb. 40 cm-től kezdődően a mennyezetig érő ablak volt. Előtte egy ülőalkalmatosság szerű dolog volt.

No, ez legalább biztató, gondolta Rosalie.

- A hirdetésben az állt, hogy komfortos és bútorozott a lakás - említette meg Rosalie.

- Természetesen - mondta Jack.

André és Rozália kikerekedett szemmel egymásra néztek.

- Hol van mosdó?- kérdezte André.

- Jó, akkor kezdjük azzal - mondta Jack.

A beszekrényezett falon kinyitott egy ajtó a bejárati ajtóhoz eső végénél és kifordult a falból egy zuhanykabin.

Elismerést váró arccal tekintett a fiatalokra. Ehelyett Rosalie  megkérdezte:

-  Jó, de hol a WC?

 - Voilà - és kinyitott egy másik ajtót. A WC  szerencsére nem fordult ki a szoba légterébe, ide be lehetett menni.

-  Azért erre ki lehetne írni, hogy csak 100 kg alatt- epéskedett Rosalie.

- Nem egészséges a túlsúly - vágott vissza Jack.

Jogos volt Rosalie megjegyzése, mert, hogy a WC igen minire sikeredett. De legalább diszkréten el lehetett vonulni bele. Rosalie,  aki vizuális típus volt elképzelte, hogy pl.  amint ő a reggelit készíti, tőle nem messze egy üvegkabinban André zuhanyozik. Pikáns, de hát, ha csak ketten vannak, elmegy a dolog, de mi van  ha más is ott van? Apropó reggeli hol lehet itt enni, és aludni? Ezt meg is kérdezte.

-  Menjünk sorba jó? - kérte Jack.

A WC mellett kinyitott egy másik, nagyobb ajtót, ez volt a spejz. Mellette  a beépített konyhaszekrény, tűzhellyel, mosogatóval. Utána következett a gardróbszekrény. Aztán  az utolsó két méteren nyitott polcok voltak kb. a földtől egy méter magasságban kezdődően egészen a mennyezetig. Alatta előrefelé nyílóan, mint kiderült a ritkábban használatos tárgyaknak a tárolója. volt. Mint Jack  mondta Ő itt tartotta a sílécét, kiránduló felszereléseit.

- No jó, de hol az ágy? - kérdezte André.

Jack előre ment az ablak elé és kihúzott valamit az ülőalkalmatosságból, ami nem más volt, mint egy kétszemélyes heverő, aminek fel lehetett nyitni a kárpitozott tetejét és abban volt az ágynemű.

- De hogy fért el az ágy ez alatt a kis kerevet alatt - értetlenkedett André.

-  Gyertek - mondta Jack.

És előrement. Az ágy melletti maradék helyen, mint kiderült egy lépcső volt, mögötte ajtó és ki lehetett menni egy kis erkélyre.

- Igen, de honnan húztad elő az ágyat?- kérdezte Rosalie.

- Ha észrevettétek lépcsőn jöttünk ide ki. Ami azt jelenti, hogy az erkély padozata magasabban van, mint a szobáé és ha nem kell az ágy ide a lehet betolni illetve kitolni az ágyat - kedélyeskedett Jack.

- Ó hát ez nagyon praktikus - lelkesedett André.

Rosalie  nem nagyon örült André lelkesedésének.

- Jó de hol lehet enni? Mert télen meg esőben nem túl praktikus az erkélyen, máshol meg nem láttam asztalt - epéskedett Rozália.

- Mutatom - mondta Jack.

Ezután bementek a szobába. Jack becsukta az ágyat és a beépített szekrénnyel szembeni oldalon  az ágy vonalában lenyitotta a falat,  kihajtotta a lábakat és egy asztalt varázsolt elő. Mielőtt még bárki megszólalhatott volna kinyitott egy másik falrészt és 3 széket vett elő.

André mondhatni szájtátva bámulta ezt az ésszerű praktikusságot.

- Ó hát ez nagyszerű. Csodálom a tervezőt, aki kitalálta - lelkesedett.

Rosalie nem osztotta lelkesedését.

- Ja vagy eszünk- szólta el magát - vagy aludni lehet- javította ki magát.

- De hát legalább rendre szoktatja a lakót - védte meg a André lakás praktikusságát.

- Te mennyi idő alatt tanultad meg, hogy mi hol van? Vagy cédulákat ragasztottál az ajtókra és csak a mi kedvünkért szedted le? - fordult Jack-hez Rosalie.

- Nem bonyolult egyáltalán, nem kell hozzá felirat - védte meg művét Jack.

Mert közben az is kiderült, hogy ő tervezte és részben ő is volt a kivitelezője a lakásnak.

-  Az biztos, hogy célszerű megtanulni, hogy mi hol van. Vicces lehet, ha meg akarsz kínálni valakit itallal és a bárszekrény helyett a zoknis szekrényt nyitod ki - kötözködött Rosalie.

De André beleszeretett a lakásba. Rögtön dönteni akart. De Rosalie lebeszélte erről és kérte őt, hogy nézzék meg azokat a lakásokat is amiket Rosalie akar  kivenni és aztán döntsenek.  Semmiképpen nem szerette volna, ha  André  e mellett a lakás mellett dönt.

A Trocaderótól nem messze  volt az  a lakás amit  Rosalie  akart kivenni. Jobban mondva szerette volna, ha együtt veszik ki Andréval.

Ez a lakás egy  az 1800 as évek végén épült házban volt. Már az utcafrontja a  bejárata is lenyűgöző volt.

Amint beléptek a kapun egy nagy fogadó részbe jutottak. Innen indult a lift az emeletekre.

A lakás a 4. emeleten volt.

Amikor beszálltak a liftbe Rosalie megjegyezte:

- Két lift van és a folyosóról mindkét lift elérhető minden lakásból.

- Praktikus – jegyezte meg André.

A lakás a ház utcára néző frontján volt.

Csengetésükre egy lány nyitott ajtót.

Kölcsönös bemutatkozás után elkezdték megnézni a lakást.

A bejárati ajtón  belépve egy nagy szobában találták magukat. Ez nem mindjárt látszott csak ha beljebb mentek derült ki. Ugyanis a bejárattal szemben kb. 1,5 méterre az ajtótól, volt egy  nagyjából 3 méteres fal, amelynek a két rövidebb oldala nem volt lezárva. Ezeken a jobbra és balra levő nyílásokon lehetett bemenni a szobába.

A szoba  széltében 7 méter volt  a mélysége - a leválasztott belépőn felül - 5 méter volt. A bejárattal szemben az utca frontjára 4 franciaablak nyílt. A  ragyogóan sütő nap aranyfénnyel árasztotta el a szobát.

- Ez egy táncterem - mondta André elfulladó lélegzettel.

- Majdnem - mondta Monica, a lakás jelenlegi bérlője - egy nagypolgári lakás középső részéből alakították ki a jelenleg kiadó lakást. Eredetileg ez egy hatalmas lakásnak volt a szalonja. Gyertek, mutatom tovább.

A szalon jobboldali és baloldali falán is két-két ajtó volt. Egy-egy nagyobb ajtó az ablakhoz közel mind két oldalon és egy - egy kisebb mindkét oldalon a bejárati ajtóhoz közel.

Monica kinyitotta a baloldali nagyobb ajtót.

- Ez volt az én szobám.

Egy közepes méretű szépen berendezett szobába léptek be. Az ablakai ennek is az utcára nyíltak.

- Menjünk tovább - mondta Monica.

A kisebbik ajtó a konyhába nyílt.

Nem nagy, de jól berendezett jól fölszerelt konyhába léptek be.

- És hol az ablaka?- kérdezte Rosalie.

- Ez a lakás, mint mondtam egy nagy lakásból lett leválasztva. Ezért ennek nincs ablaka, de gondolom, nem a konyhában akarod életed nagy részét eltölteni. Este valamit összeütni és teát főzni szerintem pont elég. Nekünk legalább is megfelelt.  

A középső szoba másik oldalán nyíló két ajtó közül az egyik egy csaknem ugyanolyan szoba volt, mint amit már a másik oldalon láttak és mellette levő kisebb ajtó egy pici gardróbra nyílt és abból nyílt a fürdőszoba.

Rosalienek nagyon tetszett. Elábrándozott, ideális lenne Andréval itt lakni, de hogyan lehetne ezt kivitelezni?

Annyira elábrándozott, hogy nem is hallotta meg, amikor Monica megszólalt. .

- Ketten veszitek ki?- kérdezte.

- Nem én Montmartre-on találtam egy helyes kis lakást - mondta André.

Rosalie megdöbbent, már döntött is André, de nem reagált rá.

- Én keresek lakást - mondta Rosalie.

- Nem lesz ez neked egyedül nagy - kérdezte Monica.

- Hát valóban kisebbet szerettem volna. De talán találok valakit, aki szintén lakást keres, és együtt kivesszük - mondta Rosalie és jelentőségteljesen Andréra nézett.

André meglepődött és elgondolkozott. Rosalie talán rá gondol? Nem lett volna kedve ellen való az ötlet, hiszen tetszett neki Rosalie. De aztán elhessegette a gondolatot, úgy gondolta  nincsenek olyan kapcsolatban, hogy összeköltözzenek és különben is egyenes, nyílt nőnek ismerte Rosaliet, ha ezt akarná, biztos megmondaná.

- Az úgy jó lesz, ha ketten költöztök, én is egy barátnőmmel laktam itt. - mondta Monica

- Mért mondjátok fel a lakást? - kérdezte Rosalie.

- A barátnőm férjhez ment, én pedig a szülővárosomban kaptam munkát.

Milyen jó a barátnődnek - gondolta Rosalie. Bár már én is itt tartanék. De hangosan csak annyit mondott:

- Beszélek a barátnőmmel és pár nap múlva jelentkezem, jó ez így neked?

- Persze nem sürgős még egy darabig még  el vagyok itt, úgyis vannak még elintézni való dolgaim.  Nem kell aggódnod, hogy elviszik előled, ritkaság, hogy ketten akarnak költözni. Legalább is eddig még nem volt olyan érdeklődő – tette hozzá Monica.

Rosalie és André elbúcsúztak és elmentek.

Hazafelé menet Rosalie föltűnően csendben volt. André meg is kérdezte:

-  Miért vagy ilyen hallgatag?

-  Nagyon tetszik a lakás, nagyon szeretnék itt lakni, de egyedül valóban nem tudom kivenni. Ebben a pillanatban  te  vagy az egyetlen ismerősöm, aki lakást keres-mondta Rosalie és jelentőség teljesen Andréra nézett - de te a  Montmartre-on szeretnél lakni.

Sajnos André nem értette meg a célzást. Rosalie nem erőltette, nem akarta, hogy André nemet mondjon, inkább altatta a témát.

Így aztán elhatározták, hogy mindketten alszanak, rá egyet mielőtt döntenének.

Megállapodtak, hogy másnap találkoznak.

Álmosító délután vagy inkább már kora este volt. Bert rosszkedvűen szállt fel a buszra ami Versaillesbe vitte. Unta a napi kétszeri utazást. Nemcsak ezzel volt baja. A régi barátaival, akikkel még az amiensi gimnáziumban járt egy osztályba, szinte sohasem találkozott.

Versaillesben nem igen tudott még barátokat szerezni, mert hét közben későre ért haza az egyetemről. Se az évfolyamtársait nem ismerete még eléggé, se a közeli szórakozóhelyeket így igazi barátságot senkivel sem tudott még kötni.

Éppen itt tartott nem túl vidám gondolataiban, amikor egy lány szállt fel a buszra. Már Bert közelében volt a lány, de ő még nem vette le a táskáját a mellette lévő ülésről.

- Van itt egy szabad hely? - kérdezte a lány mosolyogva.

Bert felnézett, majd levette a táskáját az ülésről.

- Persze, ülj le nyugodtan. - mondta miközben visszamosolygott a lányra, aki rögtön leült. Egy kedves arcú, kreol bőrű, sötétbarna hajú lány ült mellette. Az öltözködése is tetszett Bertnek. Stílusos volt, de egyáltalán nem kihívó. Egy bézsszínű bőrdzseki és egy mézszínű nadrág volt rajta világosbarna táskával és sállal. Bert szívesen megismerkedett volna vele. Elképzelte, hogy minden nap vele utazhatna haza. De hát előbb meg kellene tudnia jár-e valakivel. Természetesen erre nem kérdezhetett rá csak úgy, ezért az alapkérdésekkel kezdte, minthogy hogy hívják és melyik egyetemre jár. Aztán eszébe jutott, hogy meg kéne kérdeznie meddig megy a lány. Nehogy kifusson az időből és elszalassza a lehetőséget.

---

Valéria ült a Vendelék nappalijában, az ablakban esőcseppek csöpögtek a földre. Odament az ablakhoz, kinyitotta és bejött az eső illata, de az ősz végi hideg is, ezért visszacsukta az ablakot és közben egyre törte a fejét. Hiányoztak a szülei, de már csak egy nap és elkezdődik az őszi szünet, amikor találkozhatnak. Már össze is pakolt, de előre érzi, hogy rövid lesz a szünet. Lassan telt el a délután, evett-ivott. Aztán éjszaka már a szülei házába álmodta magát, mígnem végre eljött a reggel. Nagyon örült, mikor megérkeztek Vendelék autójával a szülei háza elé. Odabent már sült a hús, készült az ebéd. Boldogan körülnézett, a szobája már majdnem teljesen készen volt. Beleugrott az ágyába, ruhákat aggatott, szinte üres szekrényébe, kinézett az ablakán: imádott itt lenni... a családjával. Aznap sokat beszélgettek, másnap moziba mentek. Egy keveset tanult is, minden olyan volt, mint régen- mikor minden napját a családjával töltötte. Akkor nem volt ilyen feltűnő számára, hogy családtagjai milyen fontosak neki.

 Hamar eltelt az őszi szünet, a szülei hazavitték autóval őt Amiensbe és a délutánt ott töltötték, aztán elmentek. Másnaptól újra korán kellett kelni, iskolába menni. De a szülei távollétében ez még nehezebbnek bizonyult, még akkor is, ha Vendel és Clare pótszülőként, Robert és  Karina, pedig póttestvérként viselkedtek vele- mivel André nem nagyon volt otthon, ezért ő nem. De Valéria szülei már gondolkoztak, hogy elviszik lányukat Vendeléktől, mert nehéz lehet nekik még egy gyerekkel a nyakukon, aki ugyan már 16 és fél éves, de akkor is.

Még több mint másfél évig külön élni mire jó?- gondolkoztak. Karina napjai szokásosan teletek egymás után. November borongósan eltelt, majd felváltotta őt December. Néha esett egy kevés hó, de nem sokáig maradt meg. Karinának sok tanulnivalója volt. Tanulással és egyéb hétköznapi dolgokkal hamar elszaladt az idő. Mindenki a karácsonyra készült, és már egyre közeledett is a neves ünnep. Valéria is sokat telefonált a szüleivel, már nagyon hiányoztak neki. Egyre jobban rávette magát, hogy majd vonattal fog utazni. Aztán elérkezett a téli szünet. Valéria készülődött a szüleihez, mert ezt a szünetet is náluk szerette volna eltölteni. De most nem csak a szünetre szükséges dolgait pakolta be a bőröndjébe, hanem sokkal több ruhát és néhány könyvét is. Az őszi szünet óta, majdnem minden hétvégén a szüleinél volt egy napot. De volt már egyszer, hogy onnan ment iskolába hétfőn. Ezért néhány dolgát már ott tartotta, és most ezeknek a számát akarta bővíteni.

 Már rég volt az a telefonhívás, amin Ferenc meghívta magához a cég tagjait, azóta már pontosan lebeszélték a találkozót és már el is mentek Ferencékhez. A három család hosszú beszélgetésének a lényege a következő volt: A két cég különvált - Ericék folytatták a fűszeres részét, Vendel ugyebár kiszállt, Ferencék meg ékszerekkel kereskedtek továbbra is. Ez mind még Novemberben történt, azóta külön működött a két cég.  

 Az szünet előtti utolsó néhány napon már programok voltak, és a legutolsón a karácsonyt együtt ünnepelte az osztály. Ezt követően Valéria későn és fáradtan ért haza- Vendel kocsiján- aztán még egyszer átnézte, hogy mindent bepakolt-e a bőröndjébe, majd véglegesen bezipzárazta a bőröndöt. Azt a fésűt és fogkefét, amit majd másnap reggel fog használni és így még nem tud beletenni, majd egy kisebb táskában viszi- a bőrönd már úgy is megtelt.

Másnap, pedig vidáman gurult ugyan ez a bőrönd, Ericék kapujától a házuk ajtajáig. Valéria, mikor családtagjai már mindannyian az ebédlőasztal körül ültek bejelentette a meglepetését: ide költözik.

Nagy örömmel fogadta ezt a családja, és amikor Vendeléket is felhívták ők is titokban fellélegeztek - mert ugyan örültek Valéria náluk létének, de látták rajta, hogy mennyire hiányoznak neki a szülei és már ők is azt gondolták - így lesz a legjobb.

Így került tehát Valéria vissza a családjába. A karácsonyt az egész család- Vendeléket és a nagybácsijukat is beleértve- náluk ünnepelte, ami jól ki is fárasztotta őket- főleg Nicolt.

Utána pihentek, programokat szerveztek és boldogan álltak az újév elébe.

Ezen túl tehát Valéria vonattal járt iskolába, ezért jóval korábban kellett kelnie, de egy idő után beleszokott ebbe az életmódba is- kárpótolta, hogy többet lehet a családjával.

----

Rosalienek végül is teljesült a vágya. André megértette, hogy a lány vele akarja kivenni a Trocadero közelében levő lakást.  Így aztán közösen kivették.

A lakásban az előző bérlők hagytak némi bútort, de Rosalie és André is vittek egy pár bútort, meg természeten a személyes dolgaikat is. Viszonylag korán kezdtek el hurcolkodni, de mivel csak ketten voltak, mire több fordulóval fölcipeltek mindent-lovagias férfi lévén főleg André- már jól benn voltak a délelőttben.

Ami ezután következett - a berendezkedés - sem mutatkozott túl könnyűnek. Nem ismerték még egymást eléggé, de mindketten nagyon meg akartak felelni a másik elvárásainak, de mivel nem ismerték egymást nem tudták mi az aminek, meg kell felelniük. Így aztán nagyon izgalmas pillanatoknak néztek elébe.

- Rosalie hová tegyük a Tv-t?

- Hát ezen nem gondolkodtam.

- Mert én hoztam egy kis Tv-t.

- Kicsi?

- Hát tudod nem volt túl nagy szobám és egy kis Tv-t hoztam, csak egy kicsim van.

- Szerintem a nappaliba egyelőre. - javasolta Rosalie.

Egyelőre a nappaliba és két kettőre hová? Csak nem - ábrándozott magában André- a hálóba?

- Na, jó-jó, de hová a nappaliban? Te mikor szoktál Tv-t nézni?

- Este.

- Este. És mennyit?

- Egy, két órát, amennyi egy film.

- Te szoktál haza hozni munkát estére?- kérdezte André.

- Hát szoktam itthon is dolgozni. Miért?

- Csak azért kérdeztem, mert akkor ne tegyük a te falad közelébe a Tv-t, mert zavarna téged, ha te dolgozni akarsz én meg filmet nézni. Tegyük ide az ajtóval szembe? Vagy az erkélyhez közel tegyük?

- Ne, az erkély ajtóval szembe ne tegyük.  Tegyük ide a bejáratot leválasztó fal elé. És a szoba közepe felé tehetnénk az ülőgarnitúrát. - mondta Rosalie - Magában pedig folytatta: ahonnan ketten nézhetjük a Tv-t.

Fenn hangon azonban csak ennyit tett hozzá:

- Az én szobám falához is tehetjük az ülőgarnitúrát és szembe a Tv-t.

- Nem lesz az, messze ha ide tesszük? - André.

- Na de ha az erkélyajtóhoz tesszük, akkor, hogy megyünk ki az erkélyre?- Kérdezte Rosalie.

- Igazad van. Miután én este nem dolgozom, ide tehetnénk ebbe a sarokba. Itt jó lesz?

- André te nem szoktál haza hozni munkát?

- Nem én úgy vagyok vele, hogy 8 órában szeretem elvégezni a munkát-azt most nem, mondom el, hogy utána szeretek leülni a kanapéra egy sörrel és nézni a Tv-t meg azt, hogy Rosalie átsétál a konyhából a fürdőszobába, lengén öltözve. Remélem nem szokott otthon utcai ruhában lenni.

- Jó akkor tegyük a Tv-t a bejáratot leválasztó fal elé és vele szembe a szoba közepe felé kanapét.

- Jó. És hol eszünk? Ezt neked kellene eldöntened Rosalie. A konyhában?

- Kicsi és nincs rajta ablak.

- A nappaliban az erkélytől balra?- mondta André - Ott jól tudnék eszegetni. - gondolta.

- Várj, nem lenne jobb közelebb lenni a konyhához? Mondjuk az én szobám fala mellett. - javasolta Rosalie.

- Oké, most beszéljünk a bútorokról. - mondta André - Én hoztam fel a hátamon a nagy részét. - tette hozzá gondolatban.

- Jó akkor most pakoljunk.

- És hová tehetem a szintetizátoromat?

- Az is van neked?

- Ja, nem tudtad?

- Nem.

Sok mindent nem tudsz rólam, mint ahogy én sem rólad, de remélem hamarosan jobban megismerjük egymást. Azt most nem mondom el, hogy egy zenekarban is játszom-gondolta André.

- Az zavarna téged, ha ide tenném az én szobaajtóm és a fürdőszoba ajtó közé?

- Nem dehogy. - Én majd nézem őt a gyertyafényben a kanapéról vagy a vacsora asztal mellől, ahogy zenél, azt hiszem, a saját szobámban nem sokat fogok tartózkodni csak ha, alszom. ábrándozott Rosalie.

Rosalie arra gondolt, hogy úgy kellene berendezkedni, hogy André is inkább a nappaliban tartózkodjon, csak az ágya legyen a szobájában... Legalább is egy darabig.

- Még nincsenek ágyak, de én hoztam magamnak egyet.

Jó a sorrend gondolta, André.

- Az éjjeli szekrényt meg a ruhásszekrényt még nem hoztam el. És te? - folytatta Rosalie.

- Én csak a szintetizátoromat meg a Tv-t.

- Ágyat nem?

- Azt otthon hagytam. -  Elaszom én egy hálózsákban. - gondolta André - Valahogy majd csak áthidaljuk ezt a problémát.. Egyébként ágyneműt sem hoztam.

Ezen egy jót nevettek. Jólesett ez az együtt nevetés. Az összetartozás első jelének volt vehető. És ennek mindketten nagyon örültek.

- Nem ugrasz el érte?- Rosalie.

- Versailles-be? Most?

- Igaz.

- Különben is a hálózsákomat elhoztam.

- Egy emeleti lakásban nem hideg a padló. - mondta és közben azt gondolta: nem üres kissé a szobája?- És a könyvespolc hol legyen? Esetleg a nappaliban?

- Én szívesen megosztom a könyveimet gondolta André.

- Persze legyen ott így mindketten könnyen hozzáférhetünk, anélkül, hogy zavarnánk egymást, ha egy könyvet kell kérnünk egymástól.

Ó ezt elrontottam. Pedig nem bánnám, ha bármikor hívatlanul is bejönnél hozzám. - gondolta Rosalie és mosoly ült ki az arcára.

André nem tudta mire vélni a mosolyt, meglepődött, de folytatta az ötletezést.

- Legyen a nappaliban. Lehetne két oldalt a te szobád falánál meg az én szobám falánál.

Rosalie azt  gondolta:- Azt hiszem, én beírom a  nevemet, mint mindig a könyveimbe. Azért a művészeti albumokat nem szívesen kótyavetyélném el.  Aztán még azt is hozzátette gondolataihoz: Persze ha ezen múlik, egy két albumot szívesen föláldoznék André-ért- Ez annyira megtetszett neki, hogy megint elmosolyodott.         

- Persze nem feltétlen kell két oldalt a szobák falához tenni. Az erkélyajtó mellett mindkét oldalon van elég hely egy-egy földtől plafonig érő polcnak. Azokon elférnek a könyveink, gondolom. - mondta André. Magában meg ezt gondolta: Először a könyvek keverednek össze aztán mi is összegabalyodunk. - Ez annyira megtetszett neki, hogy gondolatai hatására ő is elmosolyodott. Majd a összekeveredés előkészítését sugallva megkérdezte:

- Te tematikusan szoktad rakni a könyveket?

- Igen, ABC-ben. - Rosalie.

- Na de úgy értem a szépirodalmat és a szakkönyveket meg egyebeket téma szerint külön teszed?

- Nem- mondta elbizonytalanodva Rosalie.

André furcsán nézett és közben azt gondolta: Húha, húha, mert én az építészeti meg kaktuszos könyveimet külön rakom.

Rosalie elértette a tekintete és azt gondolta: Jaj nekem, most rosszat mondtam,   látom a szemén, hogy  elbizonytalanodott, ezt most jóvá kell tennem. Különben is külön szoktam rakni a könyveket. Meg kellene kérdeznem, hogy milyen könyvei vannak.

Rosalie gyorsan javított.

- De, de csak nem értettem, hogy érted a rendszerezést. És milyen könyveid vannak?- Kérdezte Rosalie.

- Vannak természetesen szépirodalmi, meg szakkönyveim, meg sok mindenfélével foglalkozom, erről még nem beszéltünk. Vannak úgy nevezett spirituális könyveim, irodalomtörténeti, kaktuszos, úti-, meg történelmi tárgyú könyveim. És neked?

- Én is nagyon szeretem ezeket, meg vannak szakácskönyveim, mert szeretek főzni. - mondta Rosalie.

- Az jó. - vágott közbe André örömteli vigyorral az arcán.

- Meg vannak ismeretterjesztő könyveim.

- Milyen témában? Majd megnézhetem?

- Persze. Vannak állatos meg növényes könyveim is.

- Vannak növényeid?

- Egy kevés. Neked?

- Nem nagyon, mert a család együtt volt, ugye és akkor mindet elvitték az új lakásba én egyet sem hoztam el.  Meg volt egy akváriumom, de már nincs, gondolom, te sem hozol? - kérdezte André.

- Tényleg, hogy állsz a háziállatokkal?- kérdezte Rosalie.

André kissé elsápadva gondolta magában: Ajaj, ebből gond lesz.

- Mi a baj? Miért vagy ilyen furcsa?- kérdezte Rosalie.

- Semmi, semmi és milyen háziállatod van? Csak azt akartam mondani, hogy allergiás vagyok a macska szőrre. Persze nem is terveztünk macskát. - nevetett André- Csak ez jutott eszembe.

 Jé, többes számban beszél, ez nem rossz - gondolta elégedetten Rosalie. Hangosan azonban, hogy oldja André zavarát, mert André láthatóan kissé zavarba jött, ezt kérdezte.

- Hol tartottunk?  A könyveknél igen. Akkor együtt tartsuk a könyveinket? 

- Tudod úgy gondoltam jó lenne, ha együtt tartanánk. Tudod én sokat jártam be a könyvtárba általános iskolás koromban. Önkéntesként dolgoztam, és ott tematikusan rendszereztük a könyveket. Az összes regényt az egyik oldalra, a szakkönyveket meg a másik oldalra.

 A francba - gondolta Rosalie - ebbe belefutottam. Csak nem rendmániás? A nem lenne jó.

André észrevette a felhőket Rosalie arcán és sietve folytatta, hogy elűzze a legkisebb rosszhangulatot is.

- Persze lehet szín vagy méret szerint is, csak úgy nehezebb a kívánt könyvet megkeresni.

Rosalie kicsit soknak találta a könyvek rendezésén való rágódást és ezért témát váltott.

- André mikor van a születésnapod? Nehogy elfelejtsem.

Andrénak az összes arcizmát össze kellett szorítani, nehogy a nagy öröm kiüljön az arcára. Van remény, a születésnapomat szeretné tudni, ezek szerint lehet, hogy érdeklődik irántam. - gondolta.

Az igaz, hogy Rosalie érdeklődik André iránt, de most azért akarta tudni mikor született, hogy tudja, milyen személyiség jegyekre számíthat. Ez a kategorikus regényeket ide, szakkönyveket oda kicsit kíváncsivá tette.

- Június 15-én születtem. És te?

- Augusztus 16-án.- adta meg a válasz Rosalie.

Augusztus 16-án., akkor egy oroszlán, most már tudom miért ilyen szép a haja. - gondolta André.

Rosalieből majdnem kiszakadt egy megkönnyebbült sóhaj. - Ó megnyugodtam. Ő egy rák fiú. Akkor rakhatjuk a könyveket akárhová is.- gondolta.

- Na, ezzel úgy nézem megvagyunk. Te még pakolásszál, ha van kedved én esetleg főzök valamit. Nem sokára itt az ebédidő. - mondta Rosalie. És közben arra gondolt: meg kéne tudni mit szeret, mi a kedvenc étele.

- Jó ötlet, de nem kellene vásárolnunk előtte? - kérdezte André.

- De, de, de mit szeretnél enni?

- Bármit- mondta André- magában hozzá tette: Rák vagyok.

Hát ezzel nem sokra mentem. Meg a konyhát is be kellene üzemelni. Valami nagyon tutit fogok főzni, ami egy berendezetlen konyhában egy fazékban megoldható és nem lehet elrontani. - tervezgetett Rosalie magában.

- Hoztál edényeket?- kérdezte André.

- Igen hoztam, de még nem az összeset.

- De rendes vagy. Neked egy teljes felszerelésed van konyhából?

- Igen. - mondta Rosalie majd megkérdezte:- Mit szólnál egy pizzához?

- Ó nagyon jó!

- Megnézem jól működik-e a sütő. Aztán elmegyek vásárolni.

Rosalie kiment a konyhába, megnézte a sütőt. Körül nézett és megállapította, hogy a konyhát kicsit fel kell turbózni. Sok minden nem olyan volt mint ahogy Rosalie szerette. De szerencsére nem volt mocskos és a berendezése szerény ám használható volt.Visszament a nappaliba. Közben arra gondolt, hogy meg kellene tudni, hogy milyen pizzát szeret André.

- A sütő szerencsére működik. Milyen pizzát csináljak? Nem vagy valamire allergiás?

- Nem vagyok allergiás semmire. Mindegy milyen pizzát csinálsz,mindenevő vagyok, még a tenger gyümölcsöseiset is szeretem.-mondta André.

- Azt szeretnél?

- Nem, nem, bármit megeszem.

- Hawaiit?-

- Az melyik is?- kérdezte André.

- Sonka , ananász, kukorica.

- Mm, az jó.

- Csípős?

- A csípőset is szeretem. Mindegy csak sok legyen.- nevette el magét André.

Tetszett neki Rosalie gondoskodása. Úgy érezte szép jövő vár rá.

- Akkor csinálok négy félét. Most elmegyek vásárolni.-javasolta Rosalie.

- Ne, ne csinálj négy félét, most itt a a rendetlenség közepén, elég lesz kétféle és ragaszkodom hozzá, hogy én is veled menjek vásárolni. Magában meg azt gondolta:-mert ha itt maradok nekem kell  fölmosni ahhoz meg nincs kedvem.

- Akkor menjünk. Taxival vagy busszal?- kérdezte Rosalie.

André azt gondolta:Most talán nem kellene egy bevásárló központba menni.  Láttam  idefelé jövet két házzal odébb egy arab boltot majd ott bevásárolunk. Erről most nem szólok, nem akarom, hogy Rosalie úgy érezze, hogy befolyásolni akarom, Majd ha oda érünk  beterelem őt a boltba.

Összeszedelődzködtek, és lementek az utcára.

Amikor a bolt elé értek, André megszólalt.

- Gyere vegyünk egy kis fonom sonkát.Nézd itt van ez a jó kis arab bolt.

- Itt- lepődött meg Rosalie.

- Persze, ne menjünk most messzire, nagyon elfáradsz, meg nem is tudom, hol van itt bevásárló központ.

- Én tudom, hol van a szupermarket, de jó vásároljunk itt be.

Bementek a kicsi, de jól felszerelt,  mindenféle finomsággal tele zsúfolt boltba.

- Válogass André amit szeretnél.

- Szereted a fekete olajbogyót?- kérdezte André.

- Hát, ő, ő,ő, végül is lehet róla szó.- mondta Rosalie elég határozatlanul. Magában meg arra gondolt, hogy inkább a paprikával töltöttet  szeretné. Ezért így folytatta: Ha már a csípősnél tartunk nem vennénk inkább paprikával töltöttet?

- Ó kiváló, vegyük azt.

Elég sokáig el keresgéltek a boltban, végül amikor úgy gondolták, hogy minden meg van az ebédhez, visszamentek a lakásba.

Rosalie megcsinálta a pizzákat.

- No végre kész vagyok.-közben arra gondolt, hogy még ki is kellene csinosítania magát, meg fel kellene venni valami csinos ruhát is. Meg aztán meg kellene találni az  étkészletet is valamelyik dobozban. Miközben erre gondolt eszébe jutott és ki is mondta:

- Jaj nem vettünk bort!

- Nem baj, ne is törődj vele, nálam van bor.

Rosalie gonoszkodott magában és arra gondolt:nálad mindig van egy tartalék  kanna ? Meg az is megfordult a fejében, hogy csak nem azért ilyen felkészült mert  alkoholista?

André mintha meghallotta volna Rosalie aggodalmas gondolatát, mert hadarva, zavartan magyarázkodott.

-Nehogy azt hidd, hogy azért van nálam bor, mert alkoholista vagyok. Csak a nagy csomagolásban hozzám keveredett, kavarodott 2 üveg Rosé bor. De ez most direkt jó , gondolom.

Rosalie felvisított magában: Rosé majdnem Rosalie. Jó lenne ha azt hihetné, hogy  tudatosan esett erre a bor típusra André választása. 

- Semmi gond.Megyek megkeresem az étkészletet.

 Az étkészlet keresése ürügyén Rosalie átöltözött és kicsinosította magát.

Amikor Rosalie kiment André azon gondolkodott mivel tudná még hangulatosabbá  tenni az  ebédet.Teszek fel valami zenét.De vajon mit szeret Rosalie? A kérdés megoldódott, mert André nem talált mást csak egy Bryan Adams lemezt a lejátszóban.Nincs mit tenni majd elválik, hogy tetszik-e Rosalie- nek.

Rosalie behozta a pizzát, megterített.

- Tölthetek neked?-kérdezte André.

- Ó Köszönöm, igen.

André bekapta az első falatot és felkiáltott:

- Isa...ö,ö, Rosalie ez nagyon finom.

Micsoda Isabella, Jól hallottam?- morfondírozott Rosalie.

- Mi finom?

-Amit főztél az nagyon finom.

- Köszönöm. Most nem volt sok olyan sok időm, hamarjában csak ezt tudtam elkészíteni.

- Meg kellene nézni mi hiányzik a konyhából. Van egy kis megtakarított pénzem -sajnos nem sok- és elmehetnénk holnap vásárolni.-javasolta André.

- Nem, nem, ne költsd el a megtakarított pénzedet. Mondtam, hogy van otthon még néhány dolog ami a konyhába jó lesz. Azt azonban megköszönném, ha eljönnél és segítenél elhozni.

- Rose ez csak természetes! Csak nem gondolod, hogy te fogsz cipekedni.

- Köszönöm. Jó ez a zene. Ezt szereted?

- Az az igazság, hogy csak ezt találtam. Valószínűleg valamelyik gyerek benne felejthette a lejátszóban amikor osztozkodtunk, hogy ki mit visz el erről megfelejtkeztünk.

Befejezték az ebédet. Ami vacsorának is beillett volna. A nagy rámolásban, meg a bevásárlás miatt bizony megcsúsztak. Van az úgy néha. A délutáni naplemenő sugarai bearanyozták a szobát.   Kellemesen ejtőzködtek. Igaz ami igaz mozgalmas és kissé fárasztó is volt ez  a nap. Ha már ilyen szépen alakult jó lett volna ha a továbbiakban is kellemesen alakulna.

Rosalie az erkély ajtóhoz ment.

- Nézd André milyen szép innen a kilátás a  délutáni lenmenő  nap fényében.

Rosalie ezt nem véletlenül mondta. Emlékezett rá, hogy André milyen nagyon a Monmartre -re akart költözni a kilátás miatt. Most fel akarta hívni a figyelmét, hogy nem választott rosszul mert itt is szép a kilátás.

André közben arra gondolt, hogy ha már ilyen közel vannak hozzá el kellene menni a Trocadero -ra  sétálni.

- Elfáradtál nagyon?

- Nem annyira csak egy kicsit.

- Rosalie mit szólnál hozzá, ha most nem mosogatnánk, hanem elmennénk sétálni, olyan rendesen dogoztunk ma, megérdemlünk egy kis lazítást. És ha haza jöttünk megnézhetnénk egy filmet.

Rosalie  kapva kapott az ajánlaton. Egy séta alatt sok mindent meg lehet beszélni és talán közelebb is kerülhetnek egymáshoz.

- Nagyon jó ötlet. Menjünk.


A délutáni lemenő nap fénye narancsra színezte az eget. André és Rosalie sétáltak az utcán. Rose Andréra nézett, aki mintha kissé zavarban lett volna. Végül megszólalt:
- Jó ez a lakás, hogy ketten béreljük, mert így olcsóbb...- hebegett.
Rosalie elgondolkodott azon, hogy André eddig magabiztosabbnak tűnt. Vajon most miért bizonytalanodott el?
Talán mert kettesben sétálnak a naplementében. André újra beszélni kezdett:
- Mondtam már, hogy zenélek?
- Hát már beszéltél a szintetizátorodról.
- Ja, persze. Képzeld régebben páran együtt játszottunk.
- Kikkel?
- Néhány akkori osztálytársammal. Sőt egyszer még Isabella is énekelt.
- Aha. Korábban szomszédok voltatok, ugye? - Kérdezte Rose, aki tulajdonképpen tudta a választ. Csak azt nem tudta pontosan, hogy mennyire volt komoly kapcsolat André és Isabella között. Erre akart óvatosan kilyukadni, de André kitért előle.
- Igen. Bocs, hogy megfeledkeztem róla, hogy te nem is ismered őt és a családját igazán.
- Hát nem, csupán Ben miatt jártam erre felé.
- Igen, emlékszem arra a kisebb botrányra...- André hirtelen elharapta a mondat végét, mivel Rosalie furcsa arcot vágott.  Félt, hogy megsérti a lányt.
- De hát csak félreértés volt. - Mondta Rosalie önérzetesen. Aztán eszébe jutott, hogy talán André nem tud mindent és lehet, hogy a fiú családja is ezért viselkedett vele olyan furán. - Egyáltalán tudod a részleteket?
- Nem, ugye nem bántottalak meg?
- Dehogy. - Mosolyodott el Rosalie. - Tudod én Ben testvére vagyok, de a szüleink még kiskorunkban elváltak, így messzire kerültünk egymástól. Viky ezért nem ismert engem és félreértette az egészet. Persze megértem. Valószínűleg én is úgy reagáltam volna, mint ő, ha hasonló helyzetbe kerülök.
André elgondolkozva állt meg, valóban nem tudott sokat az esetről. Csak Viky kiborulásáról hallott, meg, hogy aztán valahogy tisztázódott a helyzet. Hogy Rosalie valójában rokon, meg mintha valami örökségről is szó esett volna.
- Azt tényleg nem tudtam, hogy Ben testvére vagy. Csak annyit hallottam, hogy valami rokon. - Mondta őszintén. Aztán eszébe jutott az is, hogy a nagybácsija - Elek bácsi - esküvőjén kiderült, hogy Rosalie rokona Elek újdonsült feleségének. Érdekes mennyi távoli rokona van egy embernek, és mennyi ismerőse és hogy ezek néha egymást is ismerik. Lassan úgy érezte, mintha Rosalie valahogy behálózná az életét. És most még egy lakásba is költöztek... Természetesen egyik haverja sem hitte el neki, hogy nem azért költözött össze a lánnyal, mert tetszik neki. És most már ő sem tudta mit akar, de tetszett neki ez a helyzet. Végül is elég okos ez a Rosalie és rámenős is. Sőt inkább Rose, ez a becenév valahogy jobban illet a lányra. Ahogy így némán elmerengve állt egyszer csak azt vette észre, hogy Rose már csak a gondolataiban van vele. Pedig az imént még mellette állt, vagy csak álmodta az egészet?
- Nem jössz? - Hallotta meg a hangot a háta mögül. Villámgyorsan megfordult és a lány után szaladt.
- Miért fordultál vissza? - Kérdezte.
- Mert kezdek fázni, te még maradnál?
- Nem, menjünk. Csak nem vettem észre, hogy elindultál. Elgondolkoztam és az autók zajától nem hallottam a lépteidet.
- Igen láttam, hogy a gondolataidba mélyedtél. Nem is akartalak zavarni, gondoltam majd csak jössz. Aztán 5 lépést tettem és semmi, szóval megkérdeztem jössz-e. - A mondat végén felnevetett, kissé valóban abszurd helyzet volt. André is vele nevetett, és közben lassan megérkeztek a lakásuk kapuja elé. Rose ekkor hirtelen megszólalt:
- Bocs, de szabad megtudnom, hogy min gondolkoztál el úgy?
- Csak, amiről beszéltünk, meg az új lakáson...
- Miről is beszéltünk?
- Hát, hogy Ben testvére vagy. És eszembe jutott az is, hogy ott voltál Elek bácsi esküvőjén. Szintén, mint rokon.
- Ő a nagybácsid, ugye?
- Igen. Éppen a rokonokon merengtem, meg, hogy milyen kicsi a világ.
- Hát igen.
Itt kissé elakadt a beszélgetés és csendben mentek a lakásuk ajtajáig, aztán be. Mindegyikük ment a maga dolgára és már nem sokat beszélgettek aznap. André TV-t nézett, Rose meg egy ideig bevonult a szobájába telefonálni egy barátnőjével. Aztán még másokat is felhívott, pakolászott és mire kijött a szobájából már majdnem vége lett a műsornak, amit André nézett. Miután ezt megtudta nem is ült le, hanem elment a fürdőszobába. Mikor végzett jó éjszakát kívánt új lakótársának és magára zárta a szobája ajtaját. André még sokáig ébren volt, így másnap későn ébredt.