1. Fejezet: Megérkezés

Levelek kavarogtak a lágy őszi szellőben, a nap fényesen sütött, úgy, mintha még utoljára ki akarná sütni magát a borús napok előtt. Az ember csak szaladt volna szabadon, bele a világba vagy éppen ki a világból. Ez attól függ ki éppen, hogy van vele. A középkorú, Claire Marc nem tudta eldönteni, hogy ő melyiket választaná éppen szívesebben. Most költöztek ide Amiensbe és rengeteg teendője volt, jó lett volna kicsit hátrahagyni az egészet, de ugyanakkor ez az új hely felcsigázta kíváncsiságát, ami egyébként is jellemző volt rá. Körbe szeretett volna nézni, és megtudni hogyan zajlanak a dolgok új otthonában. Amint akadt néhány üres órája, persze ő rendezte úgy, hogy akadjon, és elszabadult a kicsomagolandó dobozok mellől, máris sietett üdvözölni újdonsült szomszédait. Lelkességét azonban egyáltalán nem viszonozták. A balra eső szomszédoknak csak a kirakott táblácskáról olvashatta le nevüket: Viviane Dumont és Benjamin Leroy, hiába nézelődött, eddig egyszer sem látta őket. Kertjük amennyire látszott rendezett volt, a házuk nem túl nagy, viszont modern, és letisztult. Clairenek kicsit semmiennek tűnt, de ő egyébként sem volt oda a minimalista megoldásokért. Jobbra szintén kisebb ház állt. A falára felfutott a borostyán és a vadszőlő, a kert is első ránézésre rendezetlennek tűnhetett, de nyáron és még így kora ősszel is gyönyörű volt a sok dús növény, az árnyat nyújtó terebélyes tölgy, alatta padocskával, az egész valahogy melegséget ébresztett a természet szépségeire fogékony emberek szívében, amilyen a drága Madame Marc volt, mert igen, erről még nem esett szó, de a fűszerkereskedő Vincent Marc felesége volt. A ház lakóját, akit a névtábla szerint Jeanne Delannoynak hívtak és, aki egy idősebb hölgy volt, futólag, pakolás közben már látta is.

Szemben laktak Granierék és Leconte-ék, akik nem túl kedvesen fogadták a bemutatkozni vágyó, új szomszédnőjüket. Leconte-ék éppen hogy csak köszöntek, ketten voltak egy anya és a fia. A fiú, úgy 16-17 éves lehet – állapította meg Claire...Granieréknek csak a 17 éves lányával találkozott. Clare megragadta az alkalmat és bemutatkozott, aztán ejtett egy pár szót a családjáról is. Imádott róluk beszélni, persze most visszafogta magát, nem akarta rögtön mindenféle históriákkal letámadni a fiatalabb Granier lányt. Mert megtudta, hogy van egy nővére is Isabelle, aki 20 éves. Aztán eszébe jutott, hogy a lány éppen elinduló félben volt otthonról és nem akarta feltartani, ezért átadta üdvözletét a szüleinek, majd elköszöntek egymástól. Udvarias, elsőre visszafogottnak tűnő fiatal lány volt Violette Granier, legalábbis Claire így látta. Rögtön eszébe jutott saját lánya Karine, aki hasonló korú volt, de szerinte hevesebb, persze egy találkozásból nem akart messzemenő következtetéseket levonni. Csak elábrándozott azon, hogy lányával vajon, hogy jönne ki ez a Violette. Szeretett ilyeneken ábrándozni, már el is képzelte, hogy meghívja magukhoz az új szomszédokat és igyekszik minél több barátot szerezni itt. Mert olyan messze volt régi otthona, és az ottani ismerősök barátok, máris aggódott, hogy egyedül fogják érezni magukat ebben az idegen városban. Aztán sarkonfordult és hazasietett, hogy terveit otthon is előadhassa. Középső gyerekével, a már említett Karine-nal találkozott össze, neki számolt be arról, hogy miket látott, kikkel találkozott, meg a buliról, amit szervezni akart és, amire meg akarta hívni új szomszédaikat. Persze rögtön eszébe jutott, hogy mi van, ha nem jönnek ki jól egymással, amit lánya túlzott aggódásnak titulált, ő inkább attól félt, hogy unalmas lesz a party.

Karine-nak hiába nem akaródzott iskolába kellett mennie. Magának se valotta be, de egy kicsit félt, hogy mi lesz ebben a teljesen új iskolában, ahol senkit sem ismer. Márnagyon rég volt vele olyan, hogy olyan új közösségbe ment, ahol nem volt egy ismerőse sem. Mikor elkezdte a gimit, pár osztálytársával együtt ment az új osztályba, és egyébként is régi városukban maradt, ahol ott volt a sok régi ismerős. Azonban hamar kellemes meglepetés érte, ugyanis kiderült, hogy a szomszédlány, akivel anyja beszélt abba az osztályba jár, ahova ő is fog. Claire később mikor ezt megtudta szidta is magát, hogy nem kérdezte meg azonnal melyik iskolába jár a lány. Mindez az osztályban derült ki, mikor bemutatták az „új lányt” és Viola rögtön megkérdezte, ő-e az egyik új szomszéd. Így aztán a két lány azonnal beszélgetni kezdett
- Anyukáddal már beszéltem. Ő mondta, hogy milyen sokan laktok itt.
- Hát igen tizenegyen, de csak ideiglenesen, mert Emile a nagybácsink beteg és csak ezért költözött ide.
- Ó szegény, jobbulást neki, remélem nem súlyos!
- Szegényt most fogják műteni, remélem minden rendben lesz. És ti hányan vagytok?
- Mi csak 4-en. A szüleim, én és a nővérem.
Ezután Viola elmondott mindent, amire kíváncsi volt Karine az iskolával kapcsolatban, sőt Viola megmutatta Karine-nak az iskolát, és elkísérte a termekbe, nehogy eltévedjen. Így Viola barátnőivel is összeismerkedhetett a lány. Mindenki kedves volt vele, bár csak néhányan mentek oda hozzá, hogy érdeklődjenek kicsoda-micsoda ő, vagy éppen segítsenek neki valamiben. Ebédelni szintén elkísérte őt Viola, aki egész nap nagyon segítőkésznek mutatkozott. Éppen a menza minőségéről beszéltek, Viola hozott magával ennivalót otthonról, mivel az iskola nem volt valami fantasztikus, amikor Karine-nak eszébe jutott az anyja ötlete:
- Lehet, hogy lesz nálunk egy ismerkedő parti, eljöttök a családoddal?
- Kik lesznek ott?
- Új szomszédok, talán néhány régi ismerős is, ha hajlandóak ilyen messzire eljönni, esetleg, ha még pár új osztálytárs, bár még nem nagyon ismerem őket, téged is alig, ha eljöttök ti. És hívhattok ti is embereket.
- Jó, majd megpróbálok. Én valószínűleg ott leszek, de megkérdezem a nővéremet is.
- Köszi. Leconteéket meghívjuk szerinted? Szerinte milyenek?
- Hát, nem is tudom. A fiú kicsit magánakvaló, de lehet, hogy csak nem ismerem eléggé. Egyébként Victornak hívják. De ha akarod, hívd végül is a ti bulitok lesz.


Második fejezet