Néha a gondolatok nem hagyják, hogy az emeber szabaduljon tőlük. Megülnek a fejében, falakat húznak köré, már nem is látja, hogy mi történik körülötte. Nem csupán mereng, hanem tépelődik. Volt néhány gondolat, ami Karine-t se hagyta nyugodni. Hajlamos volt a töprengésre, de most egyszerre annyi minden járt az agya, hogy maga se tudta pontosan követni. A csapongó gondolatok mintha szét akarták volna tépni. Egyszer Viola szavait hallotta visszhangozni a fejében."A fiú kicsit magánakvaló, de lehet, hogy csak nem ismerem eléggé." Anyja sikertelenül próbálta meghívni Leconte-éket az ismerkedő bulira. Talán igaza volt Violának, csak az állítást elfelejtette kiterjeszteni az anyára. Persze ez csak egy család volt, de attól félt, hogy végül az egészből nem lesz semmi. Vagy alig jönnek csak el és esetleg rosszul sül el a dolog. Nem tudta kit is hívhatna még meg új osztályából.
Lehangoltságát növelte, hogy eszébe jutottak korábbi barátai, akiket Bretagne-nyal együtt hátrahagyott. Ahogy felidézte, minden a múlt megszépült. Úgy érezte, korábbi otthonában sokkal kedvesebbek voltak az emberek. Nyílt szívvel szeretettel közeledtek egymáshoz. Mindig mindenkire lehetett számítani, örömben, bánatban, nem úgy, mint itt. Persze, ha igazán belegondolt volna, eszébe jutnak a balhék, amikor csalódott azokban a csodálatos emberekben, amikor úgy tűnt mégsem lehet mindenkire számítani. De most tudata ezeket az emlékeket mélyre süllyesztette agyában. Az elutasítás bénító lehelete szállta meg szívét. Baljós érzetei voltak.
Bretagne-ról eszébe jutott költözésük oka, ami eleinte egyáltalán nem volt tiszta.
Felötlött benne az érzés, amik akkor fogta el, amikor a költözés szóba került. Vasárnap reggel volt. Reggeliztek. És akkor a szülei elkezdtek beszélni róla. Hogy el kell menniük. Úgy, hogy őket gyerekeket meg se kérdezték, sőt rendesen meg sem indokolták a költözést. Ezért még kicsit most, miután a dolgok úgy, ahogy kiderültek is haragudott rájuk. Emlékezett, hogy szinte el sem hitte, hogy komolyan gondolják.
Aztán belegondolt és nem értette, miért kéne elhagyniuk otthonukat?
Persze volt magyarázat. A kereskedés. Amiens közelebb van Párizshoz, mint az előző lakóhelyük. És a fűszer disztributálása Párizson keresztül történik. De ez kevés indok volt. Eddig is fűszerekkel kereskedtek, akkor miért volt más a helyzet?
Titkoltak előle valamit és a felismerés megingatta feltétlen bizalmát békés menedékében; családjában. Kizárják valamiből. Nem avatják be. Titkolnak valamit. Ezt a megaláztatást a szülei részéről nem fogja lenyelni, azt hogy 17 éves és annyira nem veszik felnőttnek, hogy őszintén elmondják neki miért került sor erre a számukra gyerekek számára is sorsfordító lépésre. Azonnal elhatározta, hogy kideríti. Persze könnyű azt gondolni, de hogyan fogjon hozzá?
Másnap, azonban mintha a sors a segítségére sietett volna, jelet talált.e
Mégpedig iskola után, amikor benyitott a bátyja, André szobájába, a bátyja helyett azonban csak egy levelet talált az asztalon, kinyitva. Azonnal odavonta pillantását, mert narancssárga szövegkiemelővel felkiálltójel volt mellé írva. Ahogy a számra nézett, észre sem vette és már a levelet olvasta. Ezt nem lenne szabad jutott eszébe. De a kíváncsiság hajtotta.
A levélben, ez állt: Kedves Lehel!
Kérlek, értesítsd Andrét, hogy hívjon fel engem minél hamarabb. A számomat a mellékletben küldöm. Én nem tudom se a számát, se az új címét, ezért neked írok e-mailt. Szóval ez egy nyomtatott email gondolta Karine. Azért írok, mert Vivien felhívott és közölte, hogy nem érkezett meg a megbeszélt csomag. És azt is mondta, hogy André a közelükbe költözött. Vivien nem mindig mond igazat. Tényleg így van? Légy szíves továbbítsd ezt a levelet Andrénak. Köszi: Julie V.
Karina felsóhajtott. Tudta jól, hogy ki az a Lehel, André egyik volt osztálytársa.
De vajon ki az a Vivien? Csak nem a szomszédjuk? És ha igen, akkor milyen csomag nem jött meg? Fűszer? De azt nem Andrétól szokták rendelni. És ki az a Julie V.? A mellékletben van a száma jutott Karina eszébe, de az nem volt kinyomtatva. Aznap nem foglalkozott többet a levéllel, csak egy levél volt, amit nem értett, de, nem gondolta, hogy fontos lehet, míg nem szombaton kirándulni nem ment a család. André valami levelet említett az apjának, mire ő azonnal figyelni kezdett.
- Apa meg van a szállítólevél, amivel feladtuk Vivienek a nyári megrendelésért?
Apja zavarba jött.
- Tudod, hogy minden rendelést, amit teljesítünk, regisztrálunk.
- És biztos, hogy elküldtük a csomagot?- kérdezte André.
- Természetesen.
- Akkor, hogy lehet, hogy Vivien nem kapta meg?
Elmesélte milyen levelet kapott.
- Kértetek visszaigazolást a csomag átvételéről?- kérdezte André.
- Természetesen.
André apjának ez volt a szavajárása. Jelleméből fakadóan, mert Ő mindent természetesnek talált. Azt is amikor aláírta a Kelet Ázsiai fűszer szállítóval a végzetes szállítási szerződést. Aztán jól megjárták.
- Apa ki írta alá rendelés átvételéről a visszaigazolást? Vivien?
- Háát, nem.
- És ezt Te természetesnek találtad?- utalt André apja szavajárására.
- Tudod, hogy annyi mindennel kell foglalkoznom mostanában. Itt van ez a költözés is.Kisebb gondom is nagyobb, mint ezzel a szerződéssel foglalkozzam. Amikor átnéztem a visszaigazolásokat már két hónap eltelt az átvételtől. Gondoltam, ha eddig nem reklamáltak, már nem is fognak.
- Nem emlékszel ki írta alá az átvételt?- kérdezte André.
- Pontosan nem. A keresztnév azt hiszem Benjamin. A vezetéknevet nem tudtam elolvasni.
- Neked nem furcsa ez az egybeesés, hogy itt van egy új szomszédunk akit Vikynek hívnak és vele él egy Ben nevű férfi?- kérdezte André
- Természetesen nekem is feltűnt. Innen jegyeztem meg a Benjamint, már akartam is velük beszélni.
- Kicsit kutakodni kellene utánuk. Nem találod jó ötletnek, hogy a bemutatkozó bulira meghívjuk őket is?- kérdezte André
- Ezt azért meg kellene beszélni anyával is és Nicollal meg Eric-kel is. - mondta Vendel.
- Azért jó nagy pácban leszünk, ha ez a Ben elsikkasztotta a csomagot. - mondta André.
- Arra gondolni sem akarok. - mondta apja.
- Na, gyere menjünk haza mert már biztos izgul, meg fantáziál a család, hol maradunk ilyen soká. Tudod milyenek. - mondta André.
Azt nem akarta elárulni, hogy elolvasta a levelét, de most itt volt az ideje kikérdezni Andrét. Óvatosan kérdezősködni kezdett a levélről, amit az előbb említett bátyja. André szerencsére nem tűnt titokzatoskodónak, hanem azonnal belekezdett.
- Idén nyáron volt egy nő, egy vevő. Emlékszel?
- Több női vevő is volt.
- Igen, de egy bizonyos, júliusban, mikor bulizás helyett elhatároztam, hogy elmegyek apával pár üzletet kötésre, hogy lássam milyen is. Erre csak emlékszel, néhány barátom tiszta hülyének nézett, mondtam is neked.
- Ja, mikor ilyen kis stréber voltál - ugratta Karine.
- Szóval üzletet kötött egy csajjal, Angélának hívták. Az egész szitu páratlan, egy ilyen fiatal csaj és üzleteket kötöget.
Innen már beugrott Karinának is néhány dolog. A kedves Angéla, igen, határozottan emlékezett, hogy a lány tetszett bátyjának, aki most mégis, mintha minden megérintődés nélkül beszélt volna az esetről, pedig csak első látásra volt kedves és szép lány. Na, jó szépnek, nyilván később is szép maradt. Mindentudó mosoly ült ki az arcára, mire bátyja megállt, a mesélésben.
- Mondd tovább!
- Szóval Angela fűszert rendelt. Apát, meg elkísértem, ahogy mondtam. Elsőre még jó fejnek, de aztán bekeményített.
- Mert rányomultál.
- Dehogy is, csak szerette volna. Szóval kicsit lenéző is volt, nem úgy, mint a barátnője, Julie.
Julie. Biztos ő V. Julie, találta ki Karine.
Mark Vendelnek 53 éves korára jól menő fűszer nagykereskedése volt Bretagneiban.
Hamar sikeres és elismert lett a szakmában. Szerencséjére jól indult az élete. Apja meglehetősen tehetős volt, jó iskolákba járatta a fiát és annak meg is lett az eredménye. Vendel az egyetem befejezése után bekerült egy - az egész világra kiterjedő kereskedelmi tevékenységet folytató- fűszer nagykereskedésbe a kereskedelmi manager mellé asszisztensnek.
Ez több okból volt jó. Először is megismerhette a szakma csínja-bínját, de ami még fontosabb belekerült a szakma vérkeringésébe. Munkája során megismerte az összes beszállítót és az lehetséges vevőkör nagy részét is. Ez mindkettő nagyon jól jött, amikor önállósodott. Ez pedig hamar bekövetezett. A cég igazgatója- ahol dogozott-annyira megelégedett munkájával, hogy 2 év után már nem csak fizetést kapott, hanem jutalékos rendszerben dolgozott. Ez akkora lendületet adott neki, hogy egyre másra kötötte a jobbnál jobb üzleteket. Így 30 éves korára önálló vállalatot alapított.
Minden a legnagyobb rendben. A vállalat és a család szépen gyarapodott. A szó szoros értelmében. A családban 3 gyerek született. Szépen növekedtek, még a kamaszkor nehéz évei sem tettek kárt bennük. Sikeresen végezték iskolai tanulmányaikat.
A vállalkozásuk is nagyon jól ment. A bajok 2 évvel előbb kezdtek mutatkozni. Ami, amikor jelentkeztek, nem tűnt bajnak, sőt… de később annál inkább.
Örömmel vették észre, hogy egyre több vevőjük van. Ekkor egy kissé elszaladt velük a ló.
Olyannyira megélénkült a forgalmuk, hogy egyszer csak észrevették, hogy az eddigi beszállítóik, már nem elegendőek vevőkörük ellátásához. És akkor, mint még soha eddig, kissé kapzsik lettek. Ahelyett, hogy a biztos üzletvitelre törekedtek volna, bővíteni kezdték a vállalkozást.
Új beszállítót kerestek.
Megmozgattak minden követ, mígnem jelentkezett egy Kelet Ázsiai cég. A szerződés, amit felajánlott kedvezőnek mutatkozott. Meg is kötötték. A baj akkor keletkezett, amikor a szállító szerződésmódosítást javasolt, azzal az indokkal, hogy ha nagyobb, sokkal nagyobb tételben veszik meg az árút jelentős engedményt tudnak adni. De erre Mark Vendeléknek nem volt elég tőkéjük. Vendelnek nem volt más lehetősége, mint hitelt felvenni. A hitelhez fedezet kellett.
Vendel a családhoz fordult. Összeült a családi kupaktanács. Miután a bretagne-i ház és birtok apjáé volt és a húga is jövőbeni örökös volt Vendel mellett. Vendel az ő segítségüket kérte.
Apja is húga is hozzájárult, hogy fedezetül fölajánlják a házat és a birtokot.
Na, ezt nem kellett volna. Az áru megérkezett. A meglévő megrendeléseket leszállították. A szállítmány tetemes mennyiségű volt. Sürgősen új vevőket kellett keresni. Bevetettek minden lehetséges eszközt. Még közvetítő céghez is fordultak. Na, ezt sem kellett volna. Az idő múlt. A hitelt ki kellett fizetni. Az áru pedig kezdte elveszteni első osztályú minőségét, annak ellenére, hogy légkondicionált raktárban tárolták. Nem volt mit tenni áron alul sürgősen meg kellett szabadulni tőle, mielőtt még az egészet ki kell dobni. Véletlen egy beesés alapján-, mint később kiderült- a közvetítő cégnek érdekeltsége volt abban a cégben ahol Vendel dolgozott, és abban a vállalatban is, akik a Kelet Ázsiai céggel való szerződést ajánlották. Vendeléknek még ekkor sem tűnt föl, hogy egy kereskedelmi összeesküvés áldozatai lettek. Pedig feltűnhetett volna. Egyre több vevő, kedvezőnek tűnő beszállítót szerződés, még kedvezőbbnek tűnő szerződésmódosítás, vevők elmaradása stb. stb.
És mi lett a vége? Nem tudták a hitelt fizetni, el kellett adni a házat és a birtokot is.
Kínos lett volna Bretagneiban maradni. Így elköltöztek Amiensbe.
Csak amikor már minden lezajlott és a múltbeli eseményeket elemezték, akkor derült ki, hogy mind három cégben - akik részt vettek a Mark cég tönkretételében- közreműködött egy nő, bizonyos V. Julia. Jogász volt és csavaros ésszel rendelkezett. Ügyesen bonyolította a dolgokat- kihasználva Markék kapzsiságát-, mígnem becsalogatta őket a csapdába, mint pók a legyet a hálójába. Csak reménykedhetnek Markék, hogy ennyivel megelégszik a szakma többi - Markék sikereire irigy - résztvevője és nem terveznek további cselszövést.
Hát így kerültek Markék Amiensbe.
Viola gondolkodva ült egy könyv fölött. Teljesen elábrándozott. Az új lakók jutottak eszébe, és az a bizonyos buli.
- Már csak 2 nap és itt a nagy "ünnepség". Vajon milyen lesz? És milyen Markék háza belülről? Milyenek karina testvérei, unokatestvérei, azoknak szülei, Karina szülei, na meg a nagybácsi? És kik lesznek még ott? Ott lesz Viktor is? Őt ez nem zavarta volna (sőt), de a családját annál inkább. Remélem nem lesz megint balhé - gondolta.
- Helló-kurjantott Isabella ezzel félbeszakítva húga, Viola töprengését.
- Csaó, Bella! Hol voltál?
- A pontos beszámolót mondjam, vagy megelégedsz ennyivel?
- Hogy-hogy ennyivel, hiszen semmit sem mondtál?
- Jaj, ne már!
- Mit titkolsz ennyire?- kérdezte Viola, a nővére most olyan furcsa volt. Nem csak viccelődött, mintha titkolt volna valamit. Ezek a titkok. Utálta őket, főleg ha őt nem avatták be. - Új pasi?
- Nem.
- Régi? - próbálkozott Viola.
- Egyik se. Már nem új, de nem is régi. Találkoztunk. Sose találnád ki, vagy ha igen, akkor elcsodálkoznál. - Isabellából, hirtelen ömleni kezdtek a szavak, de aztán abbahagyta.
- És ezt csak most mondod? Persze nem baj, fő az hogy elmondtad. Köszi, megelégszem az infóval, bár eléggé minimális és nehezen mondtad el. De a lényeg a lényeg! Greg?
- Dehogy is, ne hülyéskedj!
- Amiensben lakik?
- Igen, a közel.., s távoli valamelyik utcában.
- Aha, majdnem elszóltad magad. - Ki is van közel? Ben? Nem ő szóba se jöhet. Egy új lakó?
- Min gondolkozol? Egyébként nem is szóltam el magamat. - Isabella ritkán hazudott a húgának, most is rögtön megbánta. Kijavítani, viszont már nem akarta eme csekély vagy nem csekély bűnét.
- Mark André? Ugye nem?- Pillantott a nővérére Viola, de látta, hogy a nővére megrázza a fejét. - Viktor, ugye?
- Mi?! Te, komolyan elképzelnél, engem és Viktort, mint egy párt? Sokkal fiatalabb, mint én!
- Csak 3 évvel, hiszen 17 éves, sőt asszem nemsokára 18 lesz.
- Még gyerek. Egyébként látom jól informált vagy. Nem kell félned, nem nyúlom le a leendő pasid, Viktort.
- Te... egyébként most 2x is megsértettél. Egy szóval ha Viktor még gyerek, akkor én is le vagyok nézve, köszi. A másik meg nem a leendő pasim-majd magában hozzátette, már nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése