A pénz probléma - maga is érezte a lelke
mélyén - féligazság volt. Nem tudott magyarázatot adni miért ódzkodott a tanulástól,
de volt benne valami feszültség. Elvágyott valahová valami izgalmas, kalandos
életre.
Beszélt már erről Helgával is. Az anyja nem
örült ennek. Viktor apjának viselkedési jegyeit vélte felfedezni Viktorban és
ettől nem volt boldog.
Viktor apja is örökké elvágyott onnan ahol
volt. Csavargó élete volt. Amíg együtt éltek többször, hosszabb, rövidebb időre
elment a családtól. Aztán egyszer nem jött többet haza, végleg elcsavargott.
Azóta Viktor az anyjával él.
Nem élnek szegénységben, de Viktor látja
anyja erőfeszítéseit, hogy szinten tudjanak maradni. Most, hogy 18 éves lett
már apjától sem kapják a gyermektartást. Így állapodtak meg az anyjával. Ügyvéd
útján, mert Viktor apjával nem találkoztak többet végleges távozása után. Most
ennyivel is kevesebb lesz a pénzük. Ezért arra gondolt, hogy halaszt egy évet
az egyetemen és megkeresi a tanulására a pénzt. Valami olyan pénz keresésre
gondolt, amiből eltartja magát és félre is tud tenni a továbbtanulásra.
Egyszer kiskorában azt hallotta, - az anyja
és a nagyanyja beszélgetéséből- hogy apja az idegen légióba állt. Attól kezdve
rengeteg légiós regényt olvasott. Megtetszett neki a nehéz, de kalandos élet.
Most, hogy válaszút elé állította magát ismét előtérbe került a légió. Úgy
hallotta jó pénzt fizetnek. Mostanában állandóan a Netet bújta, hogy infót
szerezzen a légiós életről. Nagyon sok élménybeszámolót, fórumot elolvasott.
Megnyerő volt, amit ott megtudott. Bár amikor egy barátjával megbeszélte ezt, a
barátja azt mondta: - nem mind arany, ami annak látszik. Majd ha Irakban meg
Iránban kell felvenni a harcot a mudzsahedinekkel már nem fogja ilyen
izgalmasnak látni a dolgot. Ennek ellenére – meg, mert szerette a kihívásokat-
Viktor alaposan körbejárta a témát. Meg azt is meg akarta mutatni magának is
meg mindenki másnak is, hogy nem anyám asszony katonája.
Megtudta, hogy 17 és 40 éves kor között lehet
jelentkezni a légióba. Ez pont jó, ő 18 éves elmúlt.
Nőtlennek kell lenni. Ez is stimmel. A
felvétel előtt mindenféle teszteken, vizsgálatokon kell átesni: orvosi, pszichológiai,
műveltségi stb. Reméli ezzel sem lesz gond.
Egy bökkenő volt. Francia nem lehet a
jelentkező. Végül is Francia idegen légió, érthető. Ám az egyik fórumon azt
olvasta, hogy azt kell mondani, hogy nemzetségileg belga vagy svájci. Majd
belgának vallja magát.
Ahogy egyre többet megtudott a légiós életről
egyre jobban megtetszett neki. Világot láthat, elmehet a tengeren túlra,
megismerheti a Közel keletet, Egyiptomot, Szíriát. Kár, hogy Eritrea már
független és befejeződtek a harcok Etiópiával, oda is szívesen elment volna.
Tetszett neki, hogy van mindenféle sportolási lehetőség és nem csak a kiképzés
alatt. A legjobban azonban a fizetés, vagyis a zsold tetszett neki. Már a
kiképzés alatt is havi 1043 Euró a zsold. Ehhez jön még a teljes ellátás és ruhára
sem kell költeni. A kiképzés után ez a pótlékokkal felmehet 2500-3000 Euróra
is. Ez már nagyon szép pénz. Ha egy évig szolgál, 3 évre való pénzt megkeres.
Ha szerencséje van még bevetési prémiumot is kaphat. Ha rajta múlik,
tengerentúli szolgálatot választ. Azért is kap pótlékot.
Teljesen felvillanyozódott és rózsaszínben
látta a világot, színes hasú Eurókkal díszítve.
Gondja azért maradt.
Violával egész jól alakulnak a dolgok. Kap
ugyan egy évben 45 nap szabadságot meg eltávozást 2 hetenként. Akkor találkozhatnak.
Persze az eltávozással nem túl sokra megy, ha csak nincs itthon, de a
kiképzésen kívül nem igen lesz Franciaországban. A szabadsága alatt találkozhat
csak Violával, már ha ez a lánynak megfelel.
A komolyabb probléma az, hogy hogyan mondja
meg Helgának. Anyja biztos nem fog az elhatározásának örülni.
Ahogy az már szokás az álmodozások idején,
Viktor elhessegette magától a problémákat és csak a megálmodott, izgalmas sok
pénzt hozó új életről ábrándozott.
A nap magasan az égen járt. A kertben hőség
volt, a szobában fülledt, de még elviselhető meleg. Az esti szellőztetés, épp
olyan távolinak tűnt, mint amilyen rég a reggeli volt. Helga az ebédhez
készülődött. A konyhában a főzés miatt még melegebb volt, Helga besétált a
szobába és ebédet hirdetett fiának. Viktor felállt a számítógépe mellől és
kisétált a kertbe, ahol az asztal már terítve várta. Eléggé csendesen, de azért
megebédeltek, aztán Helga kávét szürcsölgetett.
Viktor nem ment vissza a szobába, hanem egy
mély levegőt vett és megszólalt.
- Anya beszélnünk kéne egy fontos dologról.
- Csak nincs valami baj?- nézett fel
kávéjából az anyja.
- Nincs, legalábbis azt hiszem.
- Akkor mondjad, ki vele!- biztatta fiát,
Helga.
- Ugye felvettek az egyetemre, de ezt te is
tudod. Meg azt is hogy fizetős.
- Tudom. Ez aggaszt téged? Ne idegeskedj,
ahogy eddig is mindent, ezt is megoldjuk.
- Igen, és részt szeretnék venni a
megoldásban. Találtam egy jól fizető munkát. - Tért a témára Viktor. Anyja
elgondolkozva kihörpintette az utolsó csepp kávét, majd megszólalt:
- Az egyetemi tanulás mellett? Nem lesz
nagyon megterhelő?
- Talán elhalasztanám egy évvel az egyetemet.
- Ne, arra semmi szükség. Nem szeretném.
- De anya, úgy érzem, az lenne a helyes
döntés, ha beállnék az idegenlégióba. Már utánanéztem, ez nem csak egy hirtelen
jött ötlet. - Bökte ki Viktor.
- Viktor, ne, ezt nem
gondolod komolyan. Nem engedem. Tudod te milyen ott az élet? Állandóan
rettegnék, amíg nem vagy itthon .- Helga szemöldöke idegesen rángatózott.
- Pedig nem kell rettegned.
Már beleéltem magam, mindent megnéztem. Ne akarj visszatartani, csak
lerombolnád a vágyaim. Kérlek, ne tedd!
- Hogy ne kéne rettegnem? Tudod, milyen
helyeken kell harcolnod? A háború nem egy életbiztosítás.
- Beutazhatnám a világot és neked is több
pénzed lenne. Csak egy év és hazajövök, nyugi. Hát dönts: azt akarod, hogy itt
legyek és ne éljek igazi életet, vagy elmenjek és rendesen éljek, vidáman,
pénzzel a zsebemben? - lelkendezett Viktor.
- Úgy beszélsz, mint apád szokott. Elmész,
mint ő tette. Én mindig magamra maradok. - Mondta Helga, sírósan, hüppögve.
- Nem vagyok olyan, mint apa. Én, én vagyok.
És tudod mit, elmegyek, még ha vissza is akarsz tartani. Aztán visszajövök,
érted, magamért és...- Itt eszébe jutottak a barátai és Viola.
- Tégy, ahogy akarsz, rám ne gondolj! Végül
is elmúltál 18.
- De gondolok rád és ez majd tartja bennem a
lelket. Talán nehéz lesz, de megéri.
Te vagy a legjobb anya - mondta Viktor, majd
gondolt egyet és hozzátette - azért remélem komolyan gondoltad, amit az imént mondtál.
- Szeretlek kisfiam. Tégy, ahogy jónak látod,
legyél olyan sikeres, mint ahogy szeretnéd! Szurkolok neked, hogy minden jó
legyen.
Viktor nagyot sóhajtott. Örült, hogy meg
tudta győzni az anyját, most már csak az utolsó simítások hiányoztak, és mehet.
Hirtelen izgulni kezdett és gombóc nőtt a torkában. De nem szólt róla az
anyjának, hanem szó nélkül bement a szobájába.
A délután lassan és gondterhelten, de elmúlt.
És mivel nyár volt, 5-kor még melegen sütött a nap. Viktor készülődni kezdett. Este
lesz az osztály búcsúpartija. - Utána felnövünk és mindenki megy az útjára, én
az idegenlégióba - gondolta Viktor. Elköszönt az anyjától, majd kisétált a
buszmegállóba. Karina és Viola nem voltak ott, de ennek most örült, mert el
akart mélyedni a gondolataiba. Aztán eszébe jutott, hogy Violával mégis csak jó
lenne megosztani a dolgot. Valamiért késztetést érzett erre. Luc, volt a fiúk
közül a legjobb barátja, talán még is neki kéne legelőször megmondani. De vajon
Viola a lányok közül a legjobb barátja, vagy a...szerelme? Ezt még ő sem tudta
biztosan, bár kezdte úgy érezni, hogy inkább az utóbbi.
Így aztán, mikor meglátta őt a bulin, hozzá
lépett oda elsőnek:
- Beszélnünk
kell.
- Oké,
mondjad.
- Nem
figuráns leszek. - Jelentette ki Viktor.
- Nem?
Hát mi mást találtál?
- Elmegyek
az idegenlégióba. - Mondta a fiú, és jelentőséggel Violára nézett. Vajon hogy
reagál? - gondolta. A lány csodálkozva nézett rá:
- Jaj
ne, ugye csak viccelsz?
- Dehogy
viccelek- csattant fel Viktor, majd kedvesebben folytatta - már utánanéztem és
anyát is sikerült rábeszélnem nagy nehezen.
- Elmész? Mikor?
- Július huszadikán és jövőre halasztom az egyetemet.
Ekkor Luc is odalépett hozzájuk:
- Micsoda?- kérdezte.
- Belépek az idegenlégióba. - mondta Viktor.
- Én meg a holdra költözöm. - viccelt a barátja
hitetlenkedve.
- Komolyan mondtam- felelte Viktor, majd Violára nézett-
Ugye Viola?
- Asszem. - Mondta halkan a lány. Látszott, hogy lélekben
nincs a partin, gondolatai messze kalandoztak. Szomorú volt, hogy Viktor pont
akkor megy el, mikor kezdtek közelebb kerülni egymáshoz.
- Nem hiszitek el? Ti teljesen hülyének néztek?- kérdezte
Viktor- kitörök végre az uncsi hétköznapi életből.
- Persze hogy elhisszük - nyugtatta meg Viola. - Én
legalább is. Csak ámulunk, hogy milyen merész és bátor vagy.
- Én inkább azon ámulok, hogy elengednek- mondta Luc -
vagy elszöksz?
- Dehogy szököm el, nem vagyok olyan sunyi. Kiharcoltam
magamnak anyánál az ügyet, úgy hogy már senki sem állíthat meg. - jelentette ki
Viktor.
- Jó neked, hogy ilyen anyád van. Az enyém cirkuszolna. -
Közölte Luc.
Ezek ilyenekről tudnak beszélni, mikor az egyikük az
idegenlégióba megy- háborodott fel magában Viola és megszólalt:
- Egész egy évig haza sem jössz?
- Lesz 45 nap szabadságom, meg eltávozásaim kéthetente,
de az eltávozásaimon aligha tudok haza jönni, ha egyszer távol vagyok
Amienstől. - majd barátjára nézett Viktor- A fizetés nagyon vonzó.
- Az jó. - válaszolt neki Luc, majd tovább állt.
- A szabadságodat egyben, vagy részletekben veheted ki?-
Kérdezte Viola.
- Ha lehet részletekben és természetesen hazajövök. Anya
nem bírná ki nélkülem.
- Hát persze, megértelek. - mondta Viola kissé csalódott
képet vágva és azt gondolta: Csak anyukád miatt, talán már nem is látlak
többet? Én vajon kibírnám nélküled? Jaj, inkább nem is gondolok rá.
- Meg itt vannak a barátaim is, mint például Luc meg
te... - is itt vagy, de nem csak mint a barátom- folytatta gondolatban Viktor a
mondatát, de Viola ebből semmit sem hallott, így szomorúan nézett maga elé.
- Ó, én nem akarlak teljesen elvonni anyádtól. – mondta. Közben
egyre az imént elhangzott mondatot ismételgette magában: "Meg itt vannak a
barátaim is, mint például Luc meg te."- Csak a barátja vagyok, vagy csak
nem meri kimondani, hogy többet jelentek neki annál?- tette fel a kérdést
önmagának, de válaszolni nem tudott- az is lehet, hogy még ne tud hova tenni,
nem tudja mit érez- gondolkodott tovább, miközben Viktor megszólalt:
- Majd beosztom az időm, elvégre már felnőttem, lehet
önálló életem és azt amúgy sem csak anyával tölteném.
Igen? Talán velem?- kalimpált Viola szíve, de hangosan
másról kezdett el beszélni:
- Majd mesélj nekünk, hogy megy a sorod, mit csinálsz! De
ha lehet e-mailezni, az is jó lesz, ha írsz.
- Oké, ha lesz rá időm írok. De tudod mit? Valami rövidet
mindig írok neked... is és anyának is.
- Mielőtt elmész, nem rendezel valami búcsúbulit?
- Hát nem is tudom, legyen ez a mostani a búcsúbuli!
Viktor még egy csomó osztálytársának elújságolta a hírt,
hogy beáll a légióba. Sokan hitetlenkedtek, volt, aki le akarta őt beszélni, de
nem hagyta magát. Aztán egyszer csak elérkezett a buli vége és már csak páran
maradtak. Viktor kifelé menet meglátta Violát, aki éppen egy csapat lánnyal
beszélgetett. Viktor megvárta, míg elmennek a lányok, majd Violához lépett:
- Figyelj! Úgy
hallottam, hogy Andrénak szülinapi bulija lesz. Ráérsz a buli előtt egy
találkára?
- Oké, akkor
Vasárnap délután hatkor találkozzunk, mondjuk az Andréék házától két utcára
lévő fagyizóban!
- Ott leszek. -
mondta vidáman Viktor, majd felszálltak egy buszra és hazamentek.
Viola és Viktor,
mint ahogy legutóbb megbeszélték, 6-kor találkoztak a fagyizóban. Azonnal
észrevették egymást. Viola szívében felrobbant a tűz. Viktornak elállt a
lélegzete, amikor megpillantotta Violát. Gyönyörű ruhában volt, de az arca még
gyönyörűbbé tette. Viktor csak remélni merte, hogy Violát az iránta érzett
szerelemtől ilyen szép.
- Szia, Viola - köszönt
Viktor mosolyogva.
- Szia - köszönt
vissza Viola röviden, de ebben a sziá-ban sok minden volt. Ahogy a nap rásütött
Viktorra még jóképűbbnek látta őt és felfedezte benne a bátor és
rettenthetetlen hőst. - Beszéltem Andréval a szülinapról. Gyere el te is.
- Jó, de valamit
vinnünk kéne- mondta látható vidám megkönnyebbüléssel Viktor. Most nem
szeretett volna elszakadni Violától. - Gyere, vegyünk valamit. Egyébként Karina
tudja, hogy megyek? Engem nem zavar, de Ő...- elég kiszámíthatatlan ezért nem
tudhatni, hogy fog reagálni, de ez utóbbit csak gondolta Viktor.
- André azt mondta,
hogy a meghívottak hívhatnak még embereket, akikkel jönnek. Felhívtam, hogy
téged vinnélek el, de még nem mondtam biztosra, mert te még nem tudtad. Karina
nem tudja, de nem baj André majd megmondja neki- tájékoztatta Viktort Viola.
Majd hozzá tette - Már van nálam ajándék, egy CD amit - még
korábban megtudtam Karinától, hogy- szeret André. Meg egy bort is hoztam,
adhatjuk közösen.
- Ó remek,
csodálatos vagy, hogy mindenre gondolsz. De hagy fizessem ki a bort. Ne
terheljem minden téged. - tüsténkedett Viktor.
- Viktor, biztos
van erre pénzed? - kérdezte kedvesen Viola. Semmiképpen nem akarta Viktort
megbántani önérzetében.
- Hát persze,
fogadd csak el- mondta Viktor és kifizette a bort. - Na, gyere, menjünk!
- Még ráérünk, de felőlem
indulhatunk.
- Menjünk gyalog -
javasolta Viktor. Annyi mindent szeretett volna megbeszélni Violával és arra
gondolt, hogy erre a születésnapi buli forgataga nem biztos, hogy megfelelő
hely.
- Útközben még
elnyalom ezt a fagyit. - egyezett bele Viola.
- Még én sem
végezetem, maradhatunk, ha gondolod. - Tett eleget a lány kívánságának Viktor.
- Jó, maradjunk még 10 percig. -
javasolta Viola.
Egy darabig
csendben nyalták a fagyit. A csend kezdett súlyosabbá válni. Várakozással teli
csend volt. Aztán Viktor megszólalt:
- Viola te valóban
szeretnéd, ha írnék miután elmentem?
- Igen. Különben
nem hozom szóba. Tudod, megnyugtatna. - Válaszolta őszintén Viola.
Viktornak az öröm
szétterült az arcán.
- Aggodnál értem?-
kérdezte a számára kedvező válaszban reménykedve.
Viola látszólag
elgondolkodott a válaszon. Valójában nagyon is tudta mit akar válaszolni. Csak
még nem volt olyan a kapcsolatuk, hogy bátran nyíltan merjen beszélni. Lopva,
de nagyon erősen figyelte Viktor arcát és észrevette mosolyát.
- Hát, örülnél
neki?- tette fel a kérdést most már bátrabban Viola.
- Nagyon. -
Válaszolt Viktor tömören, de szívből jövően.
- Akkor a válaszom
igen, aggódnék, sőt már most is aggódom. El sem tudom képzelni mi lesz velem,
ha elmész- bökte ki végre Viola.
Viktor nem éppen
erre az aggodalomra gondolt, hanem arra, hogy féltené-e őt Viola a sok
viszontagságtól, ami érheti őt a légióban. De azért nagyon örült a válasznak,
mert Viola válasza azt jelenti, amire kíváncsi volt és titokban vágyott, hogy ő
sem közömbös Violának, mint ahogy neki sem Viola.
- Nem leszel
egyedül. Lélekben itt leszek. De most el kell mennem, nincs más választásom. -
nyugtatta meg Violát Viktor.
De van választásod
gondolta Viola és végre nagy nehezen rászánta magát és kimondta.
- Mi lesz velem
nélküled és te vajon elfelejtesz-e majd?
Ez kissé
ellentmondásos, ha figyelembe vesszük, hogy Viktor az imént mondta, hogy
lélekben Violával lesz. De a kezdődő szerelemben a szerelmesek mindegyre csak
azt szeretnék tudni és hallani, hogy nem csalódnak szerelmesük érzéseiben és
viszonzásra találnak érzelmeik.
- Hogy tudnálak
elfelejteni. Most már miattad is vigyázni fogok magamra. - erősítette meg előző
ígéretét, mármint, hogy nem felejti el Violát, Viktor.
- Köszönöm. Rád
érdemes lesz várnom. - Könnyebbült meg Viola. Az órájára nézett majd
megjegyezte. - Letelt a 10 perc, de útközben még beszélgethetünk.
Felálltak és
elindultak. Nagy volt hallgatás, elmélyedtek magukban, és békés egyetértésben
ballagtak a buliba. A szerelmesek már csak ilyenek, megállapodnak, hogy út
közben beszélgetni fognak, azután meg inkább hallgatnak. De ez a hallgatás most
megnyugtató volt, így szavak nélkül sokkal többet elmondtak érzéseikről
egymásnak, mintha beszélgettek volna.
Viktor kitekintett a repülőgép ablakán és végig nézett a csodálatos felhő tornyokon, párnákon, csíkokon és foszlányokon. A napfény a szemébe sütött egy pillanatig, és amikor arrébb húzta a fejét, a felhők tornyai mögött, hirtelen meglátott egy szív formájú felhőcsoportot. Csodálkozva nézte, és félt, hogy pár pillanat múlva szétfújja a szél. Meg akarta örökíteni, ezért elővette a mobilját. Már kapcsolt is volna fényképező módra, amikor hirtelen a repülő közeledni kezdett a felhő csoporthoz és mintha a kormányos éppen a közepe felé kanyarodott volna. A fellegszívet eközben nem fújta szét a szél, hanem csak a közepén váltak szét a bolyhos felhők és itt egy apró lyuk keletkezett. Viktor megpróbálta lefotózni, de a telefon lemerülést jelzett és kikapcsolt. Viktor éppen hátra akart fordulni, hogy megkérjen valakit: Fotózza már le a felhőt, de ekkor csodálatos dolog történt. Beleértek a szív alakú felhőbe és a belsejében minden rózsaszín volt. Majd egy foszlány mögül előlépett egy lány. A napfényben aranyosan csillogott a haja és Viktor ámulva látta meg Violát.
Aztán odaértek a Mark család házához:
- Megérkeztünk. Ha Karina elküld, téged én is eljövök.
Rendben? - kérdezte - Viola.
- Köszi, de nem kéne - hárította el a javaslatot Viktor,
lelke mélyén kimondhatatlanul örült Viola ajánlatának.
Becsengettek. Bert nyitott ajtót. Páran már ott voltak.
Nem ők érkeztek elsőként.
- Sziasztok - köszöntötte őket Bert.
- Szia - köszönt Viola és Viktor egyszerre.
Ez nem kerülte el Bert figyelmét.
Bementek. A hangulat még eléggé langyos volt. Nem is volt
ott még mindenki, akit vártak. Most volt a buli kialakulóban.
Karina fülét megütötte az ismerős hang. Rögtön oda
penderült az újonnan érkezőkhöz.
- Sziasztok. Viktor te itt?- Tette föl a kérdést éles
kérdőre vonó hangsúllyal.
- Látod, én itt vagyok- válaszolt Viktor hűvösen, de
barátságosan. Semmi képen nem szeretett volna konfliktusba keveredni Karinával.
- Mondtam Andrénak, hogy Viktor is jön. Ő nem szólt
neked? - kérdezte Viola. Ő is szerette volna a kellemetlen helyzet
kialakulásának elejét venni.
- Hát nem. - szólt Karina indulatosan.
- Baj, hogy itt vagyok? - kérdezte szelíden Viktor. Nem
akart cirkuszt. Nem akarta elrontani egy ilyen ostobasággal André buliját. És
legfőképpen nem akarta, hogy a Violával kialakult jó hangulatuk elromoljon
Karina posthumus féltékenykedése miatt.
- Nem dehogy, látom Violával jöttél. - mondta
undokoskodva Karina.
Viktor a békesség kedvéért szóra sem méltatta Karina epés
megjegyzését.
- Azért bemehetünk? - kérdezte Viola kedvesen.
- Persze - vetette oda Karina foghegyről.
Majd Berthez lépett és félhangosan folytatta:
- Talán még van itt hely egy nőcsábásznak meg a legújabb
áldozatának.
Közben megérkezett André is, aki szeretettel fogadta az
érkezőket. Ám meghallotta Karina megjegyzését is.
- Karina bocs, hogy nem szóltam. Nem hittem, hogy gond
lesz belőle.
- Nincs gond drága bátyám- mondta mű mosollyal az arcán
Karina.
Ami arra enged következtetni, hogy éppen hogy gond van. Ez,
pedig érthetetlen, mert végül is békésen maradt abba a barátságuk Viktorral.
Furcsák tudnak lenni a nők (meg a férfiak is). Nekik már nem kell a régi barát,
de azért mással se legyen boldog és legfőképpen más se legyen boldog a régi
szerelmünkkel. Ki érti ezt?
A buli lassan beindult. Beszélgettek. Eszegettek,
iszogattak lassan mindenki megérkezett. A legfőbb téma érthető módon Viktor
légiós sztorija volt. Kialakultak a csoportok. Mindenki megtalálta a beszélgető
partnerét, partnereit. Alakultak egészen kicsi csoportok, kétszemélyesek. Ilyen
volt Viktor és Viola csapata is. Érhető módon most inkább egymással szerettek
volna foglalkozni, mint másokkal. Ez az utolsó buli - és lehet, hogy az utolsó
találkozás is - mielőtt Viktor bevonul a légióba.
- Nem is volt olyan vészes a jövetelem. - jegyezte meg
Viktor.
- Nem, szerencsére - mondta Viola.
Nem foglalkoztak többet Karina jelenetével. Sokkal
fontosabb és izgalmasabb témák foglalkoztatták most őket. Most, hogy úgy tűnik
mindkettejük számára megnyugtató módon tisztázták egymás iránt érzett
érzelmeiket, inkább a sajátságos helyzetről beszélgettek Egy kapcsolatról, ami
még éppen, hogy csak elkezdődött máris el kell válniuk egymástól.
Mindkettejükben benn volt a félelem, hogy vajon, hogy fog ez működni? A másik
hű lesz az elhatározáshoz? A barát jelenléte nélkül az érzelmek hogyan fognak
alakulni a másiknál. Természetesen önmaga érzelmei tartósságban mindketten
biztosak voltak, ahogy ez már lenni szokott.
Volt mit megbeszélniük.
Egész este egymással voltak elfoglalva.
Aztán hazamentek és ki-ki az otthonában, magában tovább
gondolta kettejük kapcsolatát. Elemezték és értékelték a beszélgetésüket és
csak abban bíztak, hogy minden úgy lesz, ahogy szeretnék.
Viktor kitekintett a repülőgép ablakán és végig nézett a csodálatos felhő tornyokon, párnákon, csíkokon és foszlányokon. A napfény a szemébe sütött egy pillanatig, és amikor arrébb húzta a fejét, a felhők tornyai mögött, hirtelen meglátott egy szív formájú felhőcsoportot. Csodálkozva nézte, és félt, hogy pár pillanat múlva szétfújja a szél. Meg akarta örökíteni, ezért elővette a mobilját. Már kapcsolt is volna fényképező módra, amikor hirtelen a repülő közeledni kezdett a felhő csoporthoz és mintha a kormányos éppen a közepe felé kanyarodott volna. A fellegszívet eközben nem fújta szét a szél, hanem csak a közepén váltak szét a bolyhos felhők és itt egy apró lyuk keletkezett. Viktor megpróbálta lefotózni, de a telefon lemerülést jelzett és kikapcsolt. Viktor éppen hátra akart fordulni, hogy megkérjen valakit: Fotózza már le a felhőt, de ekkor csodálatos dolog történt. Beleértek a szív alakú felhőbe és a belsejében minden rózsaszín volt. Majd egy foszlány mögül előlépett egy lány. A napfényben aranyosan csillogott a haja és Viktor ámulva látta meg Violát.
- Micsoda?- kiáltott fel Viktor. A lány pedig zuhanni
kezdett a magasból, mégis mosolygott. Aztán hirtelen a szél felkapta és a gép
irányába fújta. Úgy látszott, hogy mindjárt nekimegy, amikor Viktortól valaki
megkérdezte:
- Mi micsoda?
Viktor szemei felpattantak és rádöbbent, hogy az imént
csak álmodott.
- Jaj, csak a felhőket néztem. - magyarázkodott Viktor a
mellette ülő utasnak.
- Én azt hittem elaludt. - Nézett Viktorra a mellette
utazó nő.
- Csak pihentettem a szememet. - Hazudta Viktor.
- Értem, és honnan
jön? Mármint milyen városból?- kezdett beszélgetni a nő.
- Castelnaudaryból.
- Én
Spanyolországból jövök, nyaralni voltam
- Az jó, legalább
is gondolom. - jegyezte meg Viktor.
- Igen, tetszett.
Ön nem nyaralt?
- Nem, az
Idegenlégió Kiképzőbázisáról jövök.
- Ó! – Csodálkozott
az utastársa. Viktor megállapítása szerint, körülbelül 20 éves volt. Sötétbarna
hullámos haja és napbarnított bőre tökéletesen illett a sárga nyári ruhájához.
Csak éppen egy dolog hiányzott. Sőt nem is dolog, inkább egy személy: a pasija.
Ez a csinos nő, vajon egyedül ment nyaralni?- gondolkozott Viktor, aztán
megszólalt, de természetesen nem erről beszélt:
- Nem vagyok
légiós, és már ne is akarok az lenni. Azt hittem jó buli lesz, pénzt szerzek
vele és egy év után valamilyen indokkal eljövök. Csak, hogy a dolog nem ilyen
egyszerű. Az újoncok, miután átmennek a teszteken - amiket az aubagne-i bázison
tartanak - átkerülnek, a Castelnaudary kiképzőbázisra. Itt 4 hónapos kiképzésen
vesznek részt, ami mellesleg 3 részből áll. Erőnléti, fegyverismereti és
taktikai részekből, ezeket, pedig egy sor záróvizsga követi.
A tényleges belépés
csak sikeres vizsga után történik meg ahol az illető nemet is mondhat. Ha
elfogadja a szerződést, akkor öt évig kell szolgálnia a Légiót valamint ekkor
osztják be a kilenc ezred egyikébe.
Brenda figyelmesen
végighallgatta utastársát, majd megszólalt:
- Öt év az sok.
- Hát éppen ez az,
és otthon várnak a szeretteim. Így aztán nem foglalkoztam a vizsgával és direkt
elrontottam. Mármint nem is készültem rá.
A nő továbbra is
hallgatott, de látszott, hogy megérti Viktort, aki folytatta is a beszédet:
- De nem akartam
négy hónap után, üres kézzel hazatérni, így elvállaltam egy árufeltöltői állást
Castelnaudaryban. De csak ideiglenesen, és ezek után, most December 22-én
indultam ezzel a géppel haza. - Viktor elgondolkodott. Vajon még mindig szereti
őt Viola? És milyen lehet most? Holnap, talán láthatja már. Felidézte, azt a
július tizenkettedikei estét, amikor Violának elmondta, hogy elmegy. Aztán
Július 17.-ét, Vasárnapot, amikor végleg elköszöntek egymástól. 18.-án még
sokat beszéltek az anyjával, és mindent végiggondolt, meg összepakolt. Másnap,
tizenkilencedikén, emlékezett, hogy hirtelen meggondolta magát. Az utolsó
pillanatban, amikor már minden meg volt beszélve és le volt foglalva vissza
akart lépni. De baljós gondolatait megtartotta magának és rábeszélte magát az
utazásra.
Ahogy így
gondolkodott, csak fél füllel figyelt Brendára, aki ennyit mondott:
- Hát igen, az
ember mindig fel akar mutatni valamit. Pénz nélkül inkább haza se tér, mert az
olyan, mintha megfutamodott volna.
- Igen. - Viktor
úgy érezte, mintha az ő gondolatai szólnának a nő szájából.
Szimpatikus volt
neki, és ekkor eszébe jutott valami: Mi van, ha Violának is szimpatikus valaki?
És mint egy kisördög a féltékenység betöltötte a gondolatait. Brenda elment
valahova, a büfébe, vagy wc-re. De őt nem érdekelte, csak Violára tudott
gondolni, meg arra, hogy talán már mást szeret.
Este felé volt, és
nemsokára az emberek - alvás céljából - kényelmesen hátradőltek a székükön. Már
amennyire egy gép kényelmes lehet. Viktor, és Brenda is álomra hajtotta a
fejét. Viktor hamar elaludt, és a délutáni álma folytatódott. Ismét Violát
látta, a gép ablakából. De most nem állt fenn a veszélye, hogy a repülő orra
eltalálja. És attól sem kellett félni, hogy lezuhan. Rózsaszín ejtőernyő nyílt
ki a hátán. Viktor álmában sokáig nézte, ahogy egyre távolodik szerelme, és már
csak egy borsó méretű rózsaszín ejtőernyőt látott a távolban, amikor azt
álmodta, hogy a repülőgép is leereszkedik. És nemsokára a levegőben megjelent
egy másik ejtőernyős is. Egy jóképű pasi zuhant ernyőjével, Viola után.
Ijesztően közel volt a géphez és ez veszélyes kalandnak tűnt. De a férfin, nem
látszott a félelem jele, sőt belemosolygott Viktor képébe. A repülő is
leereszkedett, már a reptér fölött jártak. Viktor a távolban megpillantotta a
két pontot, amelyek ahogy közeledett a gép hozzájuk növekedni kezdtek. Viola és
az ismeretlen fiú álltak egy mást átölelve és Viktor dühében felugrott a
helyéről - legalább is ezt álmodta - majd belebotlott a mellette utazó Brenda
lábába. Bocsánatot kért, mire a nő felállt és így szólt:
- Hát igen az ember
mindig fel akar mutatni valamit- mondta és kezével megállította Viktort. -
Hiába minden, olyan mintha megfutamodtál volna, de én tudom, hogy nem. Csak ő
hiszi azt. - és ezzel Violára mutatott.
Viktor először
felháborodott, majd megsértődött és elszomorodott.
- Ne add fel, ő
megtalálta már az igazit, látod. - dalolta Brenda és közben kisétáltak a
repülőből. Fura módon egy pillanat alatt a gép a reptéren volt, kiléptek belőle
és két lépéssel arrébb már Viktorék házának a kapujában álltak. De Violáék háza
eltűnt, és az összes többi szomszédé is. Viktor anyja, Helga lépett elő arany
ruhában.
- Á, itt a
barátnőd?- kérdezte, Brendára mutatva.
- Nem, dehogy!-
akarta kiáltani Viktor, de Brenda befogta a száját és beszaladt a házba. Viktor
dühösen elrohant és meg akarta keresni Violát. Erre az ejtőernyős pasi jött
vele szemben, de mellette már a repülőgépen megismert Brenda sétálgatott.
- Akit otthagysz,
az az enyém lesz. - mondta nevetve a férfi, majd a háta mögé mutatott, ahol
Karina, Viola és Helga sétálgatott menyasszonyi ruhában.
- De Helga az
anyám, ezzel a nővel, a gépről, pedig nem jártam.
- De otthagytad
őket. - Válaszolt a pasi.
- Persze, ha úgy
vesszük sok mindenkivel találkoztam már életemben és tovább mentem, az nem
számít otthagyásnak?
- De.- szólt a
férfi bölcsen és az égre mutatott, ahonnan egy csomó nő zuhant le ejtőernyővel.
- Ez már nem csak
egy átlagos hárem. - mondta undorodva Viktor. - És a férfiakkal, akiket
"otthagytam" mi lesz?
- Ők a fivéreimmé
válnak, és ezek a nők nem az én feleségeim, hanem a fivéreim feleségei.
- De azt mondtad,
hogy akit otthagyok az a tiéd lesz.
- Az enyém, mert
rajtad kívül minden és mindenki az enyém.
- Miért pont rajtam
kívül?
- Azt neked kell
tudnod.
Viktor itt
felébredt és dühösen öklözött a karfájába: Nekem kell tudnom? Ez butaság. -
gondolta. Elhatározta, hogy nem hagyja ott Violát soha, és itt eszébe jutott az
otthagyás: Még hogy ennyi embert otthagytam, ez nevetséges. - gondolkozott- Én
nem hagytam ott senkit. Visszajöttem anyához, Violához és a barátaimhoz.
Karinát sem ő hagyta ott, hanem Karina mondta, hogy úgy érzi: már alig
találkoznak. Pontosan nem tudta megmondani, de mintha Karina szakított volna,
mármint megkérdezte őt és ő válaszolt. Ez elég hülye helyzet volt.
De hát mit tudott
volna tenni? Inkább őt hagyták ott, és ami a legjobban fájt, az nem a Karinával
való szakítás volt, hanem az: hogy otthagyta őt az apja. És úgy érezte, hogy
egyedül van, és a többi emberek fivérek és nővérek. Mindenki az ejtőernyős
emberé, aki az égből jött. Csak ő nem, ő egy külön világ. Aztán elaludt és az
álma érdekesen, de röviden folytatódott:
- Szia!- üdvözölte
Viola. - Nem hagylak el soha, hisz megígértük egymásnak. Miért hiszed, hogy az
ejtőernyősé vagyok, és hogy bárkinek- rajtad kívül - a menyasszonya vagyok.
Nem, és ne is álmodj ilyeneket. Inkább ébredj fel, érkezz meg, szállj le a
gépről, és találkozz velem élőben még aznap délután, mikor megérkezel!
Viktor már nem is
tudott válaszolni, a kép eltűnt és ő tovább aludt. Aztán felébredt, és
hallotta, hogy nemsokára megérkeznek. Az érkezésig már nem sok idő volt. Miután
megérkeztek, elköszönt utastársától- talán örökre:
- Szia Brenda!
Bocsánat, hogy tegezlek.
- Semmi baj, már én
is akartam mondani. Hát akkor, szia!
És ketten kétfelé
elindultak a reggeli fényekben. Viktor hamar megtalálta a reptéren várakozó
anyját, aki boldogan ugrott a nyakába. Már telefonon beszéltek, és akkor
röviden beszámolt Viktor a dolgokról. Helga kérdezgette és Viktor, ha bár
fáradt volt, de válaszolt neki. Helga látta, hogy fáradt a fia, ezért hagyta
lepihenni, aztán amikor felkelt még beszélgettek sokat. Viktor mindent elmesélt
részletesen, csak arról nem beszélt, hogy mennyire hiányzott neki Viola. Aztán
rászánta magát és így szólt:
- Anya, rád
gondoltam a legtöbbet, de a második, aki legjobban hiányzott az Viola volt. A
külön töltött idő alatt jöttem rá, hogy mennyire szeretem. De arra is rájöttem,
hogy téged is nagyon szeretlek, anya. Viszont annyira hiányzik, hogy muszáj
találkoznom vele. Elmegyek hozzá, mert az a pár e-mail, amit váltottunk, nem
helyettesítette őt, és ha már téged láthattalak, őt is látnom kell. - Mondta
nagy beleéléssel Viktor.
- Én is gondoltam
rád, fiam és örülök, hogy nem a légió mellett döntöttél. Azt hiszem ez volt a
helyes döntés, ha te is így láttad jónak. Annyira izgultam érted, örülök, hogy
itt vagy. És menj csak Violához el, nem tartalak vissza!
Még váltottak pár
szót, ettek, ittak, majd Viktor felvette a télikabátját és átsétált Violához,
miközben a hó hullani kezdett.
Tehát Viktor
hazaért karácsonyra, hogy szeretteivel ünnepelhesse ezt a szép ünnepet.
Viola nagyon örült
neki és örömükben megcsókolták egymást. Viktor erősen ölelte magához szerelmét
és többé soha sem akarta elveszíteni. A lány nehezen élte át a nélküle töltött
napokat, és sokszor szomorúan nézett ki az ablakán, de mióta Viktor megírta
neki, hogy nemsokára hazajön, feldobottan várta. És most végre karjaiba
ugorhatott szerelmének, akit az öt hónap alatt sokat várt és sokat sírt utána. Most
végre egymáséi lehettek. Másnap is találkoztak meg harmadnap is. Úgy érezték
szerelmük örök, de ezt senki sem tudhatta pontosan. Viola nővére Isabella,
viszont egyre többet veszekedett barátjával, és Viktor elutazása után úgy
döntöttek, hogy kis szünetet tartanak. Egy hónapja ment el Viktor, amikor már
Isabella is búskomoran járt haza az iskolából. Szegény Ferenc és Leona mindent
megpróbáltak megtenni lányaik öröméért, de hiába. Októberben, viszont két hónap
szünet után kibékült André és Isabella, de a szerelmük már nem volt a régi.
Viktor hazajövete viszont örömöt csiszolt Viola arcára és ettől valahogy az
egész családnak jobb kedve lett.
A Gem, a Mark és a
Bloom család élete hol kisebb hol nagyobb gondokkal, buktatókkal de
összességében nyugodt mederben folyt. Két és fél év telt el azóta mióta a
legutóbb hallottunk felőlük. Ha alapjaiban nem is, de meglehetősen megváltozott
mind három család élete. A gyerekek felnőttek. Az idősebbek már nem szorosan
vett értelemben éltek a családjaikkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése