Nicol betolta a sütőbe a hagymatortát, beállította 35 percre a sütés idejét, levette a kötényét és bement a nappaliba. Most van 35 perce és ez az idő kizárólag az övé, amíg nem ülnek le vacsorázni. Töltött magának egy Whiskyt, és leült a nagy franciaablak előtt lévő öblös karosszékbe. Szeretett itt üldögélni a nap vége felé. Innen szép látványt nyújtott a parkon túl az Amiens-i híd.
Mostanában jól esett neki egy kis pihenés délutánonként. Rendben mentek a dolgok a cégnél, de azért neki bele kellett jönni az új helyzet (az összevonás) által keletkezett új feladatokba. Gyémánttal és egyéb drágakövekkel még nem foglalkozott, Az ő feladata volt a cégben a bevételi és kiadási bizonylatok ellenőrzése mielőtt a könyvelésbe kerültek volna. Éppen gondolatait rendezgette, amikor mentőautó állt meg Ben és Viky lakása előtt.
Figyelni kezdte az eseményeket. Sokat nem tudott meg, csak azt látta, hogy Bent hordágyon elviszik. Közben letelt a 35 perc, a sütő ezt jelezte, a whisky elfogyott. Nicol teríteni ment. A családtagok hamarosan megérkeztek kivéve Karinát. Mert éhesek voltak elkezdtek enni és folyt a szokásos vacsorai dumcsizás.
Kissé később izgatottan beesett Karina is kipirulva szemmel láthatóan feldúlva..
- Hát téged honnan szalajtottak, ki kergetett meg?- kérdezte Nicol.
- Képzeljétek hazafelé jövet összefutottam Helgával. - mondta Karina.
- És tőle vagy így kiborulva?- kérdezte Vendel.
- Nem tőle hanem amit mondott. - mondta Karina.
- Mit mondott nyögd már ki! - türelmetlenkedett Valéria.
- Bent eszméletlenül vitték ma kórházba mentővel- mondta Karina.
- Azt én is láttam, amikor a nagy franciaablakon néztem kifelé. - mondta Nicol.
- És mi történt mond már, ne kelljen harapó fogóval kihúzni minden szót. - Vágott közbe Bert.
- Viky és Ben színházba készültek. Ben érkezett haza előbb. Viky még nem volt otthon. Amikor hazaért Bent a fürdőszobában találta leforrázva a kád mellett, úgy, hogy a lábai a kád peremén voltak. Most ezért nyomoz a rendőrség. - hadarta el egy szuszra Karina.
A családok döbbenten hallgatták a történetet. Végül André törte meg a csendet.
- Miért nyomoz a rendőrség?- kérdezte.
- Állítólag Viky hívta ki őket. Furcsának találta, hogy nem volt bedugva a kád, amikor Ben mindig fürödni szokott. - mondta Karina.
- Mi ebben a furcsa? Elkezdte folyatni a vizet, a kádat később is bedughatta volna. - mondta Clare.
- Hát azért itt van egy pár érthetetlen momentum. - mondta Eric.
- Például?- kérdezte Lilla.
- Miért lépett be a kádba a forró víz alá?- mondta Eric-. Láthatta, hogy forró, ha egyszer leforrázva találtak rá. Nem?
- Igaz- mondta Bert.
- De miért volt a lába a kád peremén?- kérdezte Valéria.
- Gondolom, amikor leforrázta a víz, a fájdalomtól ki akart ugrani a kádból, de rosszul ugrott és a hátával ért földet, a lábai meg fönnakadtak a kád peremén. - mondta Vendel.
Ezen mélyen elgondolkodtak. Néhány perces hallgatás után André szólalt meg.
- Akárhogy is próbálom elképzelni, sehogyan sem jön össze hogy tudott úgy ugrani, hogy a lábai a kád szélén maradtak. Egy kádból akármilyen pánikszerűen ugrik ki valaki a lábát lendíti ki először.
Erre senki nem tudott magyarázatot adni.
- Nagyon elázott a lakás mire Viky hazaért?- kérdezte Nicol, a gyakorlatias háziasszony.
- Nem ázott el. - mondta Karina. - A csap el volt zárva…
- Na de ki zárta el a csapot?- kérdezte Eric.
- Hát ezért nyomoz a rendőrség. Legalább is Helga ezt mondta. - válaszolta Karina.
- Egyáltalán Helga honnan tud mindent ilyen részletesen?- érdeklődött Vendel.
- Mint közvetlen szomszédot kihallgatta őt a rendőrség, hogy nem látott-e a délután folyamán valami gyanúsat. - mondta Karina. - De nem tudott semmit mondani, mert nem volt otthon, csak pár perccel korábban érkezett haza, mint a rendőrök.
- Reméljük lesz valami ésszerű magyarázat a történtekre. Nem lenne megnyugtató, ha a közelünkben bűncselekmény és nem baleset történt volna. - mondta Eric.
- És reméljük Ben felgyógyul és nem maradandóak a sérülései. - zárta le a beszélgetést Clare.
Aztán folytatták a vacsorát és vidámabb témákról beszélgettek, de mindegyikük oldalát furdalta a kíváncsiság, hogy mi történhetett.
Viky felháborodottan járkált fel-alá a kertjükben. Sötétkék cipőjével a falat rugdosta. Szemei forogtak, szája remegett a feszültségtől. Néha felordított: - Elegem van, te te... Aztán elnémult és az agyát törte a történteken. Aztán beszaladt a házba és felkapott egy sötétkék kabátkát, ami tökéletesen illett csíkos pólójához és sötétkék cipőjéhez. Kezében kulcs csörgött és néha felszisszent, miközben a kapu felé rohant. Kocsiba ült és elhajtott.
Az utca egy másik pontján Viola dermedten állt az előszobában, ő is hallotta mi történt Bennel. Amikor hazaért, csak a mentőautót látta elrobogni. Az anyja, Leona látta a történtek egy részét és ezt el is mondta a lányának. Nemsokára Isabella is hazaért. Izgatottan fogadták, és meséltek el neki a történteket. Isabella végighallgatta őket, aztán felment a szobájába. Pedig neki is volt mondanivalója, de végül nem mondta el, csak evett és aludni ment. Este, fekve az ágyában Andrén gondolkozott. De aztán eszébe jutott a rémtörténet és rosszakat álmodott. Álmában összekeveredett a két történet. Álmában együtt laktak Andréval, de összevesztek. Isabella ezért sértődötten otthagyta és sétálni ment. Mikor hazaért, egy mentőautó állt a ház előtt. A hordágyon André feküdt… itt Bella felébredt. - Jézusom mit álmodtam- gondolta és visszaaludt. Most jött rá csak igazán milyen fontos neki a fiú.
Aznap karina sem aludt jól. Mostanában kevesebbet beszéltek Viktorral. Rájött, hogy mindez túl elhamarkodott volt. Szerelmes akart lenni és kapóra jött a fiú levele. De igazán nem szerette. Ahogy ezen gondolkozott, úgy érezte egyre éberebb és éberebb lesz. Nem jött álom a szemére, csak az aznap délután történteken járt az esze. Annak is egy bizonyos pontján: Miután hazaért, levette a táskáját, ivott egy pohár italt, köszönt a rokonainak, és váltott velük pár szót, felment a szobájába, leült kivette a könyveit, megírta a leckéje egy részét, evett majd folytatta a tanulást. Megírta az irodalmat, átnézte a matekot, a földrajzba belekezdett.
- Majd holnap fojtatom - gondolta, és bepakolta a táskáját. Bekapcsolta az internetet, felment a facebookra, like-olt, de megjegyzést nem írt. És egy zöld pontra nézett, ami azt jelentette, hogy Viktor fent van a chaten. Rákattintott, de nem volt kedve írni végül félénken írta be a négy betűt: "Szia" - mintha alig ismerné a fiút. Viktor is köszönt. "Mi van..." Kezdte Karina azt akarta íni: velünk, de csak megnyomta az entert a gépe fölé hajolt. Nagyot sóhajtott és ezt írta: "Miért nem találkozunk?"
Ehhez a beszélgetéshez most nem illett a "talizunk" szó. Az olyan laza volt és vidám. Nem úgy, mint Karina. De a válasz nem jött, és nem jött...
Nem csak neki volt nehéz napja, Ben nyugtalanul aludt a keskeny kórházi ágyon. Viky egészen közel húzott az ágyhoz egy széket. Leült. Megfogta Ben kezét. A rendőrség bizonyíték hiányában lezárta az ügyet. Megállapították, hogy a balesetnél idegenkezűség nem volt. Viky nem volt nyugodt. Egyáltalán nem tudta, hogy a döntését a rendőrség mire alapozza. Azt már tudta, hogy Ben agyrázkódást kapott. A baleset után pár nappal kihallgatható állapotban volt, de azóta rosszabbodott az állapota. Viky tulajdonképpen még nem tudott vele rendesen beszélni. Arra gondolt, hogy talán Ben nem tudta rendesen elmondani mi történt, és ezért hozta ezt a döntést a rendőrség.
Úgy tudta, hogy Ben egy idegen nővel beszélt telefonon. A nő éppen akkor hívta Bent amikor Ben be akart lépni a kádba. Legalább is Viky így tudta. Viky nagyon szerette volna tudni mit mondott a nő a telefonban Bennek, amitől az kiborult. Szó szerint kiborult a kádból. És vajon ki volt ez a nő? Viky rosszat sejtett. Elvileg valami régi ismerőse volt, akivel mostanában találkozott. Egyáltalán, erről Ben miért nem szólt neki? Aztán hirtelen az jutott eszébe, hogy megnézhetné Ben e-mailjeit. Tudta, hogy a zseb topján megnézhetné. Még sem tette, mert az egyik ápolónő - mintha bele látott volna Viky gondolataiba- állandóan ott sertepertélt Ben ágy a körül, ha kellett, ha nem.
Az sem tetszett Vikynek, hogy Ben már jobban volt és most megint nem tud vele beszélni. Azt mondta a kezelő orvos, hogy azért altatják, mert nagy fájdalmai vannak az égési sebeitől, és nem tudnak olyan erős fájdalom csillapítót adni neki, ami hatásos lenne.
- Vége a látogatási időnek- szólt be az undok ápolónő.
Mit volt mit tenni, Vikynek mennie kellett. Megpuszilta Bent és bánatosan dolga végezetlenül távozott. Otthon, mint ahogy a baleset után mindennap bement a fürdőszobába és megpróbálta rekonstruálni a balesetet. Törte a fejét, de nem jutott eszébe semmi, ami előbbre vitte volna a dolgokat. Másnap megint bement a kórházba. Szerencséje volt. Ben ébren volt és jó hangulatban volt. A kórház barátságtalan falait most meleg napfény sütötte be. Ez valamennyire megnyugtatta a lányt.
- Szia, Drágám!- köszöntötte Ben Vikyt.
- Hogy vagy?- kérdezte Viky.
- Jól. - felelte Ben vidáman.
- Beszélhetnénk?
- Hát persze.
- Ben, ki zárta el a csapot és ki húzta ki a dugót a kádból? - vágott bele a beszélgetésbe Viky köntörfalazás nélkül.
- Én- felelte Ben- Jobban mondva a kád nem volt bedugva.
??????
- Ugyanis késében voltam és kivételesen zuhanyozni akartam. - folytatta.
- Most már jó lenne, ha elmesélnéd, egyáltalán, hogy történt. Sok itt az érthetetlen momentum.
- Drágám ne gyárts összeesküvés elméleteket. Nem történt semmi különös. Na, akkor mondom. Késében voltam. Zuhanyozni akartam. Beléptem a kádba, megnyitottam a csapot. Ekkor megszólalt a telefonom. Gyorsan kiugrottam a kádból, de nem zártam el a csapot. Amikor visszamentem beléptem a kádba és kicsit hűvösebbre akartam venni a vizet, és-mivel még mindig a telefonbeszélgetés hatása alatt voltam - véletlenül nem hűvösebbre, hanem melegebbre állítottam a vizet , ami leforrázta a lábamat és a karomat de mivel a csap mozgatásának mozdulata benne volt a kezemben, azonnal elzártam a csapot és kiugrottam a kádból. Sajnos elvétettem az ugrást a bal sarkamat bevertem a kádba, ettől az egyensúlyomat elvesztettem, kiestem a kádból a hátamra, a fejemet bevertem a bidébe, ettől eszméletemet vesztettem és a lábaim fönnakadva maradtak a kád peremén. Ennyire egyszerű az egész.
Viky bizonytalanul, elgondolkozva nézett kedvesére.
- Ki hívott? - kérdezte Viky. – És egyáltalán miről beszéltetek?
- Nyugi szívem, majd ezt is elmesélem, de szerintem ne most beszéljük ezt meg- intette le Ben Vikyt.
Karina már több napja kissé flegma volt. Szakítottak Viktorral és ez megviselte. Azt hitte megtalálta az igazit, de nem. 8 nap múlva ünnepli majd a 18. születésnapját és még nem volt ennél hosszabb kapcsolata, mondjuk ez tényleg elég hosszú volt 4 hónapig tartott, eddig még ilyen sokáig nem volt pasija. Bretagneiban 2 hónapig járt egy fiúval, akit Gregnek hívtak. Tehát nem csoda hogy szomorú volt. Leült a kertben a virágok közé és csak nézett maga elé, nem csinált semmit. Mármint mégis: gondolkozott.
Lilla állt a buszmegállóban, a szél fújta a haját. Egyszerre csak meglátott valakit befordulni az utca sarkán. Egy ismerős szép arc tűnt fel neki, de mégsem ismerte igazán. Az úszómester fia lazán sétálgatott az uszoda mellett lévő utcán. Már rég látta őt Lilla és mintha a tavaszi napfényben még szebb lett volna, mint az uszoda lámpáinál. Csinos bőrdzsekijén megcsillant a nap és a haján is. Szép homokszín haja volt. És zöldeskék szeme, amit múltkor észre sem vett Lilla. Divatos farmerja zsebébe nyúlt és elővette a telefonját. Megnézte az időt. Lilla a saját lábát nézte, nem akarta olyan feltűnően megbámulni a srácot. Bekanyarodott egy busz, pont az, amire Lilla várt. Persze most sajnálta, hogy fel kell rá szállnia még szívesen álldogált volna ott nézve a távozó fiút. Nem úgy, mint máskor, amikor idegesen várja a késő buszt. A buszról még nézte, amíg el nem kanyarodott a jármű, és kisvártatva a fiú is bement az uszodába.
- Bárcsak mindig erre járna délutánonként. Vagy akár reggel, amikor iskolába megyek. - gondolta Lilla. Másnap délután az iskolából hazajövet (mert a suli az uszoda közelében volt) Lilla kíváncsian sétált fel-alá, de a jóképű pasit nem látta. - Hát úgy tűnik 2hónaponta egyszer láthatom csak gondolta- és felszállt az éppen megérkező buszra. Most a barátnői is vele voltak.
- Min gondolkozol?- kérdezte Lisa az egyik barátnő.
- Hát múltkor láttam erre egy jó pasit.
- És ki az?- kérdezte Kate.
- Nem tudom.
- Hát az nem jó. Az iskolánkba jár?- Folytatta Lisa.
- Nem.
- Így nehéz lesz rájönni ki is ő. - Jegyezte meg Kate.
- De a nevét sejtem.
- Miért nem ezzel kezdted?!- Mondta kórusban a két lány.
- Mi a neve? - tudakolta Kate.
- Tom Croll, a facebookról tudtam meg.
- Hogy?
- Az úszómester fia, hallottam, amikor beszélgettek, az úszómesternek meg ki van írva a neve. Azt beírtam facebookra. És megtaláltam arc alapján.
- Te kis nyomozó!
Lilla sétált a buszmegállóban, barátnőitől elköszönt.
- Sziasztok! Ma másfelé megyek haza, vásárolok. - mondta.
- Szia!
- Helló!
Lilla elindult a busszal ellenkező irányba. A busz elrobogott, Lilla az uszoda ajtaját fürkészte. Pár ember bement, páran kijöttek, de Tom sehol sem volt. Lilla továbbindult, úgy gondolta reménytelen itt várakoznia Tomra, hátha feltűnik, meg vásárolnia is kellett volna. Így aztán a bolt felé vette az irányt. Szépen bevásárolt jól el is fáradt Lilla, és épp amikor kilépett az áruházból megeredt az eső így szaporázni kezdte a lépteit. Sietett egy közeli buszmegállóhoz, a nagy sietségben majdnem eldobta a bevásárlószatyrait. Felbukdácsolt egy éppen érkező buszra, majd leült egy üres helyre. Az ablakot nézte, amin lefelé csurogtak az esőcseppek. Az utcán ismeretlen alakok sétálgattak, egy nő egy bácsi, majd egy fiatal fiú mellett haladt el a busz. A fiútól pár méternyire a megállóban megállt a buszjármű. Majd megint elindult, Lilla épp rá figyelt, amikor hirtelen fékezéssel újra megállt. Puffanás és káromkodások hallatszottak. Lilla ijedten nézett hátra, mert a sofőrnek háttal ült.
- Elütöttek valakit. - kiáltotta rémülten az egyik utas.
- De nem a buszsofőr ütötte el. - mondta egy másik.
Lilla felállt és a tülekedő utasok válla fölött - lábujjhegyen állva- megpillantott egy fiatal férfit. Nem azt, akit előbb látott, hanem egy másikat. A sötétben alig látta az arcvonásait, valaki fölé hajolt, meg a busz ablaka tele volt esőcseppel, de ismerősnek tűnt a pasi. Az illetőt páran feltámogatták, és a rendőrség is megérkezett. Egy autó sofőrje ütötte el a férfit, aki külső sérülést láthatóan nem szenvedett. - Mennyi baleset van mostanában- gondolta Lilla és megkapaszkodott az egyik szék támlájában. A busz induláshoz készülődött az ideges utasok végre kissé megnyugodtak és helyükre mentek, a férfit Lilla eddig alig láthatta, de most egy pillanatra megint előtűnt az arca. És Lilla rádöbbent ki is ő, a reflektorfényben homokszín haja alól egy ismerős arc tűnt elő: Tom Crollé. Lilla fájdalmasat sóhajtott, majd beletúrt a hajába.
- Remélem nem sérült meg nagyon- motyogta maga elé alig hallhatóan.
Viky körülnézett Bennel közös lakásukban és elszörnyedt. Úgy nézett ki mint tájkép csata után. Amíg a rendőrség nem zárta le a nyomozást nem igen akaródzott neki bármihez is hozzányúlni. Ben magyarázatát balesetre vonatkozóan nem igazán fogadta el. Most nem volt mit tenni, nem sok lelkesedéssel elkezdett rendet csinálni. Ment a dolog a maga rendjében csupán akkor akadt meg amikor Ben kikészített ruháinak elrakására került a sor.
Szótlan megállapodás volt közöttük, hogy egymás íróasztalához, személyes dolgaihoz nem nyúlnak. Ezt egyikük sem szegte meg sohasem. Szerencsére Ben rendszerető volt és ebből nem is volt soha semmi gond. Most azonban tenni kellett valamit, nem várhatta meg Bent. Még egy ideig bent kell maradnia a kórházban.
Vett egy nagy levegőt és elkezdte elraknia dolgokat.
Amikor Ben kikészített tiszta gatyájának és trikójának elrakására került sor Viky elbizonytalanodott. Aztán mégiscsak kihúzta a komód fiókját és belerakta a fehérneműket. Azonban mielőtt becsukta volna, maga sem tudta miért mintha valami külső erő vezérelte volna a kezét belenyúlt a fehérneműs fiók aljába. És meglepődve vette észre, hogy a kezébe valami nem odavaló akadt.
Kivette. Egy bekeretezett fénykép volt. A képen Ben vigyorgott tele szájjal és - Vikynek elakadt a lélegzete- egy vörös hajú nő. Vikyben megállt az ütő. Mi ez? Mi volt ezek között? Mikor készült ez a kép? Miért nem beszélt erről sohasem Ben? Még egyszer megnézte a képet. Kétséget kizáróan Ben volt. De volt valami zavaró a képen. Viky hiába nézte a képet, nem jött rá mi az. Kétségtelen Ben, de valami nem stimmelt.
Legszívesebben most rögtön berohant volna a kórházba és kérdőre vonja Bent. Sajnos ezt nem tehette.
Mielőtt Ben balesete történt elvállaltak együtt egy kertrendezést és azt most meg kellett csinálnia. A tavasz megtette a hatását a kertekben. A virágok bontogatták szirmaikat, a fák rügyeztek a fű nőtt mintha húzták volna. A kert meg lehetősen el volt hanyagolva. Voltak olyan bokrok amikről a téli takarás nem volt leszedve. A lemosó permetezést is meg kellett csinálni. Olyan sok volt a munka, hogy Viky egyedül nem tudta megcsinálni.
Feltétlenül férfi segítőt kellett találnia. Ezt most nagyon nehéz volt. Mindenki elfoglalt volt. Az idő múlásával a kertben egyre több lett a munka. Végre talált Viky egy fickót, aki éppen ma jön majd. egész nap kinn lesznek a kertben. Ma nem tud bemenni a kórházba.
Másnap délutánra Viky szabaddá tette magát, hogy bemehessen a kórházba.
Már tegnap is kertészkedés közben azon törte a fejét, hogy mondja meg Bennek, hogy megtalálta a képet. Az igazság, hogy a kezét egy külső erő vezérelte, olyan rossz magyarázkodásnak tűnt. Mondja azt, hogy véletlenül nagyon kihúzta a fiókot és kiborult a tartalma és így találta meg a képet? Ez jó megoldásnak tűnt. De mégis csak hazugság volt.
Másnap Viky elgondolkozva ment a kocsijához. Már majdnem beleült a kocsiba amikor ráköszönte valaki.
- Szia, Viky!
Viky felpillantott és Helgát látta.
- Szia, Helga!
- Hogy van Ben?- kérdezte Helga.
- Most már jobban.
- Mondd kiderült ki volt az a nő aki a baleset napján nálatok járt?- kérdezte Helga.
Viky meglepődött. Ben nem mondta neki, hogy bárki is náluk járt. Ezt most nem mondhatja meg Helgának.
Erre ő is nagyon kíváncsi volt ki járt náluk. Egyenesen nem kérdezhette meg, hogy hogy nézett ki a nő. Ezért kicsit mellé beszélt.
- Melyik nőre gondolsz?
- Én csak egyet láttam kora este. - mondta Helga.
- Hogy nézett ki? - kérdezte Viky.
Helga válasz képen pontosan leírta a Bennel közös képen látható nőt. Viky szíve összeszorult. Miért hazudott Ben? Nem szokott. Vikynek eszébe sem volt, hogy kiadja magát és Bent Helgának, ezért azt válaszolta:
- Ja az egy régi ismerős.
- Nem sokáig maradt és ez közvetlenül a baleset előtt volt. - mondta Helga.
- Igen, azt hiszem hamar megbeszélték a dolgokat. De ne haragudj éppen Benhez megyek a kórházba és késében vagyok. - zárta le a kínos beszélgetést Viky. Minél előbb a kórházban szeretett volna lenni, hogy beszéljen Bennel.
Viky beült az autójába, és elszáguldott. Nemsokára Lilla mellett suhant el. A kórház felé tartott, Lilla utána nézett, a kórházról jutott az eszébe Tom. Az ismeretlen fiú, akibe szerelmes lett, és akit elütve látott a földön feküdni egy hete. Azon járt a feje, hogy mi történhetett a fiúval. A nap melegen sütött le az alig felhős égboltról. A fák fehéren álltak körülötte és sütkéreztek a napfényben. Nem voltak havasak, fehér lombjuk csupa fehér szirmú virág állt. Más fák friss zöld leveleikkel csalták magukra az ember pillantását. Volt pár gyümölcsfa, amely rózsaszín ruhát öltött és abban pompázott, a sokszínű virágágyások fölött. Egyszóval tavasz volt. Méghozzá tavasz derekán járt már az idő. Ugyan olyan messze látta ennek az évszaknak az egyik végét, mint a másikat. Tavasz az újjászületés, a felfrissülés évszaka. Ragyogóan szép (jó esetben:) nem túl meleg és nem is túl hideg. Madárcsiviteléssel teli. Az ilyen évszakban örülni kell, nevetni, nem borongósan ülni, mint télen. Valószínűleg ez a sok vidám és szép dolog derítette jókedvre mind a Mark, mind a Gem családot. Isabella és André vidáman sétáltak a ragyogó időben és vidáman beszélgettek, Karina mosolyogva sétált hazafelé az iskolából. Már nem volt szomorú Viktor miatt, barátnőjével rótta az utat. Elek bácsi ragyogó arccal érkezetta Mark családhoz ebédre. Nemsokára az is kiderült, hogy miért olyan jó a kedve. Összeismerkedett egy illetővel, aki nagyon szimpatikus volt. Méghozzá, azért mert egy vásárló volt az illető, aki Markék és Gemék cégével akart üzletet kötni. A két család is örült ennek, mert már egy ideje pangott a piac.
Lilla a távolba meredt a napfény megcsillant a távoli kórház felső ablakain. - Vajon mi lehet most Tommal?- gondolkozott. Ezen a héten minden nap várakozóan nézett a kórház felé, mikor elment a közelében. Azért nem volt olyan közel, a házak mögött, egy fasor állt és a közelében a kórház. Éppen hogy látta a távolban a ki-/be-sétáló embereket. Egyszer csak valaki kijött a kórházból. Hosszú haja, úgy lobogott utána, mint valami zászló. Aranyszőke tincsei alól dühös arca meredt elő, bár ezt Lilla a távolból nem látta még is érezte valami feszültség van a levegőben. Ahogy jobban meresztette a szemét ismerősnek tűnt neki a nő. Elindult a kórház felé, legalább volt valami indoka arra, hogy odamenjen. Csak meglátott egy ismerőst, és közben remélte Tomról is hírt kap. De mi van, ha nincs is bent? - egyre csak ez járt a fejében. Aztán elterelődtek a gondolatai, mert felismerte Vikyt, aki maga elé meredt majd megfordult és elviharzott. - Ez biztos Viky volt? Ha igen, úgy tűnik nem ismert fel. - Gondolkozott a bejárat felé sétálva. - Biztos Ben miatt van itt, hátha tud valamit Tomról. Bár ez nem valószínű. A francba, lehet, hogy soha többé nem látom az úszómester fiát. - Belerúgott egy kőbe, de aztán lenyugodott és a porta felé vette az irányt.
Nem úgy Viky, egyre mérgesebb volt.
- Hogy képzeli az az aljas nőszemély, hogy még a kórházba is eljöhet. - motyogta önmagának. Viky hirtelen haragú lány volt, akinek általában hamar el is párolgott a dühe. De most nem így történt, tehát valami nagy dologról lehetett szó. Arról is volt. Ben szobaajtaja halkan kinyílt.
- Miért engedték be ezt a nőt Benhez?! Miért? Hát fel nem fogom... - itt elakadt a szava és a szeme tüzesen csillogott. Az említett személy elé lépett. Bézs színű nadrágján vörös folt éktelenkedett, és bentről kiáltás hangzott fel:
- Ne Rose, mondtam, hogy ne!
Ez a horrorisztikus látvány annyira megijesztette Vikyt, hogy mindenről megfeledkezve Rosenak ugrott. Félrelökte és Benhez akart sietni, de a vörös hajú lány elkapta a kezét:
- Kérlek, had mondjam el. - kezdte.
- Mit, mi ez a folt, mit tettél?
- Nyugi lányok - csitította őket (főként Vikyt) Ben.
- Nyugi?! Legyek nyugodt, miközben nem mondod el az igazat, sőt mi több átvágsz? Mikor itt van ez a nő, aki nem tudom mit mondott vagy tett, de annak a hatására kiestél a kádból és véres a nadrágja? Legyek nyugodt, mikor letagadtál mindent és nem vallottad be nálad járt a baleset estélyén?
- Hölgyem kérem, ne beszéljen így a beteggel, pihenésre van szüksége. - Szólt közbe egy nővér, miközben szigorú pillantást vetett a lányokra. Rose kinyitotta a száját, de Viky megelőzte:
- Hogy ne beszéljek így? Maga talán tudja, hogy eddig hazugságban éltem? És hogy ki ez a ri...
- Fogalmad sincs, hogy ki vagyok. – Mondta higgadtan Rose.
- Kérem, hagyják abba! - emelte fel a hangját és a kezét is a nővér.
- Mi folyik itt? - mondta az orvos csodálkozva. Viky meg akart szólalni, de érezte, hogy csak még több ember előtt leírná magát így egyszerűen csak ennyit mondott:
- Ben, nyugodj meg, nem kell miattam aggódnod. ÉG VELED!!!
Ez a szó süvített át a folyosón, miközben Vikyt elfordult az ajtótól és elindult. Nem is figyelt oda mit mondanak körülötte az emberek. Alig hallotta, ahogy Rose megszólalt:
- A beteg kiöntötte a paradicsom levét.
- Persze...- szólalt meg elhaló hangon Viky, miközben kitámogatták és megszidták, amiért zavarta a beteget. Végig se hallgatta az orvosokat, oda sem figyelt rá, ahogy az értetlen Lilla előtt elhaladt. Kirohant az autójához és beült.
- Nyugodjon meg, így ne vezessen. - szólt utána egy nővér.
Zokogva a kormányra borult, miközben azt suttogta: hát már ezt se tehetem, hát már ezt se teheteeem. A duda megszólalt, ahogy rányomta fejét. A zsebébe nyúlt, ahol két gyűrődött zsebkendő szorongott. Kivette az egyiket megtörölte a szemét, orrot fújt, elindította az autót és kikanyarodott a kórház parkolójából. Nem ment messzire, a közelben megállt és zokogva hátradőlt. Még sokáig sírt, eközben Lilla megtudta, amit a nővérek pletykáltak: "Ez a hisztis nőszemély összeveszett a beteggel, még egy másik nővel, aki a betegtestvérének mondta magát, de az egyik nővér azt gyanítja hogy ez nem igaz. Bár mellette szól az a tény hogy a férfi (Ben) húgának szólította." Lilla ezek után megkérdezte, hogy mit tudnak egy Tom Croll nevű fiúról.
- Egy barátom ismerőse, de a barátom nem tudott idejönni. Azt mondta valami balesete volt Tomnak. - mondta Lilla, mert nem akarta hogy Tom ilyesmi pletykákból halljon róla: "Egy lány keresett, de nem mondta meg honnan ismer. És mintha nagyon kalapált volna a szíve"
- Igen, de szerencsére nem történt nagyobb baj és a fiú másnap kisebb horzsolásokkal, de hazamehetett.
- Köszönöm, akkor hívom is a barátomat, hogy semmi baj. Viszlát!
Lilla a biztonság kedvéért még elő is vette a telefonját és az érintőképernyőn ráment a billentyűzet gombra. Nem írt be semmit, de miközben kisétált a portán még a füléhez tette a mobil telefont. És egy nem létező személynek azt mondta:
- Jól van Tom, már a baleset utáni napon hazaengedték. Nyugodtan hívd fel.
Lilla ezek után tényleg tárcsázott, felhívta Karinát és elmondta neki amit Vikyről hallott, meg azt is amit Tomról. Csak azért nem hívta fel tényleg Karinát a kórházban, mert tudta, hogy a lány majd kérdezősködik. És hátha a válaszokkal lebukik, ha meg nem válaszol rá akkor meg Karina értetlenkedne, és talán nem értené meg mire ez a nagy titkolózás. Arról hogy kissé ferdített az igazságon, most sem beszélt unokahúgának.
Viky mint tudjuk hirtelen haragú lobbanékony lány volt. Ez már többször okozott neki gondot, de szerencsére nagyobb baj még soha nem történt. Haragja, dühkitörései amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is múltak. Most is ez történt. Megnyugodott, szerencsésen hazaért és gondolkozni kezdett. Most már bánta, hogy nem uralkodott jobban magán, mert így csak azt érte el, hogy változatlanul nem értett semmit. Az is eszébe jutott, hogy Ben azt hiheti róla, ha megtudja, hogy megtalálta a képet - ahol a vörös hajú lánnyal voltak - hogy kutakodott utána. Azt pedig senki nem szereti, ha kutatnak utána, mert az a bizalmatlanság jele. Bizalom nélkül pedig nagyon ingataggá válik egy kapcsolat. Azon töprengett, hogyan lehetne tisztázni a helyzetet. Igaz, hogy úgy jött el a kórházból, hogy szakított Bennel, de azért arra is kíváncsi lett volna, mi történt és mikor kezdődött a dolog Rose-zal. Egy hosszú kapcsolat nem múlhat úgy el, hogy ne tudná meg mi történt, talán még okulhat is belőle.
Ben végre haza mehetett a kórházból.
Viky még mindig bánatos volt a kettőjük közötti feszültség miatt. Ben kissé elfáradt a haza utazástól ezért lefeküdt.
- Szeretném megmagyarázni a dolgokat, mert látom valami nagyon zavar téged. Gyere, ülj ide mellém. - kérte Vikyt.
- Mi van köztetek Rose-zal hol és mikor kezdődött? - kérdezte Viky.
- Rose a testvérem.
- …És erről én miért nem tudtam? - kérdezte Viky.
- Ez egy hosszú történet. -
- Van időm, szívesen meghallgatom. - mondta kissé hidegen és kétkedéssel Viky.
- A szüleink elváltak, amikor én 6 éves voltam Rose meg 4. Viharos válás volt. Én az apámhoz kerültem, Rose meg az anyánkhoz. Apám ebbe nem akart beletörődni és elkezdődött egy hosszú gyermek-elhelyezési per. A gyermek-elhelyezési per több mint 2 évig tartott. Anyánkat a per nagyon megviselte, el akarta kerülni azt, hogy apánk továbbra is zaklassa őket. Menekülésre fogta a dolgot és külföldre ment dolgozni és természetesen vitte Rose-t is. A Zöld- Foki szigetekre mentek, mert onnan nincs kiadatás és külföldről, így Franciaországból sem lehet perbe fogni senkit.
Addig, amíg nem mentek anyáék külföldre találkozgattunk Rose-zal, de 10 éves korom óta nem láttam őt. Most azért jött ide, mert meghalt egy nagybátyánk Ausztráliában és hagyott ránk némi örökséget. Anyánk küldte őt ide, hogy keressen meg engem. Amikor megtalált nagyon megörültünk egymásnak. Olyan volt mintha sohasem váltunk volna el.
Rögtön csináltattunk egy képet is magunkról, hogy elküldjük anyánknak. Még az én hajamat is a másik oldalon választottuk el, úgy ahogy Rose hordja a választékot - mert így még jobban hasonlítunk egymásra.
Aha, ezért volt olyan furcsa a képen Ben. - gondolta Viky. Hangosan azonban nem mondta ki csak tovább is figyelmesen hallgatta Bent. Azonban Ben kis szünetet tartott így mégis föltett egy kérdést.
- Ezt miért nem mondtad el?
- Meglepetésnek szántam.
- Kösz, jó kis meglepetés. És miért jött ide Rose és te miért nem engedted be? És miért ment be a kórházba? - tette föl gyors egymás után a kérdéseket Viky.
- Olyan gyorsan történt minden. - folytatta Ben. - Minden rendben ment. Mostanában te is tudod anyagilag nem állunk fényesen. Minden munkát elvállalunk - sokszor hozzánk, szaktudásunkhoz méltatlan feladatokat is - és ennek ellenére máról holnapra élünk. Én nem ilyen életet szeretnék tudni neked. De aztán, mint derült égből villámcsapás beütött a baj. Az egyik távoli rokon-aki szintén érdekelt az örökségben- megvádolt engem, hogy csak az örökség miatt fogadtam szeretettel Rose-t. Azt mesélte be Rosenak, hogy ki akarom túrni az örökségből. Ezen ő érthető módon nagyon felháborodott. Többször is beszéltünk telefonon, de nem tudtam őt meggyőzni, hogy annak ellenére, hogy jól jönne egy kis pénz akár le is mondok a javára az örökségről, nem hogy kitúrni akarnám őt belőle. Ráadásul ezt a rokont személyesen nem is ismerem. Nagyon elmérgesedett köztünk a helyzet. Tudod Rose is olyan nő, aki ha ideges lesz nem lehet ész érvekkel meggyőzni. Vannak ilyen nők - mondta Ben - és egy fél mosollyal Vikyre nézett.
Viky találva érezte magát, kicsit zavartan félre nézett.
- Ezért aztán amikor Rose eljött hozzám már én sem akartam vele beszélni. - folytatta a történetet Ben. - Elég volt telefonon hallgatnom a szidalmait. Már különben is kifogytam az érveimből, veszekedni céltalanul pedig nem akartam.
- De most meg a kórházban nem úgy tűnt mintha haragban lennétek, sőt ellenkezőleg nagyon jóban levőnek látszottatok - mondta Viky. - Mi történt?
- Az történt, hogy ez a kedvesnek nem mondható rokon, más rokonokat is meg vádolt Rose-nál hogy ki akarja túrni őt az örökségből - mondta Ben. - Az igaz, hogy Rose megtéveszthető, de azért okos lány. Az már nagyon gyanús lett neki, hogy mindenki őt akarja kitúrni az örökségből. Így aztán mindenkit végig telefonált és kiderült, hogy nem a megvádolt rokonok, hanem a "kedves" rokon akart akit csak tudott elütni az örökségtől, hogy neki több jusson. Mostanra Rose kitartó munkájának eredményeként tisztázódtak a dolgok és hamarosan mehetünk a közjegyzőhöz és felvehetjük a pénzt. - mondta Ben és hátra dőlt a párnájára. - Megnyugodtál? Szent a béke?- kérdezte.
- Meg, persze. Ne haragudj, hogy úgy viselkedtem, ahogy nem kellett volna, de nagyon fontos vagy nekem. - mondta Viky.
- Semmi baj. Te is nagyon – nagyon fontos vagy nekem, tudom milyen ez.
- De azt azért még elmondhatnád mi volt az a vörös folt Rose nadrágján?- Kérdezte szégyenlős mosollyal az arcán Viky.
Igazából tudta, hogy nem kellene ezt kérdeznie, de nem bírta magában tartani.
- Ne izgulj, csak egy kis paradicsomlé. De most már nagyon elfáradtam. - mondta Ben. - Kérek egy puszit és most alszom egy kicsit.
-----------------------------
Lilla álmosan fordult meg az ágyában, agyában a tegnap esti beszélgetés pillanatai forogtak. Emlékezett, ahogy beszámolt Viky kiakadásáról. Ezt aztán jól meg hányta-vetette a család, de a vége az lett, hogy az anyja, Nicol mondott valamit és ő úgy érezte túlzottan védi Vikyt. Pedig visszagondolva talán nem is volt így. De akkor kiakadt, és végül az egész család belebonyolódott a veszekedésbe. Most az a kép ugrott be, amint Valéria hevesen vitatkozik apjukkal, Erikkel. Bert meg az anyja, pedig őt támadja.
- Aztán felálltam - és faképnél hagytam az egész társaságot - gondolta Lilla. Emlékezett, hogy hívtak: ne menjen már el, ne sértődjön már meg. Mire ő unottan visszasétált, megitta a maradék tejét, majd elmosta a poharat és kiment fogat mosni.
- Most miattam romlott el a hangulat- gondolta - miattam feküdt le mindenki úgy, mintha karót nyelt volna. - És szégyellte magát, aztán e mellé a szégyenkezés mellé egy kis önsajnálat is párosult, hogy mindenki csak vele veszekszik, soha nem lesz pasija és ahova megy ott felforr a hangulat (otthon és a kórházban).
Másnap reggel komótosan készülődött az egyetemre. Egy gyenge bocsánatkérés félét motyogott el reggel, miközben felhúzta a cipőjét, majd köszönt és elment. Púder színű bőrdzsekijén csillogtak a napsugarak, lecipzárazta hát és a napsütés átjárta szívét. De odabent már nem ropogtak a szerelem parazsai.
- Tom Croll? Egy név, az úszómester fiáé. Buta játék volt kinyomozni, hogy a Croll apa helyes fiacskáját hogy hívják. - Gondolta magában Lilla. - Az is hasonló hülyeség volt, hogy a kórház recepcióján telefonhívást szimuláltam. Egyáltalán mit kerestem én ott, Vikyről megtudtam valamit, de az csak vita tárgyát képezte otthon. Tomról is: örülök, hogy jól van egy ismeretlen fiú, akit elütöttek. De már nem vagyok szerelmes. - Lilla ezt úgy jelentette ki magában, mint valami tényt tehát az is volt.
(Gem) Ferencnek május vége felé volt a születésnapja. Viola és Isabella apja, családi körben ünnepelt. Gyerekein és feleségén kívül, csak szüleit hívta meg. Feleségének, Leonának a szülei nem éltek még fiatalon veszítette el őket, az immár 50 éves anya. Ferenc kedves ajándékokat kapott 53. születésnapjára. A zsúfolt hétvége után, viszont könnyed hét kezdődött. Violának már nem voltak érettségi vizsgái, és nem sokára végleg elhagyta a gimnáziumot. Karina is ugyan így állt, mindketten 18 évesek múltak. Lilla tavaly esett át ezen a hajcihőn, ő nyár elején született.
Már várta a közelgő szülinapját és még jobban a tanév végét. Bert februárban volt 16 éves, most egy nála egy évvel fiatalabb lánnyal járt, ezen kívül kevés dolgon járt az esze még a tanulásra is kevésbé koncentrált. Ő is várta a nyári szünetet. Valéria most múlt 13, de őt is lefárasztotta a gimnázium, ahova járt. A vakáció, mint vágyálom lebegett a szeme előtt. Robert még általános iskolába járt és jól megvolt a barátaival, viszont neki is jól esett volna már egy kis pihenés. Már számolta a napokat, a tanévzáróig. Sőt inkább az erdei iskoláig, ami majdnem ugyan arra a 3 napra esett, mint amelyikre unokatestvére, Valéria osztályáé. Valériáék majd egy nappal előbb indulnak és jönnek is vissza, mint Robék. Ezekben a napokban Bert, Lilla és André még tanulni fog, Karina pihenni - már megírta a felvételiit azokra az egyetemekre, ahova menni szeretett volna. - Így a Mark szülők kissé nyugiban lehettek otthon. Vendel a kereskedést rendezte egy kisbolttal, Clare - aki egyébként belsőépítész volt-azt tervezte, hogy ezekben a napokban is egy házat fog tervezni. Nicol, Vendel testvére a cég adminisztratív dolgait látta el és a lánya, Valéria kirándulásának idejére is maradt még dolga. Férje, Eric a termelőkkel tartotta a kapcsolatot, akik mellesleg a testvérei voltak. Elek, a nagybácsi az új vevő és a cég közt egyengette a kapcsolat útját és új termelőkkel diskurált. A napok most átlagosan teltek Markék Vikytől megtudták, hogy csak félreértés történt és Rozália Ben testvére, akivel gyerekkorukban látták egymást utoljára. Nekik elég is volt ennyi, nem voltak nagy pletykások. Gemék is megtudtak, valami apró adagot az információból, így már mindenki tudta az igazságot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése