Ebből azonban nem lett semmi. Váratlanul Elek bácsi toppant be.
- Sziasztok, - köszöntette a családokat.
- Szia, szia,- hallatszott minden felől, amint a család köszöntötte
Eleket.
- A múltkor említettem, hogy lehetőség van egy közel- keleti üzletre.
- tért jövetele tárgyára Elek.
- Hogy érted ezt, nyissunk üzletet, vagy csak vigyünk nekik terméket-
kérdezte Vendel. miközben bort töltött Eleknek.
Clare sós és édes süteményeket tett az asztalra ezzel kínálva Eleket.
- Egyik sem. Ők szállítanának nekünk nagy mennyiségben keleti
egzotikus fűszereket, amit itt eladnánk a kiskereskedői boltokban. - vázolta
fel az üzlet lényegét Elek.
A fiatalabb gyerekek a téma hallatán elhúzták a szájukat és szép sorjában
elhagyták a nappalit. Valami más módján szándékozták eltölteni az estét, mint
sem üzleti ügyeket hallgatni.
- Ez megéri nekünk? - kérdezte Vendel -. Mert így a keleti kereskedő
eladna nekünk valamit mi meg még többért kínálnánk a boltoknak. A bolt vezetői
a válság miatt nem vennék meg és csak a nyakunkon maradna. Így is kevesebbet
vesznek, mint régen.
- Feltétlenül megéri. Azért kell nagy mennyiségben vásárolni, mert így
kisebb szállítási költséggel tudjuk megszerezni. Így olcsóbban tudnánk adni,
mint a többi nagykereskedő és mindenki átpártolna hozzánk. - győzködte Elek
Vendelt.
- Ezt feltétlenül töltsük fel a honlapunkra és értesítsük Eric testvéreit.
Ők a termelőink tudniuk kell róla. És Gemékkel is meg kell beszélnünk az ügyet.
Elvégre Ferenc a társunk, hátha vannak keleti ékszerei. - javasolta
Nicol.
- Természetesen a konkrét részleteket nektek kell kidolgoznotok Én csak,
összehozlak benneteket a Közel-keleti beszállítóval. - mondta Elek- Egyébként
miért jó ennek az üzletnek a szempontjából, ha Ferencnek vannak keleti
ékszerei? - tette fel a kérdést.
- Arra gondoltam, hogy úgy reklámozhatnánk a weboldalunkon, hogy: Itt a nyár
és a keleti ízek és ékszerek - mondta Nicol.
- Ez jó ötlet, fűszerek és ékszerek keleti hangulatban. - fejezte ki
tetszését Vendel.
- Jó, de arra is kéne gondolni, hogy nem túl kockázatos-e most
Közel-kelettel üzletelni? Nem lesznek ott zavargások Oszama bin Laden megölése
miatt? - aggályoskodott Clare.
- Valóban ez fontos probléma. Jó, hogy felvetetted. Szerintem egyébként is
van pár buktatója az ötletnek. - támogatta Clare véleményét Eric. - Bocs,
hogy így lehurroglak titeket, de Clare-nek igaza van. A bátyáim tudnak nekünk
hozni elég árút és csak a benzin költséget kell fizetnünk. Szállítási díjat nem
hiszen ők is tagok..
- No, de Eric azokat a fűszereket, amiket én ajánlok, nem tudják a bátyáitok
itt megtermelni. A szállítás pedig nem a ti kockázatotok, hanem a külföldi
partneré. Egyébként úgy tudom magán repülőgépe meg helikoptere is van. azért
kell nagyobb mennyiséget venni, hogy az árban a szállítási költség kicsi
legyen. - tette hozzá Elek.
- Helikopter-kiáltott fel André csillogó szemmel- Látjátok, ha a múltkor
megengeditek, hogy elvégezzem a helikopter vezetői tanfolyamot én is
behozhatnám.
- Dugulj el! - Kiáltott fel Clare - Gondolod, hogy engednénk, hogy Irak és
Afganisztán fölött repkedj?
- Most ne ezen vitázzunk. Anyádnak igaza van, de azért szólhatna
kedvesebben, emberhez méltóan a fiához, ugye Clare?- tett rendet a családjában
Vendel. - De térjünk vissza a kereskedésre. Gondoljátok, hogy az embereknek
keleti fűszer kell? Átgondolva a dolgot a fűszerek és az ékszerek európai
hangulatban is jók. Egyébként nagyon jól hangzik, de biztos, hogy jó ötlet volt
a két céget összevonni?
Végül is azzal zárták le a beszélgetést, hogy még körbe kell járni alaposan
az ötletet.
Az eső úgy kezdett el esni egyik pillanatról a másikra, mint ha varázslat
történt volna. Előjelei csak a szürke felhők voltak. Viszont pár perc múlva már
zuhogott. Isabella gyorsan szedte a lábát, a kapuban kotorászni kezdett a
táskájában. De rögtön szitkozódni kezdett. A szemközti házból kilépett André.
Isabella úgy tűnt megkönnyebbült kissé, majd megszólította szerelmét:
- Helló André! De jó hogy látlak, különben kint ragadok a zuhogó esőben.
- Szia Isabella! Miért ragadnál kint? Egyébként örülök, hogy örülsz nekem. -
Lépett Isabella felé André. A lány újra megszólalt:
- Én is örülök, hogy örülsz, hogy örülök, hogy...
Na jó térjünk vissza oda, hogy nem tudok bemenni a házunkba , mert otthon
hagytam a kulcsomat és nincs itthon senki. A szülők vásárolnak. Jaj, úgy hallom
a távolban dörög az ég.
- Kulcsom nincs a házatokhoz, de felajánlhatom szerény otthonunkat, hogy
megmenekülj a mostoha időjárástól. - mondta André és Isabella előtt kitárta a
Mark család házának ajtaját. - Egyébként megvettem azt a DVD-t amiről múltkor beszéltünk.
Megnézhetnénk, ha van kedved hozzá.
Isabella először a kulcsos témára válaszolt, miközben belépett az ajtón:
- Azt én sem hittem, hogy van kulcsod hozzánk. A filmnézés jól hangzik. A
lány és a farkasra gondolsz? Csak mert több filmről is beszéltünk.
- Azért tulajdonképpen már lehetne kulcsom hozzátok. Már majdnem egy fél éve
tart a kapcsolatunk. A lány és a farkasra gondoltam.
- WC-re megyek és megtörlöm a hajam, mert alaposan eláztam- mondta Isabella
a nappaliba lépve- Addig készítsd elő a filmet, de várj meg vele!
- Oké, szedd rendbe magad! Addig előkészítem a DVD-t. Vigyek valami rágcsát?
Kérsz egy teát, hogy átmelegedjél? - André kérdésére Isabella elmosolyodott és
köszönt a lépcső tetején álló Karinának.
- Szia, Karina!
- Szia Isabella!- válaszolt André húga.
- Otthon felejtettem a kulcsomat, ezért jöttem át hozzátok. André ajánlotta
fel. Na, megyek klotyóra. Andrénak üzenem, hogy vihet rágcsát meg teát is.
- Nem lett vizes a ruhád? Ha kérsz valami száraz ruhát, szívesen hozok.
- Köszi, de szerencsére csak a pulcsim ázott át, idebent meg meleg van.
Pulcsi nélkül sem fázom. De most sietek. - És Isabella magára zárta a WC
ajtaját. Mire kinyitotta az ajtót, André már várta:
- Helló lányok, kész a tea. Gyertek!
- Megyek!- kiáltott örömmel, majd Andréhoz sétált és halkan hozzászólt-
André, kérdezhetek valamit?
- Bármit- ölelte át őt szerelme.
- Karina is nézi velük a filmet?
- Szeretnéd, ha csak mi néznénk?
- Hát,... jó lenne, elvégre ő bármikor láthatja. Vagy nem?
- Karina! - szólt André a húgának, válaszként- Anya kérte, hogy vásároljunk
be. - majd elgondolkodott. Az anyja tényleg beszélt vásárlásról, még Elek bácsi
érkezése előtt. - Én most nem tudok elmenni, mert vendégem van. - Karina
összehúzta a szemöldökét. - Elviheted a kocsit.
Karina elmosolyodott, de nem a kocsi miatt:
- Nyugi már értem mire gondolsz. Lilla éppen bevásárol- előbb ezért húzta
össze a szemöldökét - Én meg megyek gépezni a szobámba. És csak az emeleti
WC-re megyek ki, viszek fel magamnak kaját, piát. Rendben?
- Jaj, húgi! Ne kombinálj! Túl élénk a fantáziád. Nem tudtam, hogy Lilla
bevásárol éppen. Gyere, nézd meg velünk a filmet!- válaszolt André, mire
Isabella nagyot nyelt. Karinának is feltűnt ez:
- Nem köszi. De légyszi add majd oda a filmet, hogy a barátnőimmel is
megnézhessem. És ne húzzátok az időt a film elkezdésével, mert egy óra múlva
Lilla és a szülők is hazaérnek. Bert még hamarabb jön, de vele majd beszélek. -
Így Karina felment az emeletre. Robert és Valéria, pedig nem zavarhatta a párt,
mert erdei táborban voltak.
Isabella leült André mellé a kanapéra és átölelte, André elindította a
filmet, ami nem tartozott a kedvencei közé, de szerelme kedvéért szívesen
megnézte. Így ültek aztán egymás mellett, összeölelkezve.
Clare a belsőépítész éppen az egyik ügyfelével tárgyalt, de hamarabb
végzett. Eközben férje: Vendel egy barátjánál volt, de a barátnak el kellett
mennie otthonról . Így, Vendel is szabad lett. Clare felhívta Vendelt, és
megmondta neki hogy hamarabb végzett. Megbeszélték, hogy találkoznak a
közelben. Egy kisbolt előtt futottak össze, ahol a várakozó Vendel vásárolt,
amikor a felesége megérkezett.
- Szia, Clare - köszönt Vendel.
- Szia, Vendel - már itt vagy kérdezte Clare.
- Igen, a barátomnak váratlanul sürgős dolga lett és el kellett mennie
otthonról. És te hogy-hogy ilyen hamar végeztél?- kérdezte Vendel.
- Szerencsém volt, a megrendelő csaknem változtatás nélkül elfogadta a
tervemet- és még tetszett is neki. - mondta Clare. Aztán megkérdezte: Te mire
jutottál a barátoddal?
- Mint korábban mondtam beszélgettünk és szóba került a fűszerkereskedés. -
mondta Vendel
- Jó hogy mondod. Épp most hallottam egy építész-beruházótól, hogy
mostanában egyre több keleti étterem nyílik. - mondta Clare.
- Értem a barátom szerint is jó ötlet a keleti fűszerekkel való kereskedés.
Azt mondta, hogy az ilyen lehetőségeket érdemes elkapni.
- Igen és nem gondolnám, hogy minden vendéglőnek érdemes lenne külön- külön
behozni azokat a fűszereket, amiket itt nem lehet megtermelni - tette hozzá
Clare.
- Talán szólnunk kéne Eleknek, nem kéne hagyni, elúszni ezt a lehetőséget -
gondolkodott hangosan Vendel-.
- Eddig bizonytalan volta, de nagyon jó érveket hozott fel a barátom és most
még te is.
- Egyet értek, meg kell beszélni Eric-ékkel is meg Gemékkel is. Menjünk haza
és telefonáljunk nekik. - javasolta Clare.
- Természetesen én is így gondolom, de hallgass meg. Összeállt a kép. -
mondta Vendel.
- Hallgatlak.
- Gyere, üljünk be a kocsimba és elmondom. - mondta Vendel.
Clare busszal jött, mert a kocsija éppen szervizben volt.
Beültek a kocsiba.
- Na, mondd. Irtó kíváncsi vagyok- türelmetlenkedett Clare.
- Tehát az építész ismerősöd szerint sok keleti étterem nyílik, a barátom
szerint fontosak a keleti ízek. Az éttermekben keleti ételeket főznek és ehhez
nem elegek az Eric testvérei által termelt európai fűszerek. Ha behozatunk
keleti fűszereket és Eric bátyáitól is veszünk, egyszerre eladhatjuk mindkét
fajta fűszert. Csak abban nem vagyok biztos, hogy a kis boltok nem a
nagykereskedőktől veszik-e meg inkább a keleti fűszereket. Szerinted?- fejtette
ki véleményét Vendel.
- Mint tudjuk ez nem igazán az én szakterületem. Józan paraszti ésszel arra
gondolok, hogy a többi nagykereskedőhöz képest az lehet az előnyünk hogy, mi a
keleti és a hazai, európai fűszereket is áruljuk, így a kiskereskedők egy
helyen beszerezhetik a fűszer szükségleteket - mondta Clare.
- Látod most összeállt a lép. Az utolsó darab is a helyére került. A netes
hirdetés, meg minden. Már csak meg kell győznünk a többieket. És reméljük,
Ferencnek van keleti ékszere, de ha nincs az sem baj - mondta Vendel. -
De jó nincs dugó.
Ezek után már nem sokat beszélgettek, se erről a témáról, se másról. Csak
néha egy két szót váltottak és aztán hazaértek.
Amikor beléptek a házba, meglepődve látták, hogy a nappaliban sötét van,
csak a Tv világít.
- Hahó, ki van itt valaki? - kiáltott be az ajtóból Clare.
- André asszem, itt vannak a szüleid. - zökkent ki Isabella a videó
nézéséből.
- Sziasztok - köszönt André a szüleinek.
- Sziasztok - köszönt vissza Vendel - Isabella is itt van? - kérdezte.
- Mi jót néztek? - kapcsolódott be a beszélgetésbe Clare.
- Á semmit, már abba is hagyjuk. - válaszolt André. Aztán levegővételnyi
szünet után hirtelen felmordult. - A francba.
- Mi történt?- kérdezte Isabella.
- Mi az, mi zavarunk? - kérdezte a fiatalokat ugratva Vendel.
- Miért zavarnátok? - méltatlankodott André.
- Miért káromkodtál az előbb? - kérdezte Isabella.
- Most jutott eszembe a másik videó ami a szobámban van elromlott és nem
tudjuk ott befejezni a filmet - mondta André -. Titeket pedig nem akarunk
kiűzni a nappaliból.
- Ne is - mondta Vendel - Isabella rá ér apukád mostanában?- kérdezte.
Viola szomorúan sétált az utcán, szóbeli vizsgán volt. Már éppen a
buszmegállóhoz ért, amikor lehajtott fejjel szembe jött Viktor. A lány annyira
el volt foglalva a gondolataival, hogy észre sem vette a fiút és megállt a
buszmegállóban. A másik irányba nézett, mint ahonnan Viktor jött, de aztán oda
fordította fejét. Ekkor vette észre, hogy Viktor majdnem bele ütközött. A fiú
felkapta a fejét és megszólalt:
- Bocs, ja szia Viola!
- Szia, Viktor! Hát te hogy kerülsz ide?
- Szóbeliről jövök, és elrontottam mindent.
- Te is, mert én is.
- A szóbelim jó lett, és ez a fő baj. Neked mi a gondod?
- Hát ez egy hosszú történet.
- Minden hosszú, csak a pihenés nem. - mondta Viktor unottan. Viola nem erre
a válaszra várt, azt hitte, hogy a fiú érdeklődik majd a hosszú történet iránt.
Majd megszólalt:
- Nekem lehet, hogy jön egy nem kívánt, hosszú kényszerpihenő.
- Bár én is így lennék ezzel, de hogy-hogy?- mutatott némi érdeklődést
Viktor.
- Igazán akarod hallani?
- Figyelj! Most nem olyan kedvemben vagyok, hogy udvariasságból
megkérdezném. Tehát tényleg érdekel. - A megállóba bekanyarodott a busz, mire
Viktor Viola válasza előtt még megkérdezte a lányt: - Te is ezzel a busszal
mész?
Viola bólintott és fellépett a lépcsőre, miközben belekezdett a történetébe:
- Na, jó, elmondom. A szüleim azt szeretnék, ha - mint az anyám - jogász
lennék. Én azonban színművészetire szeretnék járni. Ma volt a szóbeli
felvételim a jogi karra. Szándékosan elrontottam. - Vallotta be a lány lesütött
szemmel. Majd még halkabban folytatta. - Most nem tudom mi lesz otthon.
- Aha. - Viktor közelebb hajolt, hogy értse, mit mond a lány, majd
észrevette, hogy a busz másik felében felszabadult egy hely. - Leülsz?
- Persze. - Az üres hellyel szemben, már eddig is üresen állt egy szék.
Viola arrafelé vette az irányt. - Gyere, van ott két hely!
- Szerinted megértenek a szüleid, vagy nem tudod? - Kezdett jobban
érdeklődni Viktor.
- Általában megértőek, de most bizonytalan vagyok. Csalódottak
lesznek, pedig szükségem van a megértésükre, mert nem tudom miből fedezni a
költségeket, ha ők nem állják.
- Egyszerű a megoldás: Mondd azt, hogy még nem tudod milyen lett a
szóbelid és nem vagy biztos abban, hogy jól sikerült. Tedd hozzá azt is, hogy
ezért megpróbálkozol egy másik egyetemmel is. Aztán ha az bejön, akkor nyert
ügyed van. - Viktor itt elgondolkozott és Viola arcát nézte. A lány úgy tűnt
nem lelkesedik annyira az ötletért, Viktor ezért így folytatta:- De, lehet hogy
hülyeséget mondok. Én sem vagyok biztos abban, hogy felvesznek az
építészmérnöki karra. De abban biztos vagyok, hogy nyáron dolgozni fogok.
- Nem szívesen hazudok, még ha ez csupán csúsztatás is - Felelt Viola.
- Akkor mondd el, hogy nem érdekel a jog és felőled meg is szűnhet
létezni. De még így is könnyebben megúszod, mint én. Nem az volt minden vágyam,
hogy figuráns-vagyis földmérő segéd- legyek és nyáron dolgozzak. Csak kifizetik
a szüleid a színművészeti egyetemet. Az én anyám meg, ha akarná, se tudná
kifizetni az építészmérnökit. - Akadt ki Viktor.
- Ez nem hangzik jól. A te helyzeted rosszabb, mint az enyém. Persze
diákhitelt mind a ketten felvehetünk. Azt hiszem.
- Oké, de miből fizeted vissza?
- Nem igazán tudom, hogy működik, mert Isabellának nem volt ilyen gondja.
Úgy tudom, akkor kell visszafizetni, amikor végzett az adós és már dolgozik.
Ennek még utána kell nézni.
- Á, a hitelekkel csak baj van, szerintem jobban érzed magad, ha nem vagy
adós. Bár még én sem vettem fel hitelt. - Gondolkozott el Viktor.
- Én is nagyon remélem, hogy nem kerül rá sor. Te meg ha most nyáron a
földmérőkkel dolgozol, lehet hogy tanulási időszakban is kaphatsz munkát, ezzel
is segítve az anyagi helyzeteden.
Viktornak elege lett abból, hogy az anyagi helyzete miatt sajnálják őt.
Ezért aztán másfelé terelte a szót, de ez is panaszkodásnak hangzott:
- Jó, de ki akar nyáron, nyaralás helyett dolgozni?
Violának elege lett Viktor visszatérő panaszkodásából, ezért így szólt:
- Az, akinek szüksége van pénze.
- Aki meg nem meri elmondani a szüleinek a gondolatait, az csak tanuljon
jogot. - Válaszolt Viktor.
- Kösz, sokat segítettél.
- Segítenem kellett volna?
- Nem, dehogy.
- Akkor meg minek akadtál ki?
- Nem akadtam ki. - Mondta Viola és szúrós szemmel nézett Viktorra. Nem
akart a buszon veszekedni.
- Még jó, nem is volt okod rá.
- Oké! - zárta le a témát Viola és úgy pattant fel a székről, mintha tüzes
vas lett volna a széken. - Itt vagyunk, te is leszállsz?
- Nem, fontosabb dolgom van annál, hogy otthon nyavalyogjak a szüleimnek. -
mondta Viktor.
- Akkor, szia! Holnap jössz az alternatív jazz koncertre?
- Nincs rá időm- vágta rá Viktor gondolkodás nélkül - és kedvem sincs
jazz koncertre menni. Szia!
Viola jelzett és a busz nemsokára meg is állt, a lány leszállt otthagyva
Viktort. Szomorúan sétált hazafelé, még szomorúbban, mint mielőtt felszállt a
buszra. Viktor utána nézett, és elgondolkodott. Úgy érezte túlságosan undok
volt. Hirtelen a lány után akart rohanni, de még aztán mégsem tette. Viola csak
félreértené a dolgot. A mögötte ülő utas, aki eddig is sokat fecsegett, most is
a mellette ülő férfihoz szólt:
- Úgy vitatkoznak, mint egy házaspár. Jaj, erről jut eszembe hallottad,
hogy...
Viktor már nem is figyelt oda a nőre, aki az imént beszélt felállt és a
jelző gomb felé sietett. Mikor megállat a busz, még egyszer dühösen az utasra
nézett és sietősen leszállt a buszról. Visszafelé kezdett sétálni. Nem mondott
igazat Violának, nem volt fontos dolga. Csak venni akart elemet a lámpájába, de
most már ahhoz sem volt kedve. Úgy érezte talán többet már nem is fognak
beszélni a lánnyal, hiszen ezen túl majd nem egy iskolába fognak járni.
- Minek kellet most összevesznem vele?- kiáltotta a semmibe és dühösen egy
útjába eső kukába rúgott.
A fűszerkereskedésben érintettek összeültek és megtárgyalták Elek ajánlatát,
hogy érdemes lenne keleti fűszerekkel kereskedni. Tájékoztatták Eric testvéreit
is tervükről. Sokáig fontolgatták az ajánlatot, meghányták vetették előnyeit,
hátrányait, de végül is nagy nehezen mindenki beleegyezett, hogy elfogadják az
ajánlatot.
Megkötötték a szerződést és föladták az első megrendelést. Időközben
szállítási kötelezettséget vállaltak a kiskereskedőknél is, akiknek teríteni
szándékozták a behozott árút.
A cég irodájában Nicol már sokadszorra megnézte az értesítéseket, de mint
már eddig most sem találta az áru beérkezését igazoló jelentést. Pedig már meg
kellett volna érkeznie az árúnak. Tegnap este Ericnek már említette, de a
többieket nem akarta fölöslegesen idegesíteni. Remélte, hogy ma már megérkezik
az áru.
Most azonban úgy döntött, hogy szólnia kell a többieknek.
Nicol felhívta Vendelt.
Vendel éppen az áruraktárban volt, amikor csöngött a telefon. Kiírja: Nicol
hív. Felveszi a telefont.
- Szia, Vendel. - szólt bele a telefonba Nicol.
- Szia, Nicol. Mi újság?
- Nem akartalak zavarni, előfordul az ilyesmi, de már 3 napja meg kellett
volna érkeznie a keleti fűszer szállítmánynak, de a vámhivatal nem jelezte,
hogy megérkezett. - tájékoztatta Nicol Vendelt.
- Hívjuk föl a vámhivatalt? - kérdezte Vendel.
- Én már megtettem.
- És mit mondtak?
- Azt, hogy még nem érkezett be az áru az országba. Szerintem, jó lenne, ha
mindenki idejönne és megbeszélnénk, hogy mit tegyünk. - javasolta Nicol.
- Jó, szólok Ericnek, hogy jöjjön. Tartsd!
- Oké, de szólni kéne Ferencnek meg Eleknek is. - tette hozzá Nicol.
- Rendben. Pillanat. Eric, Nicol azt mondja, hogy menjünk az irodába, mert
még mindig nem érkezett meg áru - szólt Ericnek Vendel.
Majd pár pillant múlva újra Nicolhoz beszélt.
- Eric ráér. Szólok Ferencnek is, Te hívd Eleket.
- Oké.
Kisvártatva együtt voltak az érdekeltek.
------------------------------------------------
- Azért hívtalak ide benneteket, hogy megbeszéljük, mit tegyünk, miután az
áru nem érkezett meg határidőre mi pedig felvettük a rendeléseket és
szállítanunk kellene.
- Hívjuk föl a külföldi céget. - javasolta határozottan Ferenc. - Gondolom
még nem hívtátok őket.
- Persze, hogy nem. 1-2 nap késés miatt minek zaklattuk volna őket, de most
már tenni kell valamit. Ki hívja fel őket? - kérdezte a társaságot Nicol.
- Nicol nem akarod Te felhívni őket? Te jól beszélsz angolul és értesz a
dologhoz. - javasolta Eric.
Nicol felhívta a külföldi partnert . Miközben telefonált a többiek tovább
rágódtak az ügyön.
- Elek biztonságos cégnek ismerted meg a külföldi partnert?- kérdezte
Ferenc.
- Igen, különben nem ajánlom fel nektek az áruikat, de lehet, hogy tévedtem.
- Jókor gondolsz erre-csattant fel indulatosan Eric.
- Eric mindenki tévedhet, hiszen Te is beleegyeztél a dologba. Vagy nem?-
próbálta elejét venni egy esetleges veszekedésnek Vendel.
-A ti hosszas győzködésetekre. - morgolódott Eric.
- Hát igazad van,Te biztos mindent tudtál előre. Csak akkor azt nem tudom
miért nem szóltál?- indulatoskodott most már Vendel is.
Nicol közben befejezte a telefonálást.
- Hagyjátok abba- szólt rá a férfiakra Nicol - marakodással nem megyünk
semmire.
- És Te mire jutottál?- Kérdezte Nicolt Ferenc.
- A külföldi partner azt mondta időben feladták az árut. Kamionnal hozzák. A
kamiont útközben Afganisztánban egy eltévedt golyó eltalálta. Mozgás képtelen
lett. Az áruval együtt egy kamion udvarba vitték, nem tudja hová. - számolt be
Nicol a telefonbeszélgetésről.
- Nem arról volt szó, hogy saját helikopterükkel hozzák? - kérdezte Vendel.
- De igen, de az lerobbant ezért kamionra tették. - tette hozzá Nicol.
- Persze minden most ment tönkre. Lehet, hogy Ericnek van igaza. - komorult
el Vendel.
- Elég amatőrnek tűnnek, ha ezekben az időkben Afganisztánon keresztül
akartak jönni. Jobb lett volna, ha észak felé mennek és kikerülik a háborús
övezetet.
- Nem lehetne felbontani a szerződést és visszakérni az előleget? Mielőtt
még nagyobb baj lesz. - kérdezte Eric.
- Tudod, hogy letétbe helyeztük az előleget a banknál. Időbe telik, amíg
visszaszerezzük. - figyelmeztette a tényekre Ericet Vendel.
- És mit mondunk a megrendelőinknek? Ha nem tudjuk időben teljesíteni
kötelezettségeinket, ez iszonyú nagy üzletrontást eredményezhet. –
aggodalmaskodott Ferenc.
- Tudom, tudom. Felhívom én a külföldi partnert. Nicol add csak ide a telefont.
- lépett a tettek mezejére Eric.
- Tessék- adta oda a telefont Nicol.
- De ne beszélj ingerülten velük. - intette nyugalomra Ericet Ferenc.
- Jó majd körbe csókolom őket, mert ilyen kellemetlen helyzetbe hoztak. -
mordult fel Eric.
- Eric ne rontsd el a dolgokat még jobban- kérlelte Vendel is Ericet.
Eric hosszasabban telefonált. A többiek feszülten várták az eredményt és
angol tudásuktól függően igyekeztek megérteni a fejleményeket addig is, amíg
Eric be nem számol.
Eric befejezte a telefonálást.
- Ne izguljatok, elintéztem, hogy kapunk egy kisebb szállítmányt a
fűszerekből, hogy egy részét teljesíthessük a megrendeléseknek, amíg megérkezik
a teljes szállítmány. Az Air Indiával küldik.
- Köszönöm Eric - mondta megkönnyebbülten Vendel.
- És mikor ér ide körülbelül?- kérdezte Ferenc.
- Azt ígérték 2-3 nap múlva maximum, már intézkedett a pofa. - mondta Eric.
- Értesítsük a vevőinket, vagyis a kisboltokat. - javasolta Ferenc.
- Még nem kell, mert még csak 2 nap múlva kell szállítanunk az árut.
Hagytunk egy kis időt minden eshetőségre. - mondta Nicol.
- Remélem az első kisebbik rész itt lesz addigra és utána jön a nagy
szállítmány is. Az ékszerek készenlétben vannak, de azt úgyis más boltokba
szállítjuk, tehát nem függ össze a kettő, szerencsére. - mondta zárszóként
Ferenc.
Viola és Viktor veszekedése óta 2 nap telt el, amikor Viola vásárolni ment
és meglátta Viktort. De a fiú gyorsabb volt nála és rögtön, vidáman köszönt:
- Szia, Viola!
- Szia!
- Mi járatban vagy errefelé?- kérdezte viccesen a fiú.
- Mindenfélét vásárolok.
- Én is.
- Mikor kezdődik a nyári munkád?- Kérdezte barátságosan Viola, miközben
leemelt egy narancslevet a polcról. Viktor, arrébb sétált a csokikig, és közben
válaszolt:
- Nem tudom. Lehet, hogy más megoldás után nézek.
- Aha.
- Látom megtette a hatását a múltkori viselkedésem. - Poénkodott Viktor,
majd bocsánatkérően folytatta - Bocs, ha megbántottalak, nem volt szándékos.
Egyébként mi volt otthon a felvételi miatt?
- Isabella azóta sérteget, hogy én hülye vagyok a jogi egyetemhez. Persze őt
felvették, de hát ő oda akart járni. Apa szerencsére azt mondta, hogy ha biztos
vagyok benne, hogy színészkedni szeretnék, akkor ő támogat benne. Anya meg azt
mondta, hogy minek szóbeliztem, ha tudtam, hogy nem oda akarok felvételizni,
vagy miért nem csináltam meg legjobb tudásom szerint és még akkor is
választhatnék, ha felvesznek.
- Ne törődj Isabellával. Lehet, hogy Ő sem boldog attól, hogy a jogra jár.
Lehet, hogy irigykedik a határozottságodért, hogy kiállsz az elképzelésed
mellett. A szüleid szerintem jófejek.
- Köszi, a biztatást. És én sem gondoltam mindent komolyan, a buszos
beszélgetésnél. Ugye nem sértettelek meg? - Nézett Viola Viktorra, nagy barna
szemével.
- Á dehogy. Többet is kibírok, csak aznap éppen nem voltam jó passzban, ami
mostanában elég gyakori nálam.
- Végül is voltál a jazz koncerten?
- Nem, eladtam a jegyeket. - válaszolt Viktor, és továbbsétáltak a boltban.
- Jegyeket?- állt meg meglepődve Viola - Több jegyed is volt?
Viktor is megállt:
- Ha kettő több, akkor igen.
- Kivel akartál menni?- Kérdezte Viola, de rögtön észbe kapott. - Ugye nem
titok?
- Nem, mert nem volt határozott elképzelésem. Többek között azért is adtam
el a jegyeket.
Viola nem akart tovább kérdezősködni, és úgy látta, hogy már Viktor is menne
már tovább ezért így szólt:
- Értem, most megyek tovább. Szia!
- Szia! - Válaszolt Viktor. Meglepődött a hirtelen elköszönésen, de azért
örült, hogy mehet tovább vásárolni. Aztán jobban elgondolkozott és eszébe
jutott, hogy már szinte mindent megvett. Még egyszer körülnézett. Vett egy két
zöldséget-gyümölcsöt, aztán ment a pénztárhoz. Fura gondolatok kavarogtak a
fejében, Viola most csinos volt. És kedves is, mint ahogy eddig. Elgondolkozott
a hat éven, amit együtt járt a lánnyal. Aztán egyszer csak meghallotta a lány
hangját és felkapta a fejét:
- Á szia, én is ide állok oké?
- Gyere persze. - Mondta Viktor és maga sem tudta miért de elmosolyodott.
- Csak azért köszöntem el olyan hirtelen, mert nem akartam órákig vásárolni.
- Itt elgondolkozott Viola, kipakolta a pénztárra, az árukat. Viktor eközben
már fizetett is. Viola köszönt a pénztárosnak, majd Viktorhoz szólt. -
Egyébként én sem voltam a koncerten, azt hittem ingyenes lesz, de aztán amikor
kiderült, hogy nem, inkább mégsem mentem. Nem rajongok annyira a jazzért.
Viktor nem mondott semmit és látszott, hogy nem tudta eldönteni maradjon,
vagy megvárja a lányt. Már mindent elpakolt és most már nyitotta a száját, hogy
elköszönjön, de Viola megelőzte.
- Az egyik "volt" osztálytársunkkal chateltem, és írta, hogy a
búcsú bulit majd máshol tartjuk, annak ellenére, hogy egy páran a koncerten
akarták. - Viola beszéd közben fizetett és elkezdte bepakolni a vásárolt
termékeket a táskájába. - Te tudod már mikor és hol lesz?
- Nem biztos, hogy elmegyek rá. Ezért nem érdeklődtem hol lesz. – mondta
Viktor és közben elindult.
Viola nem akart utána rohanni, de még utána szólt:
- Gyere már el! Utána egy csomó osztálytársunkkal már nem is fogunk
találkozni. Mondjuk, Karinával biztos fogok, mert ő a szomszédunk. - Mondta
kissé provokatívan Viola, de aztán megbánta. - Ja, bocs.
Viktor elgondolkozott majd válaszolt:
- Na, rá éppen nem vágyom. De ha akarod, talán elmegyek.
Viola meglepődött. Ha ő akarja? Hát ennyire fontos Viktornak?
- Köszi - mondta mosolyogva - De még mindig rosszban vagytok?
- Nem rosszban, de ha elmegyek, nem vele szeretném jól érezni magam.
Viola inkább nem kérdezte meg, hogy kivel érezné jól magát Viktor.
- Szia! Remélem, a bulin találkozunk.
- Szia, hát persze. - mondta bizonytalanul Viktor. Majd mind a kettőjükön
meglepődött. - Ha Viola akarja, elmegyek?- motyogta. - Miket beszélek én?
Nyár volt, a legpihentetőbb hónap. Karina, testvérei és szülei a nyaralást
már rég eltervezték. Angliába fognak menni, itt még nem jártak a
gyerekek. És mivel tanultak angolul, így valamennyire érteni fogják az ottani
nyelvet. Karina éppen terveket szőtt, hogy mi mindent vigyen a nyaralásra.
Elképzelte, hogy majd mennyi helyre fognak elmenni. Meg természetesen ejtőzni
is fognak a tengerparton. Amiens közelében is van tengerpart, ide is mennek
majd a nyáron, sőt egy hétvégén már voltak is. Az unokatesóikkal, Nicol és Eric
gyerekeivel mentek. Még Karina bátyja, André is eljött, pedig mostanában egyre
kevesebb családi programban vett részt. Sokat volt Isabellával, vagy a
barátaival, vagy csak egyszerűen otthon. Karina úgy érezte, hogy a nyara nagyon
jól alakul. Tervezgette, hogy örömében naplót ír a mindennapjairól, amiben
részletesen leírja, hogy melyik nap hova ment és - főleg a nyaraláson-
mindenről beszámol. - Máris elkezdem begépelni, lehet, hogy útinapló lesz
belőle. - Gondolta Karina nagy beleéléssel, és már ment is fel a szobájába.
Bekapcsolta a gépet, és idegesen várt, hogy végre belépjen a fiókjába. Gyorsan
még meg akarta nézni a leveleit, de észrevette, hogy egy számára ismeretlen
személy is írt neki. - Biztos reklám. - Gondolta, bár a tárgyon megakadt a
szeme: Sürgősen válaszolj!
- Á, biztos csak egy nyereményjáték. És azt akarják, hogy gyorsan
jelentkezzem rá. De úgy sem fogok. Na, mindegy azért megnézem, mit írnak. -
Kattintott a levélre és már olvasni is kezdte.
Ez állt benne:
Kedves Karina!
Válaszolj azonnal, amint elolvastad
ezt a levelet! Csak egy igent, vagy egy nemet kell írnod a válaszba.
Tehát, tudom, hogy hol és mennyi ideig
fogsz nyaralni és, hogy most hol laksz. Ne kérdezd, hogy honnan. Ezeken kívül
tudom, hogy, mit vettél el és kitől. A levélbe nem írom le, mert akkor megtudná
más is, amit csak mi tudunk. A kérdés a követező: Visszaadod-e, vagy nem? Kár
feljelentened, mert ha nagyon sokáig nem válaszolsz, akkor törlöm ezt az e-mail
címem. Ha válaszolsz, elolvasom a választ és szintén törlöm. És ha nem hinnél
nekem, elárulom, hogy tudom: Angliába mész idén nyáron. Ha nemmel válaszolsz,
vagy egyáltalán nem válaszolsz, akkor elárulom, hogy te voltál
a"tolvaj".
A zsarolód. :)
Karina, a levél több pontján
elcsodálkozott. Honnan tudják az e-mail címét? És azt, hogy hol és meddig
nyaral? (Bár utóbbit konkrétan a levélbe nem írták le.) Biztos csak
fenyegetőzik valaki. Csak az a nyomasztó számára, hogy tudja hova mennek nyaralni.
Talán valaki kihallgatta őket? Aztán Karinának eszébe jutott a naplós ötlete,
és megnyitott egy fájlt. Gyorsan leírt pár sort, hogy ne felejtse el folytatni,
aztán eldöntötte, hogy szól a levélről a többieknek. De még halogatta.
Vendel rossz hangulatban
volt. Nem volt kedve semmihez. Kiment a kertbe a rózsáihoz. Bennük még soha nem
csalódott. Nyár közepe volt gyönyörűen virítottak. Fogta a metszőollót és
elkezdte levágni az elnyílt virágokat. Jól esett a munka, de gondolatai messze
kalandoztak. Nem tudta kiverni a fejéből az elmúlt napok történéseit.
Aggasztotta, hogy új projektjük a keleti fűszerek árusítása rögtön az elején
rosszul indult. Igaz, hogy pillanatnyilag nincs káruk, de igazán csak akkor
nyugszik meg, ha megérkezik a teljes
szállítmány.
Javasolni fogja a többieknek, hogy gondolják át, hogy
akarnak-e ettől a szállítótól a továbbiakban rendelni.
Azon is el kellene gondolkozni egyáltalán van- e értelme
fenntartani a közös céget a gyémántosokkal. Tulajdonképpen igazán nem
lendítette fel az üzletet. Az egészben a " fűszerezd gyémánttal"
szlogen volt egyedül az új, amit hozott. Fűszerezd gyémánttal... De mit, talán
az életet? De hát mi az élet gyémánt fűszere? A szeretet? Még szerencse, hogy a
családdal nincs gond. Bár ezen a közös családi vállalkozáson meg az együtt
lakáson is érdemes lenne elgondolkozni. Most valahogy változásra vágyott
Vendel. Nem mintha az a fajta ember lett volna aki, ha gondok vannak,
megfutamodik, de most szívesebben csinált volna mást, mint a fűszerkereskedés,
máshogy és máshol.
A telefonja csengése zökkentette ki borongós
gondolataiból. Felvette.
- Szia, Vendel. -
szólt bele a telefonba Nicol.
- Szia Nicol, mi
újság? - kérdezte Vendel.
- Felhívtak a
vámszabad kikötőből,- mondta Nicol és két lélegzetvételnyi hatásszünetet
tartott- meg jött az áru.
- Ó, hála Istennek -
szakadt ki Vendelből egy nagy sóhajjal. - Mit tudsz, hogy találták meg? Mesélj!
- Beszéltem a
beszállítóval. Elmondta, hogy elég nehezen derítették ki, hogy melyik kamion
udvarba vontatták a sérült kamiont. Ugyanis Kabulban nincsenek utcanevek.
Sajátos helymeghatározások vannak. Ilyenek, hogy a nagy sziklánál menjen
északra, ameddig eléri a folyót onnan nyugatra stb. Sokat nem mondott. Inkább
arról kesergett, hogy gondjai vannak a kamionos céggel, mert hiába volt a
kamion biztosítva, a biztosító természeti katasztrófák és háborús veszteségekre
nem fizet. Így azt szeretné, ha Ő átvállalna valamit a károkból. Neki meg már
elég megterhelést jelent az is, hogy a repülőn történő szállítást is ki kellett
fizetni. Szóval kesergett szegény, de én nem nagyon tudtam megvigasztalni. -
mesélte Nicol.
- Sajnálom szegényt. - Mondta Vendel - de azért mi az áru
megérkezését ma este megünnepeljük.
Légy szíves szólj a többieknek, hogy 8-kor ünnepi
vacsora.
Nicol, Vendel kérésének eleget tett szólt mindenkinek.
Mindenki nagyon örült, csupán Karina számára volt közömbös az ünnepi vacsora.
Volt neki épp elég baja a zsaroló levél miatt.
Legszívesebben elbújt volna a szobájában, hogy senki ne zavarja a
gondolkodásban, hogyan derítse ki, hogy ki a zsaroló. Gondolatai most csak ezen
jártak. Ez egy ilyen család, Karina ebben nagyon hasonlított apjára. Aztán meg
este még uralkodni kell a hangulatán és arckifejezésén is. Nem akarta, hogy a
többiek megtudják, milyen problémája van. Akkor az is kiderülne, hogy miért
zsarolják. És ez volt a másik kérdéses dolog, miért zsarolják egy ilyen
gyerekes dolog miatt. Ez elég gyanús volt neki. Az volt a benyomása, hogy
valamelyik ismerőse írta a levelet. Ki kellene deríteni, hogy honnan írták az e-mailt.
Mintha hallott volna valami olyasmit, hogy ezt lehet. De ő annyira nem ért a
számítógépekhez. Mástól meg nem akarta megkérdezni, mert akkor meg kellett
volna mondania az igazat. Ahhoz most túlfeszült volt, hogy még egy fedő sztorit
is kitaláljon.
- Robert nem tudod
anyáék már korábban is gondolkodtak az angliai nyaralásról, vagy egy hirtelen
jött ötlet volt? - kérdezte Karina.
- Gőzöm sincs, de
nem mindegy?- volt válasz.
Na, ez nem vitt
előre - búsongott magában Karina. Még megpróbált a többi családtagból is
kiszedni valamit, amin elindulhat, de nem volt valami sikeres.
A vacsorát követő
reggelen, Karina arra az elhatározásra jutott, hogy mindent elmond a
családjának a levélről. Ezen gondolkozott egész este, és emiatt olyanokat
álmodott, hogy a zsaroló eljön és túszul ejti a szüleit. Majd váltságdíjat kér
értük. Aztán itt felébredt és egy másik álommal folytatta az éjszakát, amire
viszont reggel már nem emlékezett. De a váltságdíjas álom ott zakatolt a
fejében. Félálomban kiment a fürdőbe. Negyed óra múlva visszament a szobájába
és fésülködni kezdett. Aztán egyszer csak nyílt az ajtó és Robert besétált
rajta.
- Jó reggelt! -
kiáltott- ugye nem zavarlak?
- Nem - felelt
morcosan a nővére.
- Figyelj! Egy levélről
szeretnék beszélni veled.
- Mi?- Nézett
csodálkozva Karina.
- Te, ugye kaptál
egy fura levelet?
- Te is? Vagy te
írtad?- kérdezte Karina.
- Nem, én nem
kaptam. Viszont amit te kaptál, azt tudom ki küldte- titokzatoskodott Robert.
- Honnan?- kérdezte
gyanakodva a lány- Csak nem te küldted?
- Nem, dehogy. -
kiáltott fel felháborodva, az öccse. - Az unokatesód volt.
- Melyik? Megölöm,
emiatt voltak rémálmaim! Itt fenyegetőznek, ezek a szemetek?! És te mióta tudsz
erről?
- Ma tudtam meg-
mondta Robert.
Karina indulatosan,
az ajtóhoz ment és Roberttel nem törődve, kisétált rajta. Egyenesen Bert
szobája felé vette az irányt.
- Kis szemét!-
mondta mérgesen.
- Kicsoda?-
kérdezte az anyja, Clare.
- Bert, egy szemét
zsarolólevelet írt, ami egész este nyomasztott. És most akartam beszélni róla
veletek, amikor Robert odajött és elmondta, hogy Bert volt az.
- Mi van velem?-
kérdezte unokanővérét Bert, amikor arra felé ment és meghallotta a nevét.
- Te írtad a
zsarolólevelet nekem?- szegezte neki a kérdést Karina.
- Igen, már akartam
is mondani. Azt hittem, hogy szóvá teszed.
- Kösz. Máskor ne
írj fenyegetőző levelet, oké?
- Jó, nem
szándékoztam.
- Mi volt abban a
levélben?- kérdezte Clare, miközben többen is köréjük gyűltek.
- Mi történt?-
kérdezte André.
- Kaptam egy szemét
levelet Berttől. Aki meg akarja nézni, megteheti most. Menjünk a lenti géphez!-
És ezzel elindult a földszinti számítógépükhöz, ami Vendel szobájában volt. -
Apa, megnézhetjük ott, mert az én gépem nincs még bekapcsolva.
- Igen, de miről is
van szó?
- Mindjárt
meglátjátok. - Válaszolt a lány, majd belépett a levelezőrendszerébe.
Hirtelen nagy csend
támadt és mindenki kíváncsian nézte a monitort, mintha valami titokzatos ügy
lezárásáról lenne szó. Karina így is érezte és kissé megkönnyebbült, de
elgondolkodtatta a tudat: a levélben egy tárgy ellopásáról is szó esik. És most
biztos mindenki - jogosan- azt fogja kérdezni, hogy mi az. Sejtette a választ,
és hirtelen úgy érezte meg kell mondania az igazat. Elvégre nem akkora bűn
elcsenni egy füzetet az unokatestvérünktől. Ekkor mozgolódás támadt, Lilla nem
látta jól a képernyőt és Bert elé akart állni.
- De, na és?-
válaszolt komoran a fiú.
- Akkor láttad már,
én meg még nem. Úgy hogy engedj oda!
- Túlkésőn jöttél.
- Neked még most is
ilyen nagy a szád?- szólt közbe Valéria is, bátyját korholva.
- Igaz, hogy
Karinának szemét levelet írtam, de ő meg ellopta a naplómat. - bökte ki Bert.
- De már nincs
nálam. - mondta Karina.
- Tudom, és éppen
ez a baj, mert nem nálam van.
André eddig a
levelet olvasta megszólalt:
- Hát kinél van, és
miért kell neked Karina?
- Valériánál van és
ő vissza akarta adni Bertnek, ahogy kértem. Csak Bert szemétkedett vele és
ezért inkább megtartotta, én nem szóltam közbe. De ez már az ő ügyük.
- És miért kellett
neked?- kérdezte Vendel.
- Csak viccből...
- Jó vicc. -
gúnyolódott Bert, félbeszakítva unokanővérét.
- A te leveled meg
jól megijesztett. – Aztán elgondolkozva folytatta. - Valéria, szerintem add
vissza Bertnek a naplóját és akkor lezárhatjuk az ügyet.
- Rendben, már
hozom is. - felelt Bert húga, Valéria.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése